A Reménység Szigetén újra találkoznak az itt élő erdélyiek

Program

Az Erdélyi Gyülekezet ismét otthont ad a Magyarországon Élő Erdélyiek Találkozójának, ezúttal május 11-én Budapesten a Reménység Szigetén. A nagyszabású kulturális fesztivál idei témája Apáczai Csere János élete és munkássága.

Kép forrása: Erdélyi Gyülekezet
Kép forrása: Erdélyi Gyülekezet

Az Erdélyi Gyülekezetnek több mint két évtizedes hagyománya, hogy húsvét és pünkösd között kulturális seregszemlére hívja egybe az anyaországban élő erdélyieket. A rendezvény délelőtt 10 órakor ünnepi istentisztelettel kezdődik, melynek igehirdető lelkésze Dénes István Lukács, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője lesz. A találkozót Erdődi István, az Erdélyi Gyülekezet főgondnoka nyitja meg, majd a Labdarózsa Népdalkör és Citerazenekar műsora következik. Még a közös ebéd előtt lesz látható a Málinkó Táncegyüttes Erdélyi táncok című előadása.

Kora délután Apáczai Csere János munkásságáról dr. Szabó András irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem professor emeritusa tart előadást, ehhez kapcsolódóan pedig Petrőczi Éva József Attila-díjas költő olvassa fel Apáczairól írt verseit. Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas színművésznő, Magyarország érdemes művésze Apáczai Csere János írásaiból ad elő részleteket. A találkozó ökumenikus áhítattal ér majd véget. A gyermekeknek külön játékos foglalkozásokat is szerveznek, és minden program ingyenes.

A találkozó részletes programja: 

10 órától: Ünnepi istentisztelet – igét hirdet Ft. Dénes István Lukács, református lelkész, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője

11 óra 30 perctől: nagyszínpadi előadások – a Labdarózsa Népdalkör és Citerazenekar műsora, majd a Málinkó Táncegyüttes Erdélyi táncok című előadása

12 óra 15 perctől: a Néprajzi Múzeum Örökség-mintázatok című, székelyekről szóló tárlatrészletének megnyitása (Előadóterem)

12 óra 30 perctől: Jó ebédhez szól a nóta, Kovács Sándor tárogatóművész és zenész barátai játszanak

14 órától: Apáczai Csere János erdélyi magyar pedagógus, filozófus, kálvinista teológus élete és munkássága – előadó: prof. dr. Szabó András irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem professor emeritusa (Az előadást Petrőczi Éva Apáczai Csere Jánosról írott versei színesítik a költőnő előadásában.)

15 órától: Apáczaitól és Apáczairól

16 órától: Ökumenikus áhítat Énekes-zsoltáros imádság címmel a Kálvin kórus közreműködésével (Kórusvezető: Bódis Tamás)

A Reménység Szigete az Erdélyi Gyülekezet által működtetett szociális intézményegyüttes Budapest X. kerületében, a Gyógyszergyári út 3. szám alatt.