2022. február 19-én, szombat délután 15 és 16 óra között a Zsolnay-negyedben Koronczi Endre tárlatvezetést tart az m21 Galériában látható, Az emlékezés formái 2. című csoportos kiállításhoz kapcsolódóan, valamint 17–19 óra között az Apolló Moziba várja az érdeklődőket A szél mögött című filmjének közönségtalálkozóval egybekötött vetítésére.

Az emlékezés formái térben és időben folyamatosan alakuló kiállítás, melynek egyes alkotásai aktivizálják a látogatók érzékszerveit, audiovizuális emlékképeket, személyes élményeket és hangulatokat megidézve a látás, a hallás, a tapintás, az ízlelés és a szaglás gesztusain keresztül. A látogatók Koronczi Endre: Ha a kanálból kifújja a szél a levest című térspecifikus installációjának terében saját megfigyeléseik és interakcióik által tapasztalhatják meg önnön jelenlétük időtlenségét.

Koronczi Endre képzőművész, médiaművész, festő, grafikus, az ikOn.hu alapítója. Évtizedek óta dolgozik a széllel, melyen keresztül a láthatatlant és az anyagtalant igyekszik megérteni és megjeleníteni. Filmkockákon, fotókon, rajzokon, beltéri és kültéri installációkon keresztül, a Ploubuter Park imaginált „lelőhelyein”.

Az m21 galéria felkérésére, Az emlékezés formái című kiállításra készült, a kint és a bent világát összekapcsoló, falakon átívelő, Ha a kanálból kifújja a szél a levest című térspecifikus installáció a fóliatestet öltő és mozgásérzékelőkkel életre kelő szelet mint időérzékelésünk egy lehetséges médiumát ragadja meg. A szélrajzokon és videófelvételeken rögzített időnyomatok az elillanó pillanat örökkévalóságának, az itt és most – akkor és ott érzetének megragadására tesznek kísérletet.

Az Apolló mozi nagytermében egyszeri alkalommal látható, A szél mögött című, kilenc jelenetből álló lírai film kísérleti eszközökkel vizsgálja a szelet, a lélegzetet, a sóhajt. A szelet, mely a fák között fúj, és a szelet, mely a mellkasunkban fúj. A különös vonzású helyek és a jelentéktelen cselekvések rétegződéséből kibontakozó képsorok egyszerre szólnak a fenséges megtapasztalásáról és az elérhetetlen megfigyeléséről. A láthatatlan és a megfoghatatlan megértéséről.

Jegyvásárlás a kiállításra az m21 galéria jegyértékesítő felületein online és személyesen. A kizárólag a filmvetítésre szóló külön belépők pedig korlátozott számban az Apolló mozi oldalán és jegypénztárában válthatók.