Gregor Bernadett
A Reménység Szigetén újra találkoznak az itt élő erdélyiek
Az Erdélyi Gyülekezet ismét otthont ad a Magyarországon Élő Erdélyiek Találkozójának, ezúttal május 11-én Budapesten a Reménység Szigetén. A nagyszabású kulturális fesztivál idei témája Apáczai Csere János élete és munkássága.
Május 1-jén történt
1896-ban ezen a napon nyílt meg a budapesti Vígszínház, a legnagyobb múltú, legnépszerűbb budapesti színházak egyike, amelynek olyan híres szerzői voltak, mint Heltai Jenő, Bródy Sándor, Szomory Dezső, Szép Ernő és Herczeg Ferenc, olyan igazgatói, mint Ditrói Mór, Jób Dániel, Horvai István, Marton László és Várkonyi Zoltán, és olyan művészek játszottak/játszanak benne, mint Páger Antal, Latinovits Zoltán, Tolnay Klári, Udvaros Dorottya, Benedek Miklós és Kern András.
Színházi program indul a felelős állattartásért
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a Thália Színházban Művészek az állatvédelemért címmel indított programot szombaton. Az eseménysorozat első vendége Gregor Bernadett volt.
Magyar kultúra a magyar tengeren
A Balaton – és környékének – kulturális életéről, pezsgő társasági estélyekről, a sétahajózásokról számos legenda kering. Talán ez ihlette meg Bánfalvy Ágnest, hogy művészeti stúdiójával (Bánfalvy Stúdió) hajóra vigyen kulturális előadásokat könnyed, nyári hangulatban. Nem különb szereplőket kért fel a produkciókra, mint Vastag Tamás, Gregor Bernadett, Cseke Katinka.