Madárjóslással nyílik, mítoszmaratonnal folytatódik az AmfiFeszt
Szombaton és vasárnap a III. kerületi katonavárosi amfiteátrumban rendezik meg az antik hagyományokat felelevenítő AmfiFesztet, amely élményszerűen mutatja be a klasszikus antikvitást és a római kori kulturális örökségünket.
A főváros legnagyobb római kori fesztiválját szombaton 13.00 órakor madárjóslással egybekötött római szertartással nyitják meg. Ezt követően a látogatók megnézhetik a felvonuló római legionáriusokat, az egymásnak feszülő római és barbár csapatokat, de azt is megtudhatják, hogyan zajlottak a germán harci beavatások, vagy hogy milyen volt a kvád-szarmata szövetségkötés.
Az egykori római körszínházban megjelenő gladiátorok a rendezvény főszereplőiként több ízben is porondra lépnek: az érdeklődők láthatják az embert próbáló kiképzésüket, megismerkedhetnek fegyvernemeikkel, szurkolhatnak a gladiátorjátékokon és testközelből nézhetik végig, hogy mi történik a gladiátoriskolában az ott képzett harcosok elégedetlenkedése esetén.
Az ókori hagyományokat felidéző AmfiFeszten a fiatalabb látogatók bátorságpróbán tesztelhetik rátermettségüket, az amfiteátrum körül pedig családi kalandtúra várja az érdeklődőket.
Első ízben rendezik meg az AmfiFeszten vasárnap az egész napos mítoszmaratont, ahol a látogatók elmélyülhetnek az ókori mítoszok, hősök és tettek világában. Színházi programok színesítik a kínálatot: a legfiatalabb korosztály a Térszínház Faunok és Nimfák című előadásán a görög-római kultúrkör mitikus lényeivel találkozhat, a felnőttek pedig a hordólakó filozófus, Diogenész szenvedélyes és ironikus vallomását hallgathatják végig.
A történelmi újrajátszó csapatok táboraiban bárki megismerkedhet a Római Birodalom katonaságának különböző korszakait képviselő legionáriusok felszerelésével és harcmodorával, betekintést nyerhet a római polgárok életébe, valamint bemerészkedhet a barbárok táboraiba is, hogy a germán, markomann és szarmata törzsek életmódját is megfigyelje.
A különböző korosztályokat kézműves foglalkozások, régészeti előadások, kerekasztal-beszélgetések, madarász bemutató, rabszolgavásár, tűzzsonglőrök, koncertek és vásári forgatag is várják.
A kétnapos, ingyenes fesztiválról bővebb információk itt.