shutterstock_2281276445.jpg

A PIM-ben a legkisebbekről sem feledkeznek meg

A Halálom esetén elégetendő! – Írói naplók című kiállítás megtekintésével folytatódik május 29-én az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum Babával a PIM-ben programsorozata. A tárlatot Hirsch Máté múzeumpedagógus mutatja be az érdeklődőknek.

A legkisebbeknek és szüleiknek szóló program első részében a Halálom esetén elégetendő! – Írói naplók című kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők, majd ritmikus, mozgásos, játékos kreatív foglalkozások várják a gyerekeket a múzeumpedagógiai foglalkoztatótérben. A tárlatvezetést Hirsch Máté múzeumpedagógus tartja, a foglalkozást Simonyi Noémi konduktor vezeti. A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött.

Babával a PIM-ben – május 29. 10 óra, Petőfi Irodalmi Múzeum. További információ és regisztráció a múzeum honlapján.

Ez is érdekelheti

Debrecenben és a II. kerületben is megrendezik az Irodalom Éjszakáját

Debrecenben május 30. és június 1. között, Budapest II. kerületében pedig június 4–6. között várják az érdeklődőket az Irodalom Éjszakájának programjaira, amelyek központi témája a „menedék”. A programokon való részvétel mindenütt ingyenes.

Milyen mai megfelelői vannak Jókai nőalakjainak?

Jókai Mór sokrétű nőalakjairól, illetve ezek modern megfelelőiről lesz szó az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum Pilvax-sorozatának Noémik és Timéák ma – Nőalakok Jókai regényeiben és a kortárs kultúrában című programjában, amely május 29-én várja az érdeklődőket a PIM-ben.

Nyári tábor a lakberendezés jegyében

A lakberendezés jegyében indít nyári tábort általános iskolások számára az MNMKK Iparművészeti Múzeum június 30-tól július 5-ig a Ráth György-villában. A múzeum egyedi „lakberendező stúdiójában” a gyerekek nemcsak a saját miniszobájukat készíthetik el, de a bútorokat is megtervezhetik hozzájuk.