Mi köze van a Magyar népmeséknek a Beatleshez?
Jankovics Marcell stílust teremtett itthon, amikor a népművészetért nem rajongó kádári kultúrpolitika idején népi motívumokra alapozva alkotta meg előbb a János vitéz, majd a Fehérlófia és a Magyar népmesék sorozat vizuális világát. Ebben az időben az egész világon új utakat kerestek az animációs alkotók. Hogyan hatott a János vitézre a Sárga tengeralattjáró, és hogyan lehetett a népművészettől ihletet merítő animációra támogatást kapni a Kádár-korszakban?
Vedd alapul a népi díszítőművészetet! A motívumokhoz adj hozzá a szecesszió stíluselemeiből és a pop-art lendületéből, majd fűszerezd némi pszichedeliával! Az eredmény különleges vizuális világ lesz, amelyet az animációtörténet szakírói „szecessziós pop-artként” fognak emlegetni.
Így összegezhető Jankovics Marcell sikerreceptje, amivel stílust teremtett. De már itt meg kell jegyeznünk, hogy ő maga a pszichedelikus jelzőt nem érezte találónak, inkább „álomszerűnek" nevezte a filmjeit. Első egész estés animációja, a János vitéz (1973) annyira sikeres lett, hogy Matolcsy Györggyel és Mikulás Ferenccel továbbgondolták, és hamarosan televíziós sorozat-megrendelést szereztek vele a Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermének. Így jöhetett létre a Magyar népmesék sorozat, amely kilenc évadot ért meg és 32 éven át futott a Magyar Televízióban. Mi volt a siker kulcsa? Valószínűleg a rendhagyó, formabontó közelítés és az addigi történetmesélős, illusztráló jellegű rajzfilmek világától markánsan elkülöníthető, egyedi megjelenés.
Jankovics Marcell a 79. születésnapján adott interjúban így emlékezett arra, hogy Edelmann filmje hogyan befolyásolta az alkotási folyamatban: „A képes forgatókönyvhöz nagy segítség volt a Sárga tengeralattjáró, ez tagadhatatlan. Számomra az volt a jelentősége, hogy fölrobbantotta azt a világot, amelyben az animációs film addig létezett. (Persze túl azon, hogy a Beatles zenéjét teljesen érthető módon szereti egy 27 éves ember — hisz a fiúk korosztályombéliek voltak.) Addig stilárisan két réteg volt: a hollywoodi, Disney-féle, és a New York-i UPA (United Pictures of America), amely az európaihoz állt közel. Nekem viszont kellett egy harmadik, mert egyikben sem éreztem magam igazán jól.”
Jankovics Marcell animációújító vállalkozása, a János vitéz egységes stílusú, elejétől a végéig szecessziós pop-art film lett. A szecesszió nagy triásza: a szimbólumok, az ornamentika és a népiség végigvonul Jankovics filmjein. Az alkalmazott népi motívumok a bútorfestés, a hímzés vagy a népi fafaragás világából származnak. Ezekhez a pop-art bátorságát társítva és az egészet némi álomszerűségbe burkolva friss és új képi nyelvet talált — olyat, amelyet minden néző könnyen értett. A kádári években a népművészet alapjain nyugvó vizuális világgal előállni meglepő vállalkozás volt, de átcsúszott minden rostán.
„A János vitéz gyártása a Pannónia Filmstúdió vezetőjének, Matolcsy Györgynek az érdeme, aki tágítani akarta a hazai rajzfilmes palettát. Már a háború előtt is volt terv a történet megfilmesítésére, Jaschik Álmos grafikusművészé. Azonban az ő grafikai világa a kommunista években nem örvendett nagy szeretetnek és elismerésnek, ugyanis a szecessziós, ma úgy mondanák, magyar érzelmű nemzeti stílust képviselte. Az apropót az adta, hogy 1973-ban volt Petőfi születésének 150. évfordulója, a filmet addigra kellett elkészítenünk. 1971-ben házon belüli pályázatot írt ki a stúdióvezető, és amikor ez a pályázat első körben szóba került a Művészeti Tanácsban, amelynek én akkor már a tagja voltam, kiderült, hogy Szoboszlay Péter, Szabó Sipos Tamás és az én filmtervem nagyjából egyféle elképzelésen alapul. Megállapodtunk, hogy mi hárman közös forgatókönyvvel pályázunk. Én csináltam hozzá a grafikákat, Szabó Sipos Tamás írta meg a film szinopszisát másfél-két oldalban, és ezzel megnyertük a pályázatot. Nagy gesztus volt a részükről, hogy ők ketten rögtön hátraléptek, hogy rendezzem én a filmet. De a gyártási folyamatban, egészen addig, amíg meg nem történt az elfogadás, végig együtt dolgoztunk a forgatókönyvön: amit én kidolgoztam belőle, azt ők véleményezték" — mesélte a vállalkozásról Jankovics.
