1757 őszén a Habsburg Birodalom huszártábornoka, Hadik András végrehajtotta a történelem egyik legbátrabb hadicselét. Seregével elfoglalta, megsarcolta Berlint, és mielőtt a porosz király csapatai rajtuk üthettek volna, távoztak a meglepett fővárosból. A március 9-én mozikba kerülő kalandfilm úgy idézi meg ezt a dicső tettüket, ahogy azt a legendáriumok feljegyezték. Ütközetekkel, fogolyszöktetéssel, ostrommal, kard- és pisztolypárbajokkal kísérve, egyúttal bemutatva azt, hogy miért is voltak akkoriban párját ritkító katonák a magyar huszárok.
„A Hadik előkészítése több évig tartott a 2021 őszén induló forgatásáig. Ezt az időt maximálisan igyekeztünk kihasználni többek közt arra, hogy a szereplőket felkészítsük a rájuk váró, cseppet sem könnyű feladatokra. A huszárok lovagolnak, csatába mennek, közelharcot vívnak, amiket az őket játszó színészeknek is készség szinten el kellett sajátítaniuk. Ezeknek a tréningeknek köszönhetően a felvételek során sokkal több olyan jelenetbe lehetett őket bevonni, amelyek esetén más filmekben már dublőröket alkalmaznának helyettük. Fantasztikus munkát fektettek a filmbe, ami a vászonról is vissza fog köszönni. Abban bízom, hogy a nézőknek folyamatosan jóleső meglepetésekben lesz része a szereplők játékát, bátorságát látva” – fogalmazott a film rendezője, Szikora János.
A forgatás helyszínei Babatpuszta, illetve a komáromi Monostori erőd voltak. A főszereplők, Trill Zsolt, Molnár Áron, Horváth Lili, Szalma Tamás, Szabó Győző, László Zsolt, Julia Jukobowska mellett látható lesz Sághy Tamás, Bordán Lili, Reviczky Gábor, Lábodi Ádám, Hirtling István, Mucsi Zoltán, valamint Tordy Géza, Körtvélyessy Zsolt, Kovács Lajos és Derzsi János.
A forgatáson a Kultúra.hu is járt, riportunk itt olvasható.
A Hadik a Nemzeti Filmintézet támogatásával a B&L Line gyártásában készült, producere Nagy Endre (56 csepp vér, A rózsa éneke). A film rendezője Szikora János színházi és filmrendező (Kaméliás hölgy, Ítélet és kegyelem), technikai rendezője Dyga Zsombor (Aranyélet, Köntörfalak). A film akciójelenetei megtervezésében a hollywoodi kaszkadőrszakértő, Steve Dent (Robin Hood, Az ember gyermeke, Amerika kapitány) és Gulyás Kiss Zoltán közreműködött, a film operatőre Győri Márk (Víkend,Varga Katalin balladája, Hétköznapi kudarcok) volt. A Hadik 2023. március 9-től lesz látható országszerte a mozikban.
Nyitófotó: Vertigo Media