„A sérüléseinken keresztül gyógyítunk” – Bordán Lili a Hadik Erzsébetének karakteréről

Film

Miután kiderült, hogy bár távoli, de rokonok vagyunk, rögtön kimerítettük a Bordán família történetét. Amúgy is adta magát a családi téma, mert a Hadik című film Erzsébetet játszó színésznője férjével és kisbabájával érkezett az interjúra.

Miért az édesanyád, Bordán Irén vezetéknevét használod?

Az édesapám családneve Szerdahelyi, ami az amerikaiak számára az kétjegyű mássalhangzók miatt faramuci, nem tudják rendesen kiejteni. Ezért íratta anyukám a születési anyakönyvi kivonatomba a saját vezetéknevét, amikor Amerikában megszülettem.

Sokat ingázol New York és Budapest között? A filmes munkáid hova kötnek inkább?

Amerikában élek, de az utóbbi időben évente kétszer pár hétre hazalátogatunk Magyarországra. Gyerekkoromban az öcsémmel minden nyarat a Balatonnál vagy Kübekházán, a nagymamámnál töltöttem. Miután Amerikában elvégeztem a Sarah Lawrence művészeti egyetemet, 2004-től négy éven át Budapesten laktam. Először csak egy filmfőszerep kedvéért jöttem haza, de utána úgy éreztem, hogy itt van dolgom. Addigra már az édesanyám és az öcsém is elköltözött Amerikából, édesapám pedig tervezte a hazajövetelt, úgyhogy szép lassan, egyenként mind visszatelepültünk Magyarországra. Később azonban felkérések miatt visszaköltöztem az Egyesült Államokba, és ott alapítottam családot. Várjuk, hogy anyu mikor költözik hozzánk. Szívesen maradna Magyarországon, ha lenne feladata, de sok minden már nem köti ide. Én is szívesen élnék itthon, de Amerikában jelenleg több feladatom van.

Egyébként pedig mindegy, hol vagyunk, mert az utazás nem jelent számunkra nehézséget. Az első kislányom hat hónapos volt, amikor átrepülte velem az óceánt a cannes-i filmfesztivállal párhuzamosan futó Marché du Film fesztivál kedvéért, mert az egyik kisfilmrendezésem szerepelt a programban. A Hadik forgatására is Clióval érkeztem, sokat utazunk kettesben. Most, hogy már két gyerekem van, és az egyikük két és fél éves, a másik pedig még csecsemő, a férjem is elkísért a filmbemutatóra.

Jó néhány amerikai és magyar filmben szerepelsz, forgatókönyvet írsz, rendezel, ennek ellenére nincsenek sztárallűrjeid, és mindenkihez kedves vagy. Rendkívül természetesen létezel.

Az anyaság letisztítja az embert. Mivel a lányok nevelése mellett még karriert is szeretnék, nincs időm semmi másra. Nincs időm sminkre, frizurára. Két hároméves kor alatti gyerek nevelése nem könnyű feladat, annak ellenére sem, hogy Clio szenvedélyesen szereti a húgát. Sok türelemre van szükség. A természetességet a beszédem miatt is érezheted, mert kint jártam iskolába, és emiatt magyarul csak egyszerűen tudok fogalmazni. Az anyanyelvi forgatókönyvekkel jól boldogulok ugyan, de interjút adnom kicsit nehéz. Nem mindig találom a gondolataimhoz a magyar szavakat. Angolul sokkal egyszerűbb, mert abban a kultúrában nőttem fel, Amerikában szocializálódtam. A fahéjat például cimetnek mondom, mert a nagymamámtól így hallottam.

Apukám is így mondja. És szerintem amúgy tökéletesen fogalmazol. Miyennek látod a nők helyzetét világszerte?

Lassan mindenki a saját valóságában, külön-külön buborékokban fog élni. Engem leginkább az foglalkoztat, hogy milyen hatások érik a lányaimat. Igyekszem távol tartani Cliót a tévétől, mert még annyira érzékeny, hogy a rajzfilmek sem valók neki. Ezekben sokszor olyasmik is elhangzanak, amikkel egyáltalán nem értek egyet. Régi magyar rajzfilmeket fogok majd mutatni nekik, azokat nagyon szeretem.

