Több bemutató várja a nézőket a Rózsavölgyi Szalonban, ahol új művészeket is megnézhetünk.

A Rózsavölgyi Szalon 2021 nyarától folyamatosan pótolta a pandémia miatt addig elhalasztott bemutatóit. Ezért össze is értek, egymásba kapcsolódtak az évadok.

Öt új darab – Churchill és Garbo, Intim vallomások, Keresztül-kasul, Az elnök szabadsága, El kell mondanom – került így a színház repertoárjára öt hónap alatt, 2021. szeptember végéig. Október 26-án pedig egy olyan mű bemutatóját tartják, amelyet eredetileg is a 2021/22-es évadra terveztek: Szakonyi Károly A hatodik napon című darabját Dicső Dániel rendezi, szereplői pedig: Szacsvay László, Járó Zsuzsa, Karalyos Gábor, Alberti Zsófi, Mertz Tibor, Mohai Tamás. A darab színrevitele egyben tisztelgés Szakonyi Károly Kossuth-díjas író előtt, aki éppen a premier napján ünnepli 90. születésnapját.

Még további három bemutatót tervez ebben az évadban a Rózsavölgyi Szalon, amely 2022. április 11-én, a magyar költészet napján ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Az ünnepi szezonban először játszik a Rózsavölgyiben Szacsvay László, Járó Zsuzsa, Karalyos Gábor, Alberti Zsófi, Kiss Mari, Egri Márta, Schmied Zoltán, s először rendez náluk Ujj Mészáros Károly.

„Itt a hagyomány és az újító szándék teremti meg a műhelymunkát. Nincs állandó társulatunk, ám a művészek rendre visszatérnek hozzánk. Másfelől új művészeket – nagy neveket éppúgy, mint fiatalokat, pályakezdőket – ugyancsak megnyerünk az előadásainkhoz.

Olyan darabokat tűzünk műsorra, amelyek értéket képviselnek a magyar és külföldi irodalomban,

s amelyeket még nem mutattak be vagy színpadi változatban még nem kerültek színre Magyarországon. Kivételek mindig akadnak – kivételes helyzetekben. Most mutatjuk be Szakonyi Károly A hatodik napon című drámáját, amelyet négy évtized után napjainkra »alkalmaztunk« a szerző egyetértésével, aki a premierünk a napján, október 26-án lesz 90 éves. Ezzel is tisztelgünk előtte” – mondta Zimányi Zsófia, a Rózsavölgyi Szalon alapítója, művészeti igazgatója.

Szakonyi Károly: A hatodik napon

A Nemzet Művésze címmel is kitüntetett Szakonyi Károly korunk egyik legjelentősebb írója. Számára a legtartalmasabb közösségtípus a család, de az érdekli, miért nem idilli ez a forma. A választ a tragikomédia műfajában adja meg. Megengedő szeretettel rajzolja meg a Balogh családot, amelynek tagjai – az édesanya halála után – egyre kevésbé találnak utat egymáshoz. Édesapjuk, Simon születésnapjára gyűlnek össze a testvérek a szülői házban. A szándék még megvan, az igény is, de nincs se elég idő, se elég türelem. A problémákkal szembenézni, egymással őszintén beszélni túl nagy teher, mikor mindenkinek megvan a maga nyűgje. Hétköznapi emberek, akik eltévedtek egy kicsit az életnek nevezett útvesztőben, de azért csak mennek előre rendületlenül.

Szakonyi Károly 1978-ban írta A hatodik napon című színdarabját, érvényességéből azonban mit sem vesztett az elmúlt több mint negyven évben. A szerző így fogalmazott darabja kapcsán: „Személyes, bensőséges élmények vezéreltek annak kimondására, hogy a szeretet gesztusai mennyire félrecsúszhatnak legnagyobb igyekezeteink ellenére is. Negyven év sok idő a mai gyors ütemű életben, sok minden változott, ám az emberi kapcsolatok minősége legkevésbé. Éppen ezért a történet a mai publikumnak is ismerős. Ugyanakkor a darab jelenhez csiszolása még közvetlenebbül szólítja meg majd a mai nézőket.”

David Eldridge: Kezdet

Minden
történetnek van egy eleje. Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük, itt
a világ vége. Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét. És itt
pontosan a kezdet a lényeg, ahogyan egy férfi (Danny) és egy nő (Laura)
megismerik egymást, miután már összeismerkedtek.

