Tíz kortárs magyar drámából készült előadás a magyar kultúra napjára

Színpad

Nagyon fiatal szerző és nem professzionális író munkája is szerepel a kortárs magyar dráma klasszikusai mellett az évad harmadik kortárs magyar színdarabokra koncentráló premierajánlójában.

Jelenet Pintér Béla és Társulata Idegen Test című előadásából. Fotó: Mészáros Csaba
Jelenet Pintér Béla és Társulata Idegen Test című előadásából. Fotó: Mészáros Csaba

Csábi Anna: Angyalok a lombok között (Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka)

Egy fiatal színésznő felmond, majd eltűnik a városból, és nem tudni, hogy mi történt vele. A társulat nyomozni kezd, a szálak pedig egy szektához vezetnek. Mit lehet ilyenkor tenni? Mit jelent az, hogy szekta? Egyáltalán: mit jelent egy zárt közösség tagjának lenni, és egy traumatikus esemény után milyen következményei lehetnek az összezárásnak? Hogyan lehet és szabad segíteni a másikon, ha úgy látjuk, rossz irányba tart az élete? És ki dönti el, ki halad rossz irányba? A közösség és a felelősségvállalás kérdéseit feszegeti a darab, amely valós történet alapján készült.

Részletek és előadás-időpontok itt.

Egressy Zoltán: Portugál (Szigligeti Színház, Szolnok)

1998-ban mutatták be a drámát, és azóta a leggyakrabban színre vitt kortárs magyar színdarab lett belőle, megfilmesítették, több nyelvre lefordították. Nem véletlenül. A felszínen rendkívül szórakoztatóak az irgácsi kocsma törzsvendégei. De a várakozás és az elvágyódás történetének valódi műfaja tragikomédia, szomoreszk, helyzetkép – sokféleképp nevezhető az álló idő, a tehetetlenség csapdája, a hiú ábrándok és a felcsillanó, de abban a pillanatban ki is hunyó remény meséje.

Részletek és előadás-időpontok itt

Enyedi Éva–Rényi Ádám: Kapuzárási pánik (6szín)

Miről tesz bejelentést az életközepi válsággal küzdő férj a feleségének? Milyen titokra derít fényt egy padlásra rejtett, megsárgult családi fénykép? Miként alakul a romantikusnak ígérkező vacsora, amelyen az étel mellett súlyos traumák is az asztalra kerülnek? Mit tesz a férfi, aki saját nevét húzza ki a vállalati karácsony előtt? És hogyan lesz vége a baráti társaságból verbuválódó könyvklub szépen induló történetének? A jelenetek az elmagányosodásról, a kapcsolódásaink nehézségeiről és a kisember megfelelési kényszeréről mesélnek sok humorral, groteszkkel, abszurddal és váratlan, meglepő fordulatokkal. 

Részletek és előadás-időpontok itt.

Holczer Dávid: Balettláb (Győri Nemzeti Színház)

A történet egy fiatal lányról szól, aki le akarja küzdeni korlátait, hogy a saját vágyai szerint élhessen. Ehhez először apjával kell leszámolnia, aki kísértetként van jelen az életében, és katonatisztként figyeli a lánya minden lépését. Ajra vágyai csillapításával kísérletezik, de nem tud szabadulni sem a tánc csábításától, sem egy fiatal fiú, Detre felé húzó érthetetlen vonzalmától. Döntés elé kényszerül: szabadsága megéléséhez le kell számolnia az őt meghatározó gátlásokkal. Döntést mindig nehéz hozni, ekkora horderejűt pedig végképp.

Részletek és előadás-időpontok itt.

Kisari Szabolcs: Titkos menetrend (RS9 Színház)

Belső stand-upból írt BKV-színművet a szerző, aki ezzel a Budapest 150 Drámapályázat egyik harmadik helyezettje lett. A darab Erika és Péter, egy semmit sem nélkülöző, felső középosztálybeli házaspár történetét mutatja be, akik nyugodtan élnek a budai hegyek biztonságában. Egy nap azonban Erika fölszáll egy buszra, a következmények pedig mindkettőjüket érintik. A történet innen nézve romantikus komédia, onnan meg társadalomkritikus szatíra – kinek hogy tetszik.

