Tóth Kinga költő, hangperformer, vizuális művész legújabb, hatodik magyar nyelvű kötete, az Annamaria sings/singt/énekel a korábbi könyvekhez hasonlóan túllép a fekete betűk fehér papíron megszokott modelljén, hogy megtanítson látni, hallani, érzékelni.
Aki a kezébe veszi, láthatja, hogy ez a kötet ellenáll a kategóriáknak. Mint a szerző a bemutatón elmondta, több szöveg van benne, mint egy művészeti albumban, de kevesebb, mint egy hagyományos verseskötetben, és QR-kódok tágítják a kereteit. Ráadásul három nyelv: magyar, német és angol keveredik benne.
Verseskötet, album, intermediális kísérlet, performanszok gyűjtőhelye. Felépítése lineáris – hétfőtől vasárnapig tart –, mégis körkörös, hiszen a szövegek visszatérnek egymásba, a képek újabb valóságot teremtenek. Minden érzékünkre hat: ha beolvassuk a kódokat, megelevenednek a szavak. Testközeli olvasásélményt kínál, mégis hagy titkokat: Annamaria énekét nekünk kell megfejtenünk. „Bebábozódunk, kihajtunk tekintetedben.” De ki tekint kire?
A többnyelvűség, kép és szöveg egysége egyenlőséget teremt. A szövegekben popsláger, népdal vagy Nagy László-sor egyaránt megjelenhet. Állandó elem a szétesés-összerakás, a bomlás-kibomlás. Ahogy a test a határaival küzd, az olvasó a szövegtesttel, és mégis valami megtapasztalhatón túli értelem felé igyekszik. Tóth Kinga a kötet megírása előtti időszakban kutatási céllal több kolostorba is ellátogatott, szilenciumgyakorlatokat végzett. Mint a bemutatón mesélte, ebben az időszakban csak napi félórát beszélhetett, mindennap máson elmélkedett, és kizárólag Avilai Szent Teréz A belső várkastély című könyvét olvasta. A gyakorlat előtt nem értette a könyvet, bár az apácák szerint ezt nem is érteni, hanem érezni kell. Az Annamaria sings/singt/énekel is ilyen: érezzük a verstéteket, és sokszor a saját testérzeteinket érjük tetten olvasás közben.
A természet és az ember viszonya fontos szerephez jut: műanyag és növényi kezd párbeszédbe a képeken és a szövegekben. A kötet utolsó ciklusa – a vasárnap – már szótlan: a fotók mesélik tovább a történetet. A Vekeri-tónál, Debrecen mellett készültek. A bemutatón megtudtuk, hogy a szerző élete és a tó sorsa kis időre összefonódott: a tó 2022-ben kiszáradt, és azon a nyáron Tóth egészsége is veszélyben volt. És nem lehetett tudni, hogyan végződik a történetük. A fotók táncot örökítettek meg, amelyről a készítésekor nem tudták, utolsó-e vagy első, megtelik-e egyszer újra vízzel a meder. Aztán amikor a szerző állapota javulni kezdett, a tó is újjáéledt.
Csodák és csodálkozások könyve ez; a hétköznapi tárgyak és a szentképek békésen élnek benne egymás mellett, ahogy a letisztultság és a pompa is. Ezeken a lapokon szemlélődni kell. Hagyni, hogy hasson a más idő, mint a keresztény rítusokban hat a résztvevőkre a megszentelt, állandó idő. A szimbolikus hét motívuma ismerős lehet, elég csak a húsvét előtti nagyhétre gondolnunk. Miután a könyvvel bejártunk hét napot, az olvasás kezdődhet elölről. A kör nemcsak a szöveg felépítésében, hanem a képeken is megjelenik: a törött világ ezeken a kereteken át rátekintve teljesnek tűnik.
Tóth Kingának ebben a kötetben igen zárt világot, az apácákét, nőkét, másként élőkét sikerül közelebb hoznia: segít újra mindenre gyerekként rácsodálkozni. Nincsenek magasztosabb vagy alantasabb témák, a bomlás és a szagok éppúgy részei a szövegvilágnak mint a szentek és a ragyogás. Mint ő is kiemeli: az apácák életében kulcsfontosságú az újrahasznosítás. A teremtés, az újrateremtés, miként a természetben, a nyelvben is megjelenik: örök a körforgás. Könyvében újraértelmeződik az imádkozás négy eleme: a térbe való belépés, a letérdelés, a felállás és a tér elhagyása. Rítusa lesz az olvasásnak.
Jóleső a szerepek közötti átjárás: a szent és a profán megfér egy térben és időben. Ez a kötet az időről is szól. Felróhatnánk, hogy nehezen olvasható, nehezen adja magát, vagy hogy a linkek elviszik a fókuszt. Sőt azt is, hogy a bábeli nyelvzavar már három nyelv esetében is tetten érhető. De ez is, mint minden: tükör önmagunk számára. Az Annamaria sings/singt/énekel sok-sok elültetett mag, és csak rajtunk múlik, melyeknek hagyunk közülük időt kicsírázni.
