Apolló mozi

Új szempontokból vizsgálják Cseh Tamás életművét

Helyzetjelentések – a Cseh Tamás-életmű megközelítési lehetőségei és hatásai címmel rendeznek interdiszciplináris konferenciát november 6-án és 7-én a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának (PTE BTK) épületében.

A finn mozi remekei először Debrecenben

Nemzetközi filmfesztiválok nyertes filmjeivel érkezik a Finn filmnapok a debreceni Apollo moziba november 8. és 10. között a Finnagora szervezésében.

A szél mint időérzékelésünk médiuma mutatkozik be Pécsett

2022. február 19-én, szombat délután 15 és 16 óra között a Zsolnay-negyedben Koronczi Endre tárlatvezetést tart az m21 Galériában látható, Az emlékezés formái 2. című csoportos kiállításhoz kapcsolódóan, valamint 17–19 óra között az Apolló Moziba várja az érdeklődőket A szél mögött című filmjének közönségtalálkozóval egybekötött vetítésére.

Heti menü – melegen ajánljuk (09.24–30.)

Kulturális programajánlónk a hétre.

Kis magyar mozitörténet – így épültek az első mozik

Ezúttal a moziépítészet hajnalára, az első fővárosi filmszínházakba látogatunk vissza.

Kis magyar mozitörténet – az első vetítések

Sorozatunk e részében azokra a helyszínekre látogattunk el, ahol először tartottak vetítéseket a mozizás hajnalán.

11 nap, 23 magyar film

A 4. Magyar Filmszüreten a 2018-as év mozifilmjei kapnak főszerepet.

Film az első emberi űrutazásról

Látványos kivitelezésű, igaz történeten alapuló életrajzi dráma a Gagarin, amelynek magyarországi bemutatója ugyan három évet váratott magára, most már itthonról is betekintést nyújt az űrverseny legintenzívebb időszakába és az első emberi űrutazás páratlanul izgalmas történetébe. A film a földműves családba született asztronauta, Jurij Alekszejevics Gagarin emberi oldalát is felvillantja.

Az Apolló nem egy művészmozi, nem is egy multiplex, hanem egy ideális koktél

Fejér Tamás több mint másfél éve tölti be a debreceni Apolló mozi vezetői pozícióját. A fiatalemberrel arról beszélgettünk, mi minden történt a filmszínházzal ebben az időszakban: teljes digitalizáció, közönségtalálkozók, nem utolsósorban pedig rengeteg remek, régi és új alkotás, amelyeket műsorára tűzött az Apolló.