c225432e-bc8b-4e0f-8fa3-b60ddd433879.jpg

Ötszázezer aranyforintba került a jászok és a kunok szabadsága

1745-ben a jászok és kunok példátlan összefogással váltották meg szabadságukat. A redemptio 280. évfordulóját május 5. és 10. között ünnepli Jászberény kortárs művészeti programokkal.

1745. június 6-án a Jászság és a Kunság lakói nem tűrtek tovább. Nem akarták, hogy földjeik idegen kézen, bécsi kamarai kezelés alatt maradjanak. Nem akarták, hogy múltjuk csak emlék legyen, ezért összefogtak, és megváltották magukat, azaz a régi, 1702-ben elvett jogaikat, szabadságukat és önrendelkezésüket közel ötszázezer aranyforintért visszavásárolták Mária Teréziától. A redemptio azonban nemcsak egy jogi aktus volt. A jászok és kunok megmutatták, hogy a szabadságnak ára lehet, de ha megvan az összefogás és az elszántság, akkor bármire képesek lehetünk.

Az idei redemptioünnepen a régi székesfővárosban, Jászberényben a kortárs művészeteken keresztül egyesítik újból az 1745 és 1876 között létezett Hármaskerületet. Idén a Jászságon kívül a Kis- és a Nagykunság képzőművészei számára írtak ki alkotópályázatot, hogy az abból nyíló kiállítással, további kortárs művészeti programokkal és az idén 30 éves Kerekes Band akusztikus koncertjével zárják a Jászkun Redemptio emlékhetét Jászberényben. A részletes programkínálat itt böngészhető.

Ez is érdekelheti

Lehel kürtjét is megcsodálhatjuk a jászok és kunok földjén

Polgári öntudat, repülőmúzeum, avagy miről híres Jász-Nagykun-Szolnok vármegye? Mihályi Gábor táncművész-koreográfus elmondja.

Békés, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok – várják a látogatókat a kultúrpajták és tündérkertek!

Aki Délkelet-Magyarországon jár, számos Tündérkertet és Kultúrpajtát ejthet útba. Kedvcsináló gyűjtésünk videókkal segít a választásban.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye az Alföld szívében, hét vármegyével határosan helyezkedik el, a Tisza, a Hármas-Körös és a Zagyva folyók által szabdalt területen. Székhelye Szolnok, legnagyobb állóvize a Tisza-tó.