Nem vagyok büszke arra, hogy mindenhová magammal hurcolom a gyerekeimet: nem természetes számukra, hogy annyit utaznak. Közben viszont másra sem szeretném bízni őket, különösen, mivel Mayát még szoptatom. Nem csinálok belőle gondot, hogy bárhol megetessem. Ösztönös ember vagyok: érzem, milyen gyönyörű, hogy belőlem kapja a táplálékot. A természet számomra maga Isten. Minden adott körülöttünk, amire szükségünk van, csak az emberiség hol eltávolodik a Teremtőtől, hol visszatalál hozzá. Most éppen egy kibillenés korszakában élünk; én ennek ellenére egyensúlyra törekszem, mert a gyerekek mindent átvesznek tőlem. Clio árgus szemekkel figyel, mindent észrevesz. Nem lehetek ideges, mert akkor ők is azok lesznek. Ez persze nem mindig sikerül. Nagyon oda kell figyelnem arra, hogyan vagyok. Minden anyát, így magamat is hétköznapi hősnek tartom. Ha pedig még egy álmunk is van, amit követünk, az szerintem különösen tiszteletre méltó. Rengeteg szerepnek kell megfelelnünk: legyél tökéletes anya, óvónő, szakács, takarítónő, keress pénzt, és mindeközben legyél boldog és mosolyogj. A férjem szerencsére sokat segít nekem, és nincsenek efféle elvárásai velem szemben. A tökéletesség nálam egy ideje huss, kirepült az ablakon! A következő egy évben a baba miatt ez még semmiképp sem fog változni, és ezt el tudom fogadni.

Édesanyád a ’70-es évek felkapott magyar színésznője volt. Miatta választottad te is ezt a pályát?

Egyáltalán nem. Kezdetben úgy gondoltam, hogy a színészethez nem kell túl sok ész, és nem tetszett, hogy a művészek nem irányíthatják a sorsukat. Édesanyám tehetséges és szerencsés volt. Úgy éreztem, hogy az életemet én szeretném irányítani, nem pedig a véletlenre bízni. Amerikában nem úgy működik, ahogyan általában itthon: hogy ha elvégzed az egyetemet, bekerülsz egy társulatba, és állandó munkád lesz. Kint az ember magára van hagyva, és nagyon fontos, hogy legyen egészségügyi biztosítása, különben nem részesül orvosi ellátásban. Van, aki csak azért dolgozik, hogy legyen neki.

Érdekelt a pszichológia, a nemzetközi jog, de nem tudtam dönteni, és kénytelen voltam a dolgot a sorsra bízni. Bizonyos értelemben hagyom, hogy az élet irányítson, mert hiszem, hogy a dolgoknak úgy van értelmük, ahogy Isten, a természet egymás után adja őket. Érzem, hogy az univerzumnak ritmusa van, és ahhoz próbálok csatlakozni, fogadni a jeleket. Ha valami megvalósíthatatlannak tűnik, nem megyek csak azért is széllel szemben. Egy időben erőltettem a dolgokat, de ma már nyugodtabb vagyok, mert látom, hogy a mindenséggel együtt milyen csodákat tudtam létrehozni. Az anyaság ezek közül a legnagyobb.

Visszatérve a gyerekkoromhoz: anyukám általában magával vitt a munkába, és gyakran úgy adódott, hogy együtt forgattunk reklám- és kisfilmeket. Sokáig nem érdekelt ez a szakma, majd 16 éves koromban elkerültem egy színésztanárhoz, aki megszerettette velem az előadóművészet technikáját, elméletét, spiritualitását. Rájöttem, hogy pontosan olyan, mint a pszichológia, ami annyira érdekelt engem. A tanárom azt mondta, hogy mi ugyanúgy gyógyítók vagyunk, csak a sérüléseinken keresztül, a lényünkkel hatunk az emberekre. Minél nagyobb közönséget érünk el az általunk megformált archetípusokkal, annál több embert tudunk gyógyítani. A történetek ismétlődnek, ezért a nézők könnyen tudnak velük azonosulni. Nincs közöttük új, csak más módon elmesélt. David Campbell írt erről az elméletről könyvet, Amerikában minden forgatókönyvíró azt olvassa, és az egyetem, ahol végeztem, az ő tanaira építi a metodikáját.

