kortárs magyar dráma

Fiatal színházi rendezőknek írt ki pályázatot a Soproni Petőfi Színház

Negyven év alatti, egyetemi diplomával rendelkező rendezőknek írt ki projektpályázatot egy, a 2026/2027-es évadban bemutatandó előadás megrendezésére a Soproni Petőfi Színház.

Ebben a darabban az életek szerves része a rejteni vágyott bűn

Újra együtt a család. Ez még akkor is igaz, ha az Anya (Igó Éva) csak az Apa halványuló emlékeiben és önigazoló fantáziáiban él már.

A migrációról szól az ókori görög dráma Szegeden

Ősbemutatóval indul a következő évad a Szegedi Nemzeti Színházban: az Oltalomkeresőket Fábián Péter rendezésében, a Szegedi Nemzeti Színház énekkarának közreműködésével, október közepétől láthatja a közönség a Kisszínházban.

Lajka kutyáról, egy válságban levő íróról és két angyalról születnek új magyar drámák

A Déryné Program keretében megvalósuló Barangoló Drámaírói Műhely idei felhívására 47 jelentkezés érkezett be, amelyből három alkotó nyert ösztöndíjat.

Háy János-dráma ősbemutatójára készülnek Kecskeméten

A kutyatartó lányt március 14-én mutatják be a Ruszt József Stúdiószínházban.

A költészet napján derül ki, milyen drámát írtak József Attiláról

A József Attila Színház 2025-ben névadóját és Márai Sándort ünnepli.

Tíz kortárs magyar drámából készült előadás a magyar kultúra napjára

Nagyon fiatal szerző és nem professzionális író munkája is szerepel a kortárs magyar dráma klasszikusai mellett az évad harmadik kortárs magyar színdarabokra koncentráló premierajánlójában.

Shakespeare által Magyarországról

33 kortárs magyar szerző értelmezte újra William Shakespeare műveit egyfelvonásosokban, de műveikben nem elsősorban a cselekményre, hanem a művek alapgondolatára, egy-egy emberi sorsra, kiemelt pillanatra koncentráltak, így adva a 2020-as évek Magyarországának esszenciáját.

Fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget a Barangoló Drámaírói Műhely

Folytatódik a Déryné Program által életre hívott, rendkívül népszerű, évről évre jelentkezési rekordokat döntő Barangoló Drámaírói Műhely. A program lehetőséget ad a pályakezdő íróknak tehetségük bemutatására, az elkészült drámák később akár színpadon is debütálhatnak.

A Kartonpapa paraboláját az országhatárokon túl is értik

Hamarosan bemutatja a prágai Divadlo v Dlouhé Tasnádi István Kartonpapáját. Ennek kapcsán kérdeztük a szerzőt darabjainak külföldi bemutatóiról, illetve a magyar drámák külföldi promóciójáról.

Tarnóczi Jakab saját drámáját rendezte meg

A Radical Relax zenére, mozgásra, szövegre egyforma súllyal támaszkodó, humora ellenére aggasztó hangulatú előadás. Kritika.

Több mint negyven év után tudta megreparálni Az imposztor végét Spiró György

Spiró Györgynek, a magát színházidegennek tartó írónak új drámakötete jelent meg két vadonatúj és egy átírt művel.

Hagyjanak minket játszani!

Új játszóhelyet nyit október közepén a Vígszínház. A Hegedűs Gyula utcai Víg Szalon lehetőséget teremt majd a találkozásra, beszélgetésre.

Aréna-koncerttel ünnepli huszadik születésnapját az Örkény Színház

Tíz premierből hét kortárs, öt pedig ősbemutató lesz az Örkény Színházban, és huszadik születésnapjukat már Gáspár Máté igazgatásával, Polgár Csaba művészeti vezetésével ünneplik május 23-án a Papp László Budapest Sportarénában – jelentette be Mácsai Pál az ÖrkényKertben.

Székely Kriszta pályázik a Katona József Színház vezetésére

Utolsó teljes évadát nyitotta meg augusztus 26-án a színház igazgatójaként Máté Gábor, aki bejelentette, jövőre nem indul az igazgatói posztért, hanem Székely Kriszta, a színház rendezőjének pályázatát támogatja.

Egy éjszaka alatt megírt drámából készül bábelőadás Békéscsabán

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház hetedik alkalommal szervezi meg a Bábos Drámaíró Versenyt, hogy négy napon át együtt játsszanak írók, rendezők, színészek és zenészek. Az idei verseny különlegessége, hogy kifejezetten 16 éven felülieknek szóló, tehát ifjúsági vagy felnőttelőadást várnak az alkotóktól.