„Emléket állítani a magyar huszárvirtusnak és természetesen Hadik András katonai bravúrjának. A virtusnak, amelyben a kalandra vágyó merészséget az erkölcsi tartás ötvözte nemessé. Ez volt a magyar huszár! Ez különböztette meg minden más katonától már a kezdetektől fogva, és ez maradt a jellemzője évszázadokon keresztül. Olyan történelmi kalandfilmet szeretnénk készíteni a Hadikból, amelynek főhősét két erő kormányozza: a bátorság és a becsület. Sodró lendületű képekből áll össze a történet, a film ritmusát tekintve az egész egy hihetetlen vágta lesz. A történet alig hagy egy szusszanásnyi időt a szerelem, család, barátság, kötelesség és árulás érzelmes epizódjainak, aztán újra, mint a forgószél, továbbragadja hőseit és a nézőt” – összegzik vállalásukat a Hadik alkotói.
Kis-Szabó Márk forgatókönyvéből készül Hadik
címmel látványos kalandfilm, mely a magyar történelem egyik legdicsőbb
mozzanatát dolgozza fel Hadik András merész berlini portyájának és a legendás 24
darab balkezes kesztyű történetének felelevenítésével.
A film főszerepét generációjának egyik legnépszerűbb színésze, Trill Zsolt alakítja, a további szerepekben többek között László Zsolt, Hirtling István, Mucsi Zoltán és László Zoltán lesz látható. Erőt próbáló kihívások várják a szereplőgárdát, hiszen a hungarikumként jegyzett magyar huszárok világának megelevenítéséhez többek között a lovastudás magas foka is szükséges.
A Hadik rendezője Szikora János Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas, érdemes művész lesz, aki közel öt évtizedes pályája során számos emlékezetes színházi előadást és filmes produkciót valósított meg. A stábhoz operatőrként csatlakozik Győri Márk, aki magyar filmeket követően több európai filmben is bizonyította tehetségét. A Hadik látványos, nagy statisztériát felvonultató lovasjelenetein Steve Dent angol akciórendező is dolgozni fog.
A forgatás a tervek szerint ősszel kezdődik, és a mozifilmet 2022 végén láthatják a nézők. A Hadik producere Nagy Endre.
Kiemelt kép: Rózsa Erika fotója