Erzsébet archetípusa milyen történetet mesél el a nézőknek a Hadikban?

Kedves szerep volt számomra. Nem lehet sokat olvasni róla, kutatnom kellett utána. Egy történész barátnőm és a rendező, Szikora János segített a karakter megformálásában. János nem történelmi sablonfigurákat akart megmutatni, hanem mély lelki megértéssel viszonyult a hősökhöz. Zoomon castingolt, de azt mondta, már a fotómról látta, hogy „Erzsébet én vagyok”. Mária Terézia unokatestvéréről van szó, aki azonban hiába volt szintén királyi sarj, a porosz és az osztrák életmód szöges ellentéte miatt jóval nehezebb élet jutott neki. Más volt a két udvar életfilozófiája, vallása. Erzsébet lutheránus volt, sokat olvasott, fordított is, és büszkén gondolt arra, hogy soha életében senkit sem bántott meg. Úgy halt meg, hogy azt mondta: annak ellenére tiszta a lelkiismerete, hogy a férje, Nagy Frigyes elkerülte az ágyát, mert az azonos neműek társaságát kereste. Csak évente egyszer, Erzsébet születésnapján látogatta meg, így aztán barátság sem tudott köztük kialakulni.

A színészet az érzelmi rész mellett a fantáziára is épít, ezért elképzeltem, milyen lehetett az az évi egy találkozás. Szerintem nagyon kínos és szomorú. Sajnálom Erzsébetet, mert valószínűleg nem ismerte a szerelmet, és mert gyermektelen maradt. Mária Teréziának ezzel szemben minden megadatott. Erzsébet a saját kultúrájából kiszakadva hideg, szeretet nélküli környezetbe került, mégis elfogadta a sorsát, sőt remekül helytállt. A hétéves háború kezdetén ő menekítette ki az udvart a közeledő ellenség elől. A film arról az időről szól, amikor Hadik megsarcolta Berlint, és az én nagy jelenetem az, amikor Erzsébet egyezséget köt a hadvezérrel. Frigyes állandóan háborúzott, ezért az asszony hozta a döntéseket az udvarban. Erzsébetnek mégsem volt koronája, nem volt királyné.

Ahogy elnéztem a film plakátját, te azzá varázsolod. A mozipremier után milyen terveid vannak?

Visszautazom Amerikába, és ismét minden időmet az anyaságnak szentelem. Vannak projektek a láthatáron, de egyelőre pénzt kell hozzájuk szerezni. Végre találtam egy ügynököt, aki megértette, ki vagyok, milyen szerepeket tudok eljátszani.

Na és milyeneket?

Mostanában a korom és az élethelyzetem, a kisugárzásom miatt gyakran hívnak anyukaszerepre. A hétköznapi hősök érdekelnek a legjobban. Jó, hogy vannak híres történelmi figurák, akikre fel tudunk nézni, de egy anya egyetlen napját végigélni is nagy és izgalmas kihívás. Most egy filmötleten dolgozom, ami hosszabb folyamat. Ha van idő, összeülünk egy írótársnőmmel brainstormingolni, és együtt alakítgatjuk a forgatókönyvet. Az is benne van a pakliban, hogy majd én rendezem a filmet, de erről egyelőre nem szeretnék beszélni. Ki tudja, mi lesz. Nem sietek. Elképzelhető, hogy még évekig eltart az előkészítő folyamat. Amerikában szokás, hogy az alkotók „elviszik magukat egy randira”: sétálok, beülök egy kávézóba, figyelem az embereket, gyűjtöm és továbbgondolom az utcán zajló történéseket. Van az énemnek egy olyan része, amelyet nem elégít ki a színészet, az ugyanis ösztön és technika, ami, azt hiszem, már megvan nekem. A kreatív energiáim másik része az alkotás, és a kitartó, erős akaratú producerség felé húz. Lehet, hogy járhatnék többet partikra, fotózásra, foroghatnék szakmai körökben, de én más módon járom az utam.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu