fbpx

A száz éve született Rábai Miklósra emlékezik az Állami Népi Együttes

A fennállásának 70. évfordulóját ünneplő Magyar Állami Népi Együttes az alapítójára, a száz éve született Rábai Miklósra emlékezik a Rábai 100 – Szálljatok, fiókáim című műsorával október 30-án a Hagyományok Házában.

Rábai Miklós alkotásai a színpadi néptáncművészet kezdeteihez kalauzolnak el, emblematikus koreográfiái nemcsak a Magyar Állami Népi Együttesnek szereztek világhírnevet, hanem a magyar színpadi művészet legendás alkotásai közé tartoznak a mai napig.

A koreográfiák között is kitüntetett az Ecseri lakodalmas, melyet több mint ezerszer játszott a társulat a világ legnagyobb színháztermeiben óriási sikerrel, a Kállai kettős, amelynek különlegessége, hogy muzsikáját Kodály Zoltán az együttes számára komponálta, valamint ilyen a Háromugrós is, hisz nemzedékek óta a színpadi néptáncművészet egyik legemblematikusabb leánytánca.

 Az előadásban részletek láthatók a Történetek a Magyar Állami Népi Együttesről című dokumentumfilmből, amelyben nemcsak az alapító nemzedék, de kortársak, tánctörténészek, esztéták is megszólalnak.

Kép forrása: Magyar Állami Népi Együttes

„A mi műsorunk nem emlékmű, nem vésünk márványt és nem öntünk bronzot, csak emlékezünk és felmutatunk, fejet hajtva Rábai Miklós életműve előtt” – mondta Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője.

Száz éve, 1921. április 18-án született Rábai Miklós táncművész, néptánc-koreográfus, folklorista, Kossuth-díjas érdemes művész. Rábai az 1951-ben megalakult Magyar Állami Népi Együttes koreográfusa és a tánckar művészeti vezetője volt, később az együttes igazgatója lett.

Rábai Miklós az eredeti néptáncot többféle műfajban állította színpadra: egynemű női vagy férfitáncokként, a tájegységekre jellemző táncszvitekként és a népszokásokat bemutató kompozíciókként, amelyeket a három kar harmonikus együttműködése tett egységes egésszé.

A koreográfus ballada-feldolgozásaival drámai hatásra törekedett, kortárs témájú produkcióival pedig megkísérelte bebizonyítani, hogy a múltban gyökerezve is lehet élni a mában. Működése alatt az együttes hét koncertprogramot mutatott be, amelyek többségét ő maga koreografálta. Együttese öt világrész több mint 30 országában lépett fel, javaslatára indult meg a Balettintézetben a hivatásos néptáncos képzés.

Nyitókép: Magyar Állami Népi Együttes/Patyi Photography

A rovat további cikkei