A budapesti Radnóti Színház és az Ördögkatlan Fesztivál Petri György költészetére épülő Kezdhetek folytatódni című produkciója és a Győri Nemzeti Színház 152 lépés Auschwitz felé című előadása nyerte el megosztva a Kaleidoszkóp VersFesztivál versszínházi fődíját.

Közép-Európa legnagyobb, november 2. és 7. között Kaposváron rendezett pódiumművészeti seregszemléjén a versmondás ifjúsági kategóriájának Kaleidoszkóp-díját Ozsvald Damián zsitvabesenyői, a felnőtt versmondás fődíját Németh János szegedi versmondó vehette át, a fesztivál reménység díját, a KaleidoszKópé díjat a mezőny legfiatalabb versenyzője, a 8 éves kozármislenyi Szentesi Egon érdemelte ki.

A versfilmek között Kaleidoszkóp-díjat kapott az Eleven Költők Társasága a Regős Mátyás: Az érchegységbeliek című, Keleti András rendezte filmjéért, a verszenekarok és előadók között a Resti Kornél „eredetimegjelöléssel ellátott” zenekarnak ítélték a legjobbnak járó elismerést.

A zsűri a versszínházi előadások kiemelt különdíjával jutalmazta a Kaleidoszkóp VersFesztiválnak otthont adó kaposvári Csiky Gergely Színházat a Variációk egy rablásra című darabjáért.

A 20. alkalommal megrendezett VersFesztiválon a pandémia ellenére több mint másfél ezren vettek részt.

Lutter Imre fesztiváligazgató, a rendező Magyar Versmondók Egyesületének elnöke az esemény vasárnapi díjátadó gálaestjén bejelentette, hogy a Kaleidoszkóp VersFesztivált ezentúl kétévente rendezik meg, és állandó otthona Kaposvár lesz.

Nyitókép: Színpadon a díjazottak. Fotók: Facebook/Kaleidoszkóp VersFesztivál/Cservölgyi Zsófi/Hegedüs Eszter