Az angol kortárs szerző fanyar és megható darabját pár éve mutatták be óriási sikerrel a londoni Royal National Theatre-ben. A kritika szerint szívvel és humorral írt darab, amely képes elhitetni velünk: a dolgok jobbak lesznek…

Szereplők: Danis Lídia és Schmied Zoltán, a rendező: Dicső Dániel.

Lucy Kirkwood: Gyerekeink

A mai világban hatvanasnak lenni nem azt jelenti, amit évtizedekkel korábban. A mai hatvanasok előtt még ott az élet. Ezt vallja a fizikus házaspár, Hazel és Robin is. A kemény munkával töltött évtizedek után egy vidéki házikóba költöznek, ahol jógáznak, kertészkednek, egészségesen étkeznek és a jövővel kapcsolatos terveiket szövögetik. Egy nap beállít volt kolléganőjük, Rose, akit évtizedek óta nem láttak, és akivel együtt dolgoztak a közeli atomerőműben. Kezdetben úgy tűnik, kedves, baráti szándékú látogatásnak vagyunk tanúi, de csakhamar kiderül, hogy a színfalak mögött egy monumentális játszma zajlik. Rose nemezisként érkezik a házikóba, és az este végén Hazel és Robin életük legnehezebb döntését kénytelenek meghozni.

Lucy Kirkwood 2016-os darabja az írónőt rögtön az egyik legkeresettebb színpadi szerzővé tette, a The Guardian pedig az évszázad legjelentősebb drámái közé sorolta a művet. A Gyerekeink megrázó vízió arról, hogy miután a huszadik század során az egymást követő, ambiciózus generációk kizsákmányolták a környezetet, a következő évtizedekben a gyerekeink lesznek kénytelenek megfizetni ennek az árát. Kirkwood drámája nem száraz környezetvédelmi tandráma, hanem egy páratlanul izgalmas este ígérete: csupa élet, csupa humor, miközben a három hétköznapi hős története mélyen megrendítő is.

A Rózsavölgyi Szalon a Liza, a rókatündért is jegyző Ujj Mészáros Károly rendezésében, Baráthy György fordításában mutatja be a darabot. Szereplők: Hegedűs D. Géza, Egri Márta és Kiss Mari. A Gyerekeink című darab kapcsán a Rózsavölgyi Szalon közösségi oldalán online szakmai beszélgetéseket szerveznek a 21. század legfontosabb kortárs kérdéseiről, a környezetvédelemről, a klímabiztonságról.

Peter Quilter: Behavazva

Patrick magányos életet él vidéki házában. Egy nagyobb hóvihar alatt kopogtatnak az ajtaján. Judit áll ott, egy különc nő a szomszéd faluból, Patrick nem ismeri, életében nem látta, és reméli, hogy gyorsan elmegy. Nem így lesz: a vihar felerősödik, elzárja a házat, és összezárja a két embert Patricknál.

A Behavazva egy szellemes és érzelmes darab két nagyon különböző emberről, akik próbálják nem megőrjíteni egymást, miközben lassan engednek az érzelmeiknek.

Peter Quilter az Egyesült Királyság egyik legtehetségesebb kortárs alkotója. Műveit a világ több mint 40 országában játsszák. A Behavazva című művét 2020 tavaszán írta, a pandémia kijárási tilalma idején. A darabot Őze Áron rendezi a Rózsavölgyiben.

Pótolt premierek

A Rózsavölgyi Szalon 2021 nyarától folyamatosan pótolta a pandémia miatt elhalasztott bemutatóit. Ebben a sorrendben: Churchill és Garbo (szerző: Isabelle Le Nouvel, szereplők: Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter és Csiby Gergely, rendező: Hegedűs D. Géza), Intim vallomások (szerző: Jérôme Tonnerre, szereplők: Pál András, Bánfalvi Eszter, Mertz Tibor, Sipos Vera, rendező: Sipos Vera), Keresztül-kasul (szerző: Jerry Mayer, szereplők: Pokorny Lia, Király Dániel, rendező: Dicső Dániel), Az elnök szabadsága (szerző: Penny Gold, szereplők: Schneider Zoltán, Söptei Andrea, Sztarenki Pál, Erdélyi Timea, Ágoston Péter, rendező: Sztarenki Pál), El kell mondanom (szerző: Zalán Tibor, szereplők: Kútvölgyi Erzsébet, Ágoston Péter, Fekete Linda, Auksz Éva, Cserna Antal, Sipos Imre, Ozsgyáni Mihály, rendező: Őze Áron).

Nyitókép: Churchill és Garbo (Hegedűs D. Géza és Nagy-Kálózy Eszter).
Fotó: a Rózsavölgyi Szalon Facebook-oldala/Molnár Miklós