A kolozsváriak Budapestre hozzák az Ifjú barbárokat ifj. Vidnyánszky rendezésében

Budapesti vendégszerepléssel zárja idei évadát a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A Magyar Zene Házában lesz látható az Ifjú barbárok című előadás ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.

Fotó forrása:  Kolozsvári Állami Magyar Színház
Fotó forrása: Kolozsvári Állami Magyar Színház

A Fesztivál Akadémia Budapest meghívására érkező erdélyi társulat július 13-án, szombaton és 14-én, vasárnap 19.00 órától mutatja be az előadást, amely Bartók Béla és Kodály Zoltán életéből inspirálódva, Vecsei H. Miklós szövege és az alkotócsapat improvizációi alapján jött létre, koprodukcióban a Gyulai Várszínházzal. A Kolozsvári Állami Magyar Színház ezzel a vendégszerepléssel zárja az idei évadot.

Ebben a szezonban több fesztiválmeghívásnak is eleget tett már az Ifjú barbárok című előadás: szerepelt a bukaresti 33. Országos Színházi Fesztiválon, a székelyudvarhelyi dráMA kortárs színházi találkozón és a Nagyszebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon, de az előző években is olyan rangos fesztiválokon szerepelt, mint a budapesti 10. Színházi Olimpia vagy a 9. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó.

Az előadás főszerepeit Imre Éva és Szűcs Ervin alakítja, további szerepekben Albert Csilla, Bodolai Balázs, Farkas Loránd, Gedő Zsolt, Tőtszegi Zsuzsa és Váta Lóránd látható, és több ifjú néptáncos is közreműködik, valamint élőben kísér a Tokos Zenekar.

Imre Éva alakítását Barbár B. szerepében tavaly szeptemberben a Színházi Kritikusok Céhe a 44. alkalommal megrendezett díjátadóján a Legjobb női főszereplőnek járó díjjal jutalmazta. Szintén ennek a szerepnek a megformálásáért a Román Színházi Szövetség (UNITER) is jelölte a Legjobb női főszereplő díjára, illetve a Gyulai Várszínház Művészeti és Társadalmi Tanácsadó Testülete Őze Lajos-díjjal tüntette ki a kiemelkedő színművészi teljesítményéért, Bartók Béla alakjának, személyiségének eredetien összetett megformálásáért. Később a Kolozsvári Állami Magyar Színház Művészeti Tanácsának fődíját, a Bánffy Miklós-vándordíjat is kiérdemelte.

Ifjú barbárok. A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója. Július 13., szombat és 14., vasárnap 19.00 óra. Helyszín: Magyar Zene Háza, Budapest, Olof Palme sétány 3. Az előadásról itt olvashat bővebben.

Ez is érdekelheti

Kutyával a kiállításon

Gyalogolni jó. Kutyával gyalogolni még jobb – a kutyabarátok bizonyára így gondolják. De vajon másképp járjuk-e a várost, ha kutyával sétálunk? Mit veszünk észre, hol állunk meg, milyen útvonalakat választunk? És mi köze lehet mindennek a művészethez?

Városképek, városi terek – Szilágyi Lenke fotókiállítása

A szentendrei Ferenczy Múzeum októberben nyíló, Bolyongó című tárlata Szilágyi Lenke fotóművész eddig kiállításon nem szerepelt alkotásaiból válogat. A fotókon a városképek és a városi terek dominálnak, a képek dinamikája, motívumai és ritmusa a helykeresés, a bolyongás érzését idézi meg.

Novemberben újra TEDx-konferencia a Katonában

November 5-én ismét a Katona József Színházban rendezik meg a TEDxLibertyBridgeWomen-konferenciát, melynek hívószava a fénytörés. A konferencia előadói arra hívnak, hogy álljunk meg egy pillanatra, legyünk jelen, és merjünk másképp nézni arra, amit eddig magától értetődőnek hittünk.

Frontátvonulás, művészkönyvvásár és a bor dicsérete – Programajánló

Nemzetközi Művészkönyv Vásár, táncelőadás a bor dicséretéről, Frontátvonulás az Akváriumban, Szalóki Ági legjobb gyerekdalai, Czillei és a Hunyadiak Székesfehérváron, Lábas Viki összművészeti estje a pécsi Kodály Központban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.