A János vitézben és a Magyar népmesékben kontúrozottak az alakok, de a kontúr állandóan hullámzik, mint egy ornamentikus díszítés. Sőt, néhol maga a népi motívum válik a fő tartalommá, és hoz létre mozgást — elég csak a Magyar népmesék főcímére gondolnunk. A stílus egyébként a rajzolás szempontjából praktikus volt — nem látszott rajta, hogy csak a János vitézen százötvenen dolgoztak. A színvilágért felelős Richly Zsolt erősen támaszkodott a szimbólumokra, és a szín által hordozott hangulati tartalomelemekkel is játszott. Érdemes megfigyelni, ahogyan a sorozatban a figurák színe a hangulatuknak megfelelően váltakozik.
Jankovics a Fehérlófiában tovább finomította a stílust. A történetet hat meseváltozatból gyúrta össze, az örök körforgás foglalkoztatta. A történet megújításán túl markáns formai újításra is vállalkozott. Eltűntek a korábbi filmekre annyira jellemző kontúrok, mert a Kecskeméti Műterem animátorai egészen új technológiával dolgoztak.
„Kezdettől fogva zavart a hagyományos rajzfilmek esetében a hátterek és a figurák közti stíluskülönbség, amely egy fő oka, hogy a cellre festett figurákat kontúrok keretezik; a háttereken, ha van is kontúr, beivódik a papírba, mintha nem is lenne. Meg akartam szabadulni a kontúroktól. Hasonló a helyzet a színekkel. A hátterek tompább színűek, mert beissza a festéket a papír, a celleken pedig kiugranak. Ezt kellett összehangolnom. A kontúrok elhagyása ebben az esetben összefüggött a tartalommal is: a szereplőim világítottak, ezért »fénykontúrokkal« élhettem” — mondta a filmről.
A celluloidra, hogy az említett különbségeket felszámolják, festékszóróval vitték fel a színrétegeket. A figurákat a kontrasztok különítik el a képsíkon, így szabad, ornamentikus áramlásukat semmi sem korlátozza. Érdekes megfigyelni, ahogyan a színek a filmben sokszor önálló életre kelnek, elhagyják a figurát, a háttérből előtérbe lépnek, majd visszahúzódnak. És minden szín és forma szimbólum, jelentést hordoz.
„A Goethe által kutatott színkört használtam célzottan, ami részint az idő köréhez, részint a jellemekhez igazodott. Egy példa: az éj sötétkék, a hajnal türkiz, a reggel zöld, a dél sárga, a délután narancs, az alkony vörös, amiből a lilán keresztül a bíbor visz vissza a kék éjszakába. A »sötét oldalt«, vagyis a sárkányok világát ugyanez a színkör sötéten, tompábban és félelmetesebben jellemzi. A gépmozgásoknál szintén a körkörösséget jelképező íves mozgásokat és függőleges fahrtokat használtam, »ideológiai« okokból a szokottnál sűrűbben. A színek és a mozgásformák mellett a filmbéli geometriai formák szintén jelképek. A napra utaló szimbólumként a kör a tökéletességet és a teljességet, a háromszög mint a filmbéli három fivér szövetsége a stabilitást és a harmóniát, a jin-jangra utaló csepp alak az örök körforgást, a szögletes formák az agressziót hivatottak jelképezni.”
Ez a film lett Jankovics átütő erejű nemzetközi sikere: 1984-ben Los Angelesben minden idők legfontosabb ötven animációs filmje közé választották.
A népművészet és a népmese egészen új világot tárt fel számára. A már idézett különleges nagyinterjúban úgy beszélt a meséről mint örök érvényű tartalomról.
„Nem a felszínt birizgálják, hanem a lelket érintik, az ember tudatalattijába férkőznek, és összekapcsolnak bennünket a világmindenséggel. A külső kozmosz és az ember belső, lelki, tudat alatti világának harmonizációi.”
Jankovics Marcell idén májusban lenne 83 éves.
Forrás: nfi.hu
