Színházi program indul a felelős állattartásért

Program

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a Thália Színházban Művészek az állatvédelemért címmel indított programot szombaton. Az eseménysorozat első vendége Gregor Bernadett volt.

Gregor Bernadett színművész a Thália Színházban február 10-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Gregor Bernadett színművész a Thália Színházban február 10-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A szemléletformáló előadások alkalmával, a gyermek- és ifjúsági produkciók előtt egy színművész négylábú kedvence társaságában az élménypedagógia módszereivel hívja fel a figyelmet az állatvédelem és a felelős állattartás fontosságára.

A közönség szombaton Gregor Bernadettel és két kutyájával találkozhatott a Boribon nyaral című bábelőadás előtt. A színművész, az alapítvány kuratóriumi tagja a felelős állattartásról beszélgetett a gyerekekkel a két kutya jelenlétében a színház stúdiójában.

Vetter Szilvia, az alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: az állam által létrehozott első és eddig egyetlen állatvédelmi alapítvány folyamatosan keresi az utakat, hogyan tudna újabb társadalmi csoportokat, így a kultúrafogyasztó, színházkedvelő közönséget is megszólítani a felelős állattartás gondolataival. Különösen a gyerekeket, akiknél az állatszeretet születéstől fogva adott. Hozzátette: a színházzal közös mintaprojektben tíz alkalommal tartanak a színészek rövid állatvédelmi bemutatót a gyerekelőadások kezdetén, és a jövőben további színházak csatlakozását is tervezik.

Vetter szerint annak, hogy gyerekek állatokkal találkoznak, nemcsak az állatvédelem szempontjából vannak előnyei, hanem számos pozitív hatása lehet a gyermekek fejlődésére, az élmény segít a kötődés és az empátia kialakításában. A résztvevő művészek az előadásokon meghatározott szakmai tartalomból indulhatnak ki, de saját egyéniségükre szabva, így nem lesz két egyforma foglalkozás.

Nagy Viktor, a színház művészeti vezetője szerint a színház közvetlen terepe lehet a nevelésnek. Ezért az idei évadban gyerekelőadásokkal is készülnek, és az alapítvánnyal létrehozták a programot, amelyben színészeik bemutatják kedvenceiket és állatvédelemről beszélnek. A következő időszakban havonta két–három alkalommal tartanak érzékenyítő foglalkozást a Boribon nyaral mellett a János vitéz, valamint a Csukás-mese Süsü és barátai című gyerekdarab előtt. Nagy Viktor szavai szerint Gregor Bernadett után további művészek, köztük Mózes András, Szabó Győző és ő maga is eljön kutyájával a színházba.

Gregor Bernadett az előadás után elmondta: azt érezte, hogy a gyerekek vevők az állatos témára, eredendően megvan bennük a rajongás az állatok iránt. Ezt meg kell ragadni, hogy az állatok és a természet iránti szeretet megmaradjon.