Hadik
Washingtonban is bemutatták a Hadik című filmet
Washingtonban, a Kossuth Házban mutatták be a Hadik című magyar történelmi kalandfilmet pénteken.
„A sérüléseinken keresztül gyógyítunk” – Bordán Lili a Hadik Erzsébetének karakteréről
Miután kiderült, hogy bár távoli, de rokonok vagyunk, rögtön kimerítettük a Bordán família történetét. Amúgy is adta magát a családi téma, mert a Hadik című film Erzsébetet játszó színésznője férjével és kisbabájával érkezett az interjúra.
Tavaszi moziajánló: ezeket a filmeket várjuk leginkább
Idén tavasszal számos film kerül a mozikba, köztük több magyar alkotás is, amelyekre már régóta várunk.
Hadik – hamarosan mozikban a történelem legnagyobb huszárcsínye
A mozikban március 9-től látható a történelem legnagyobb huszárcsínyét felelevenítő, 1757-ben játszódó Hadik. A látványos kalandfilm rendezője Szikora János, a főbb szerepeket Trill Zsolt, Molnár Áron, Szabó Győző, Szalma Tamás, László Zsolt és Horváth Lili alakítják.
Megérkezett a Hadik című film első előzetese
Márciusban érkezik a mozikba a történelem legnagyobb huszárcsínyét felelevenítő,1757-ben játszódó látványos kalandfilm, a Hadik.
Hadik: újabb huszár a filmvásznon – A lehetetlen küldetés forgatásán jártunk
Miért érdemes manapság belevágni egy lovaglós, kardozós, kosztümös filmbe?
Mától forog a Hadik-mozi
Megkezdődtek a Hadik, a leghuszárabb huszár című kalandfilm felvételei. A grandiózus nagyjátékfilmet a tervek szerint szeptember 27-e és január 12-e között az ország különböző pontjain forgatják.
Hadik András legmerészebb huszárakciójáról készül mozifilm
A Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 1,6 milliárd forint gyártási támogatást szavazott meg a Hadik címmel készülő, 1757-ben játszódó nagyszabású mozifilmnek, mely felidézi a magyar huszárvirtust és Hadik András páratlanul merész katonai bravúrját, melynek során maroknyi csapatával megsarcolta Berlint.