Idén lett volna 75 éves Radics Béla. Minden idők egyik legnagyobb magyar gitárosa 1982-ben hunyt el, fájóan csekély hagyatékának fontos része, a Sakk-Matt együttes 1968–69-es felvételei most felújítva érhetők el.

Radics Béla 1968 tavaszán hozta létre a Sakk-Mattot. Előtte a beatzenekarnak számító Atlantis, Pannónia és Sankó együttesekben játszott. Voltak kisebb sikerei, de többre vágyott, rockzenét akart, népszerűséget.

A Sakk-Matt két évnél is rövidebb története egyfajta átmenet a beatkorszakból a rockba,

amit aztán a hetvenes években Radics a Tűzkerékben és a Taurusban fejlesztett tovább. A Sakk-Matt elsősorban a nagy példakép, Jimi Hendrix és az Eric Clapton-féle Cream hard rockos, bluesos számait játszotta, néhány saját szerzemény mellett. A csapatban Radics Béla mellett Miklóska Lajos (basszusgitár), Csuha Lajos (gitár, vokál), Harmath Albert (ének) és Hőnig Rezső (dob) szerepelt.

A GrundRecords gondozásában most CD-n és az augusztus 15-i budapesti Lemezbörzén vinilen is megjelenő anyag váza az a koncertanyag, amely a Radics Béla Emléktársaság kiadásában 2003-ban már napvilágot látott. A Danuvia Művelődési Házban 1968 végén rögzített amatőr felvételt Harmath Albert készítette, akárcsak a három (Van, aki fél, van, aki nem; Hosszúhajú lány; Visszajár néha a múlt) demótracket. A korábban publikált tíz koncertszám közül ötöt Hendrix (Manic Depression, Red House, Purple Haze, Fire, Foxy Lady), kettőt (S.W.L.A.B.R., Cat’s Squirrel) a Cream repertoárjából kölcsönzött a Sakk-Matt, mellettük Bill Haley Shake, Rattle and Roll-verziója, valamint két saját dal (Két barna szem, Hosszú hajú lány) hangzott el.

A mostani kiadványra Rozgonyi Péter restaurálta a felvételeket. Az anyag érdekessége, hogy megváltozott a számsorrend, emellett felkerültek rá korábban lemaradt danuviás dalok (két demószám élő változata), egy interjú Radics Bélával és Miklóska Lajossal, valamint egy másik, az 1968 decemberében a Radnóti Miklós Művelődési Házban tartott buliról két, töredékes formában megmaradt szám: a Cream Sunshine of Your Love-ja, illetve Eddie Cochran rockabilly klasszikusa, a Summertime Blues.

Radics Béla a Sakk-Matt fellépésein olykor foggal pengetett a Hendrix-számokban.

Miközben 1969-ben Váradi „Vadölő” László lett a dobos (az ő játéka hallható a demókon), és a zenekar szekere jól futott, csaknem 30 ezres tömeg előtt játszott a Tabánban, ennek ellenére a hivatalosság, a sajtó, a rádió, a hanglemezgyár nem akart tudomást venni róluk. 1969 vége felé csatlakozott hozzájuk énekesnek Demjén Ferenc, de végül Radics belefáradt a helyzetbe, és 1970 elején megalakította a Tűzkerék együttest, majd 1972-ben a Taurust. Később játszott az Alligátorban, a Nevadában is, de a hiábavaló próbálkozások és az alkohol tönkretették, 1982-ben meghalt.

Habár profi felvételek alig maradtak fenn utána, a gitárkirály óriási hatással volt az utána következő rockzenész-generációkra. 2005-ben Angyalföldön szobrot állítottak tiszteletére.

Nyitókép: A Sakk-Matt zenekar a várban (1968), balról jobbra haladva: Miklóska Lajos, Radics Béla, Harmath Albert, Hőnig Rezső, Csuha Lajos. Forrás: Rockmúzeum