Részletek és előadás-időpontok itt.

Komáromy Bese: szememfénye (Trafó)

Vannak dolgok, amiket nem lehet kimondani. Amik jobban fájnak pár törött csontnál. Vannak emberek, akiket nem lehet szeretni, vannak, akik nem érdemlik meg, és vannak, akiknek csak egy kis lökésre van szükségük, hogy végre felfogják, hogy szeretnek. És mindez egy olyan helyzetben, amikor minden, ami rosszul sülhet el, rosszul is fog.

Részletek és előadás-időpontok itt.

Páskándi Géza: Pornokrácia (Kolozsvári Állami Magyar Színház)

A történet az összeomlás pillanatával kezdődik el: egy rendszerváltó forradalom (az 1989-es romániai, amelynek szereplői és főbb erővonalai szinte egyenként beazonosíthatók lennének, de ez nem cél) még kétesélyes káoszában, amelyben semmi sem világos (csupán azt tudja mindenki, mit nem akar). E káoszban, mint fekete hollók, siratóasszonyok bolyonganak céltalanul, az immár örökre megtörténtek romjain – de fogalmuk sincs, kit kellene elsiratniuk. 

Részletek és előadás-időpontok itt

Pintér Béla: Idegen Test (Pintér Béla és Társulata)

„Szeretetlenség, szeretetéhség és szerelemféltés mozgatja darabunk szereplőit. Lesznek benne bizarr fordulatok. Így fogalmaztunk volna akár tíz évvel ezelőtt is, de manapság elég, ha annyit mondunk: huszonegyedikszázadi történet. Eredetileg a Mások munkacímet adtam készülő darabomnak, bízva abban, hogy az előadás után így sóhajt majd fel a néző: – Lám, ők sem mások! Felebarátom a darab minden egyes szereplője. A testvéreim, kikről nemrég még azt gondoltam: idegen lelkek, idegen testben.” (Pintér Béla)

Részletek és előadás-időpontok itt 

Székely Csaba: MI vagyok (Pinceszínház)

„A MI vagyok lírai, filozofikus és érzelmi töltetű mű, amely mélyen rezonál mindazokkal, akik az élet értelmét keresik a veszteség árnyékában” – írja a darabról a mesterséges intelligencia. Jelenleg egy olyan jelenség hajnalán vagyunk, amely az egész emberiség jövőjét meghatározza, hiszen radikálisan átalakíthatja életünk minden területét, beleértve a munkánkat, a személyes kapcsolatainkat és a művészeteket is. Ahogy ez az új technológia egyre fejlettebbé válik, úgy alakulhat át minden, amit eddig önmagunkról tudtunk, vagy amiről úgy hittük, hogy tudjuk.

Részletek és előadás-időpontok itt.

Tasnádi István: Nexxt (Újvidéki Színház)

A világ egyik legnépszerűbb tévés személyisége, Frau Plastic Chicken formabontó műsorában kívánja kigyomlálni az emberben rejlő gonoszt, ezért vendégként a hatvanas évek regényes lázadóját, az azóta jó útra tért Kicsi Alexet kéri fel, hogy segítsen feltérképezni az egyenes adásban letartóztatott, modern kori sorozatgyilkos, Rex Madison lélekrajzát. A stúdióban két korszak két hírhedt bűnözője és a szórakoztatás nagyasszonya: minden felhőtlen kikapcsolódást ígér. Vagy mégsem? (Mégsem.)

Részletek és előadás-időpontok itt.

Extraként ínyenceknek és a trendek előtt járóknak: felolvasószínház

Az Óbudai Társaskörben két dramaturg, Blastik Noémi és Perczel Enikő ötletéből és produceri közreműködésével indult felolvasószínházi sorozat, amelynek keretében minden hónapban egy új magyar darabot hallhatnak és képzelhetnek vagy játszhatnak el fejben az érdeklődők.

Részletek és előadás-időpontok itt