Ferruccio Furlanetto világhírű basszus idén ünnepelte 70. születésnapját. Az Erkel Színházban felidézte pályája fő állomásait. Jászay Tamás interjúja.

Néhány éve mondta egy interjúban: „Ma minden jóval könnyebben megy, mint két évtizeddel ezelőtt. És hiszem, hogy ennek az az oka, hogy a pályámat jó huszonöt évnyi Mozarttal kezdtem.” Kik azok, akik ma leginkább megfelelnek a hangjának, az érdeklődésének, a személyiségének?

Szerencsés
vagyok, mert abba a korba értem, amikor azokat a szerepeket énekelhetem,
amelyeket a legjobban kedvelek: II. Fülöp királyt a Don Carlosból, Borisz Godunovot, Don Quijotét – talán ő a kedvencem
–, Fiescót a Simon Boccanegrából és
Thomas Becketet a Gyilkosság a
székesegyházban
című Pizzetti-operából. Egyébként sincs okom panaszra, mert
hosszú pályám alatt azokkal a szerepekkel találkozhattam, amelyeket igazán el
akartam énekelni.

Figyeli a következő generáció tehetségeit?
Mit tanácsolna egy fiatal basszistának, aki olyan messzire akar jutni a pályán,
mint ön?

Nemrég a
szentpétervári 16. Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen zsűriztem, ahol hallhattam
néhány igazán kiváló hangot. Tanácsot nemigen tudok adni, mert mindegyik
művésznek megvan a saját útja a sikerhez, ami nagyban múlik azon, hol tanult
vagy milyen repertoárral rendelkezik. Mégis azt hiszem, ez utóbbi segíthet
igazán egy nagyívű karrier felépítésében, vagyis ha az énekes azt énekli, ami a
leginkább illik hozzá.

Melyik áll önhöz közelebb: a teljes
kiállítású opera-előadások vagy a dalestek? Közismert, hogy a szerepei
megformálásakor erősen foglalkoztatja a karakter lélektana is, de a dalok
egymásutánjában ez szinte lehetetlen küldetésnek hangzik...

Valójában mindig is opera-énekesnek tartottam magam, nem pedig énekművésznek. Egy igényes opera-előadásban, a megfelelő rendező oldalán érzem magam igazán jól. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy ma az újító rendezői elképzelések nagyon megnehezítik azoknak az énekeseknek a dolgát, akiknek volt szerencséjük olyan géniuszokkal együtt dolgozni, mint Jean-Pierre Ponnelle, Giorgio Strehler, Piero Faggioni vagy Patrice Chéreau. Persze a dalestek is a pálya fontos elemét képezik, mivel egészen új dimenzióval ajándékozzák meg a művészt.

Amikor legutóbb, 2016-ban Budapesten hallottuk, az orosz repertoárjából válogatott. Mivel készül az októberi, Erkel Színházi fellépésére?

Különleges alkalomnak szánom: a negyvenöt éve tartó pályám lenyomatát szeretném bemutatni a közönségnek. Az est elején valami teljesen újat mutatok majd, mert fontos, hogy reménykedhessünk egy új jövőben. Elhangoznak dalok Muszorgszkij A halál dalai és táncai című ciklusából, mert ez a kezdetektől fogva kísér az utamon, és választottam dalokat Rahmanyinovtól is. Úgy tervezem, hogy a második részben operaáriákon keresztül jutunk el a csúcsponthoz: olyan részleteket kerestem, melyek leírják a karrieremet az első lépésektől egészen a mai napig.

Nagy öröm, hogy visszatérő vendég
Budapesten. Mik a tapasztalatai a magyar közönséggel?

Nagy rajongója vagyok Budapest szépségének, és annak a meleg vendégszeretetnek, amivel itt fogadnak. A hallgatóság pedig remek: érzékeny és hozzáértő. Alig várom, hogy újra énekeljek nekik.

Nyitókép: Ferruccio Furlanetto, fotó: Igor Sakharov.

Az interjú eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.