A Szegedi Szabadtéri Játékokon tér vissza a Szöktetés a szerájból

Egyéb

Július 23-án és 24-én a Szegedi Szabadtéri Játékokon tér vissza a Coopera Szöktetés a szerájból előadása, melyet Juronics Tamás rendezett.

A Coopera
indulása óta együttműködik a Szegedi Nemzeti Színházzal, a 2019/2020-as évadban
színpadra állított háromfelvonásos Mozart-vígopera a harmadik közös
produkciójuk.

Vadász Dániel, a Coopera alapító producere emlékeztetett arra, hogy a Szöktetés a szerájból előadásai szakadtak meg először a járvány miatt, így kivételes jelentősége van annak, hogy a produkciót most újra színpadra tudják állítani.

A két előadás szereposztása a hazai művészvilág kiválóságait sorakoztatja fel, akik több szálon is kötődnek Szegedhez, mellettük pedig a Szegedi Nemzeti Színház két fiatal tehetsége is bemutatkozik majd. A július 23-i előadáson Konstanze szerepében Kolonits Klára látható, Belmonte megformálója László Boldizsár, és színpadra lép Nánási Helga, Cseh Antal és Szerekován János is. Július 24-én a női főszerepben Ferenczy Orsolya, a hűséges Pedrillo szerepében Tötös Roland debütál.

Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója szerint a színházak újranyitása és a szabadtéri fesztiválok elindulása újra lehetőséget ad arra, hogy élőben hallhassunk és láthassunk operaelőadást, méghozzá különleges, egyedi atmoszférájú környezetben, a fesztivál kisebbik játszóhelyén, az Újszegedi Ligetben.

Az előadás különlegessége, hogy Mozart művével jelenlegi formájában csak ebben a rendezésben találkozhat a közönség, ugyanis

a Romhányi Ágnes által jegyzett magyar szöveget teljes egészében a 2019-es premier előtt még senki nem mutatta be.

Az eredetileg az 1600-as években játszódó történetet Juronics Tamás a 21. századba ülteti át, ezzel nyújtva modern, a mai kor emberének is valódi tartalmat adó értelmezést. A rendező szerint a mű gondolati magja a hűségen alapuló, igaz szerelem hatalma. A tiszta szerelem, illetve a szabadságvágy képviselői állnak szemben a számukra ellenséges hatalommal. Bár a mű cselekménye a szöktetés előkészítése és kivitelezése, a mondanivalót tekintve mégsem ez a legfontosabb. A lényeg az, hogy a szereplőknek lelki akadályokon kell áthatolniuk. A darab két szerelmespárjának, sőt még az ellenségnek, Szelim basának is el kell igazodnia az érzelmek labirintusában.

Mozart vígoperájának érdekessége, hogy a singspielre jellemző elemekkel is dolgozik. Ennek köszönhető az is, hogy Szelim pasát egy prózai szereplő képében fogalmazta meg a szerző.

A negatív főhőst Szabó Győző alakítja.

A művész különlegesen szép kihívásnak tartja ezt, hiszen a szereplők kapcsolatának dinamikája eltér az általa akár színpadon, akár filmben megszokottaktól. A gyors párbeszédeket, visszajelzéseket esetenként felválthatja akár egy tízperces ária is a partner részéről.

Nyitókép forrása: www.szegediszabadteri.hu