A székelyudvarhelyiek Parasztopera-produkciójában sikerül megteremteni a próza, a muzsika és a koreográfia egységét, így fokozatosan kerül a publikum a történet hatása alá.

Parasztopera. A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely előadása a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválján. Fotó: Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja / Gáncs Tamás
Jelenet az előadásból

A három szinten elhelyezett félmagas falakba süllyesztve fosszíliák láthatók. A falusi élet kellékeinek, használati tárgyainak szürkén színtelen domborművei baljós miliőt teremtenek a tragédiához. Márton Erika tetszetős látványterve panoptikuma a ház körüli teendőkhöz szükséges eszközöknek. Különböző lábbelik, létra, kancsó és még sok minden más körvonalait látjuk az archaikus leltárban. A színpadkép azt sugallja, hogy a falu életének hajdani szépsége, kiegyensúlyozottsága visszahozhatatlanul a múlté. Leginkább a csontváz és egy kisgyermek bekeretezett fényképe a szembeötlő. A zárlatban a két utóbbi rekvizitumnak lesz fontos szerepe.

A díszlet kreatívan jelöli ki a játék szintjeit. A valóságostól az elrejteni vágyottig tartanak a helyszínek. A felsőbb szinteken történnek a régmúlt eseményei. Esküvőre készülnek a falusiak, de a kézfogót hátráltató tényezőkről egyre nehezebb nem tudomást venniük.

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely előadása a drámai erővel bíró késleltetésre és a baljós előjelekre alapoz.

Az emberek közötti harmónia, vagy legalább a kiegyezés a másikkal csakis időleges, mindez hamar világos lesz a pontosan kidolgozott szituációkból.

A csoportos mozgások a falu hangulatát mutatják. Az összeborulások, a kimerevített pillanatok egy összetartó közösséget varázsolnak elénk. Azonban nem kell sok, hogy az ünnepi hangulat gyászossá változzék. Ahogy feltárulnak a titkok a közösség tagjai előtt, az esküvőre készülők mind bizonytalanabb belső állapotának kivetüléseként az eleinte sodró lendület alábbhagy. Míg a zárlatra a család egyedül marad a titokkal, amely felemészt körülöttük mindent.

Változékony optikájú lencsén keresztül nézetné velünk az előadást Györfi Csaba koreográfus-rendező. Villanások mesélnek érvényesen emberi kapcsolatokról. Van, hogy közelképet látunk. A lányuk esküvőjére érkező Tündérke (Fincziski Andrea) és Feri apró, de annál beszédesebb, mert gellert kapó mozdulatai, főleg a férfi balul sikerült, az érintést célzó közelítési kísérletei a házaspár kapcsolatának zsákutcáját jelzik. Feri egyébként is megkapó figura, mert Szűcs-Olcsváry Gellért megrendítően adja a feleségét tiszta szívből, feltételek nélkül szerető férfit.

Máskor távolabbról látjuk az aggasztó jeleket. Az egybekelni készülő pár férfi tagja, Roland  (Jakab Tamás) megindul a közös gyermeküket váró, leendő házastársa, Julika (Albert Orsolya) felé. Közben feltűnik kettejük között Roland mostohahúga, Etelka (Veres Orsolya) vágyakozó alakja, így egyértelművé válik, hogy a fiatalember kire is vágyik igazából.

A legizmosabb alakítás Barabás Árpádé.

Az Állomásfőnök minden titkok tudója. Amikor először feltűnik, éppen a nagydolgát végzi a susnyásban. Módfelett csálé ember Bálint, a vasutas. A kellemetlen fráternek egy ki tudja mikori részeg hányás maradványaként az eredetileg fehér atlétája sárgás-barnás színűre változott. Hózentróger tartja úgy-ahogy a koszos nadrágját. Látszólag összevissza beszél, de nagyon is tudja, hogy mit akar. A biztonság kedvéért bizonytalan eredetű lőrét tart magánál a kannájában, sőt egy hevenyészett poháralátétből bárkit megkínál az „isteni nedűből”. Barabás alakításának a lényegeként a színész a feszültséget a zilált külső és az összeszedettségre törekvő belső között végig fenn tudja tartani. Mintha az ókori görög tragédiák rendíthetetlen jósát látnánk. Nem vak ugyan, de a közösség perifériájáról nem vezet út visszafelé. Vélhetően az előbbieket cáfolandó hozza most napvilágra az évtizedes titkot. Előbb senki nem hisz az Állomásfőnöknek, hadd beszéljen csak ez a lecsúszott részeges, úgy sincsen sok értelme már a szavainak, később azonban bebizonyosodnak az általa mondottak.

Darvas Benedek és Pintér Béla megunhatatlan zenedrámája azért lehetett az elmúlt két évtized egyik legnépszerűbb színpadi alkotása, mert előadásakor esély mutatkozhat megteremteni a próza, a muzsika (zenei vezető, karmester: Strausz Imre István), valamint a koreográfia egységét. A székelyudvarhelyiek produkciójában sikerült az előbbiek harmóniája. Fokozatosan kerül a publikum a jól követhető történet hatása alá.

Zenés tragédia humorral, ezt ígéri a színlap Székelyudvarhelyen.

Györfi Csabát a tragédia eleve elrendelése érdekli.

Ha nem is vagy rossz ember, elég egyszer roppant csábító, de nagyon nem megfelelő döntést hozni, hogy az életed többé ne legyen olyan, mint előtte. A pszichológián túli területre kalauzolnak bennünket a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjában látott Parasztopera alkotói, hiszen az egykori bűn eltörölhetetlen és feldolgozhatatlan, enyhíteni a lelkiismeret-furdaláson pedig lehetetlen.

Fotó: Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja / Gáncs Tamás