Jeles napok
Május 1-jén történt
„A jó rendező szabadságot ad a színésznek ahhoz, hogy a színész magából kiindulva tolmácsolhassa a szerző üzenetét. A jó rendező abból építkezik, ami a színészből fakad” – fogalmazta az 1938. május 1-jén született – és 2024-ben elhunyt – Kossuth-díjas színművész, Tordy Géza. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett művészt többek között a Vígszínház, a Madách Színház, a veszprémi Petőfi Színház és a Győri Nemzeti Színház előadásaiban, illetve A kőszívű ember fiai, a 80 huszár, az Élve vagy halva és az Elcserélt szerelem című filmekben láthattuk.
Május 1-jén történt
1566 I. Szulejmán török szultán elindította magyarországi hadjáratát, amelynek során bevette a Zrínyi Miklós által védett Szigetvárt, az ostrom alatt maga a szultán is meghalt szeptemberben.
1576 Báthory Istvánt, Erdély fejedelmét lengyel királlyá koronázták.
1620 Bethlen Gábor erdélyi fejedelem akadémiát (főiskolát) alapított Gyulafehérváron.
1707 Hatályba lépett az Angol Királyságot és a Skót Királyságot egyesítő szerződés, a Treaty of Union, létrejött az Egyesült Királyság.
1786 Bécsben bemutatták Wolfgang Amadeus Mozart Figaro házassága című operáját.
1823 A tizenkét éves Liszt Ferenc első pesti hangversenyét adta.
1840 Az Egyesült Királyságban kibocsátották a világ első bélyegét.
1851 Viktória brit királynő Londonban megnyitotta az első világkiállítást.
1869 Pesten megjelent a Typographia nyomdászati szaklap.
1871 Kibocsátották az első Magyarországon nyomtatott postabélyeget.
1896 Megnyílt a budapesti Vígszínház.
1899 A budapesti Városligetben megnyílt a Közlekedési Múzeum.
1945 A Magyar Rádió – Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök beszédével – megkezdte a II. világháború utáni folyamatos és rendszeres adását.
1957 Megkezdte rendszeres próbaadását a Magyar Televízió.
1973 Bemutatták az első egész estés magyar rajzfilmet, Jankovics Marcell János vitéz című alkotását.
1994 A Monzai Nagydíjon halálos balesetet szenvedett Ayrton Senna háromszoros világbajnok brazil Forma–1-es autóversenyző.
1999 A Mount Everesten megtalálták az 1924-ben csúcstámadás közben elhunyt legendás brit alpinista, George Mallory holttestét, az azonban máig nem derült ki, első emberként feljutott-e a világ legmagasabb hegycsúcsára.
2003 George W. Bush amerikai elnök bejelentette: az iraki háborúban véget értek a harci cselekmények.
2004 Magyarország az Európai Unió tagja lett.
2011 XVI. Benedek pápa boldoggá avatta elődjét, II. János Pált.
2018 Szombathelyen boldoggá avatták a kommunizmus áldozataként vértanúhalált halt Brenner János egykori rábakethelyi káplánt.
2019 Trónra lépett Naruhito japán császár, megkezdődött a reiva (gyönyörű harmónia) korszaka.
2022 Baja és Esztergom megyei jogú városi rangot kapott.
Május 1-jén született
1769 Wellington herceg (Arthur Wellesley) brit hadvezér, a waterlooi csata hőse
1800 Landerer Lajos nyomdász, nyomdájában nyomtatták ki 1848. március 15-én a 12 pontot
1825 George Inness, az amerikai tájképfestészet első képviselője
1860 Zielinski Szilárd építőmérnök, a magyarországi vasbetonépítés úttörője
1879 Ádám Lajos sebész, a helyi érzéstelenítés hazai bevezetője
1889 Lambrecht Kálmán paleontológus, ornitológus, néprajzkutató
1901 Szerb Antal író, irodalomtörténész, műfordító
1923 Joseph Heller amerikai író, A 22-es csapdája című regény szerzője
1923 Reigl Judit Kossuth-díjas festőművész
1924 Karel Kachyňa cseh(szlovák) filmrendező, a cseh új hullám képviselője
1926 Peter David Lax Wolf- és Abel-díjas magyar származású amerikai matematikus
1927 Lorán Lenke Jászai Mari-díjas magyar színésznő
1934 Wieland Károly világbajnok, olimpiai bronzérmes kenus
1938 Tordy Géza Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze
1944 Tulassay Zsolt Széchenyi-díjas orvos, belgyógyász, gasztroenterológus, akadémikus
1945 Farkas Bálint Jászai Mari-díjas színész
1955 Törőcsik András válogatott labdarúgó
1960 Kelemen László Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, a Hagyományok Háza főigazgatója (2001–2021)
1962 Maia Morgenstern román színésznő
1968 Sike József világbajnok sportlövő
1969 Wes Anderson amerikai rendező, az Oscar-díjas Henry Sugar csodálatos története című rövidfilm alkotója
1970 Horváth Mónika Harangozó Gyula-díjas táncművész
1972 Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas színésznő
1974 Schilling Árpád Jászai Mari-díjas rendező
1992 Illés Fanni paralimpiai, világ- és Európa-bajnok paraúszó
Május 1-jén halt meg
1555 II. Marcell, a 222. római pápa, az utolsó katolikus egyházfő, aki megtartotta eredeti nevét
1572 Szent V. Pius, a 225. római pápa
1873 David Livingstone skót misszionárius, Afrika-utazó, felfedező
1900 Munkácsy Mihály festőművész
1904 Antonín Dvořák cseh zeneszerző
1935 Gombocz Zoltán nyelvtudós, akadémikus
1935 Szávay Gyula író, költő, újságíró
1945 Joseph Goebbels, a német náci párt propagandaminisztere
1978 Aram Hacsaturján örmény zeneszerző
1993 Ancsel Éva állami díjas filozófus, akadémikus
1994 Gyöngyössy Imre Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész
2005 Pásztory Zoltán dobos, a Kossuth-díjas Illés-együttes tagja
2009 Pirityi Sándor aranytollas külpolitikai újságíró, az MTI örökös tudósítója
2021 Hámori József Széchenyi-díjas agykutató, miniszter, akadémikus
2021 Olympia Dukakis Oscar-díjas amerikai színésznő
2022 Bradányi Iván magyar dalszövegíró, műfordító, író
2023 Pomogáts Béla Széchenyi-díjas irodalomtörténész