Kis magyar mozitörténet – így épültek az első mozik

1906-ban még üres telek állt az Astoriáról a Népszínház egykori épületébe átköltöztetett Nemzeti Színház és a Rókus kórház között, ahová épp az utóbbi miatt nem húztak fel lakóházat, hiszen az ablakok egy része a kórtermekre nézett volna. A színház mellé így került egy mozi, mégpedig az első eredendően is annak szánt, nem utólag átalakított vetítőhely, az Apolló. A színház társulata konkurenciának érezte új szomszédját, tulajdonosának hatóságilag meg is tiltották, hogy a színház szót az intézmény nevében vagy a hirdetésekben, reklámokban használja.

Hiába, hogy nem lehetett filmszínháznak nevezni, az Apolló többnyire telt házzal játszott, egyszerre 500-an látogathatták, a megnyitó után nem sokkal már kénytelenek voltak bővíteni a nézőteret. Az építészek, akik tervezték, korábban színházakat álmodtak meg, így az Apolló is illeszkedett ezek közé. Az épület a mai Corvin áruház helyén állt, amely csak 1926-ban foglalta el az akkor még Népszínház utca 1–3. számon bejegyzett telket.

Ahogy korábban már írtuk, a ma is működő és méltán híres Uránia sokáig csak ismeretterjesztő előadásokhoz készült filmbetétekkel szolgált. Funkcióját a neve is jelezte: Uránia Tudományos Színház volt. 1922-ben alakították át mozgóképszínházzá. Később a Corvin filmgyár is beszállt az üzletbe, majd a hatalmas német filmcég, az UFA is meglátta benne a lehetőséget, így további tőkét biztosítottak az intézménynek.

A pompás Uránia falai sokat láttak, sokat megéltek. Itt indult újra a pesti moziélet 1945 februárjában. Az ötvenes években díszbemutatók helyszíne volt, több régi fotón is jól látható, mekkora érdeklődés övezte az itt tartott vetítéseket. Más események is sokakat vonzottak ide, ugyanis 1998-as bezárása után itt tartotta első tüntetését a Mozivédők társasága.

Elegáns komplexumot hoztak létre a Nagymező utca 8. alatt is 1911-ben. Fodor Gyula építész készítette a terveket, és Róth Miksa üvegművész közreműködésével épült fel a kiállítótermet és kávéházat is magába foglaló épület. Itt kapott helyet az Ernst Lajos műgyűjtő által alapított múzeum egy évvel később, 1912-ben. Az üvegablakok tervezésében olyan művészek is részt vettek, mint Rippl-Rónai József és Lechner Ödön. Az építtető Ernst aztán úgy döntött, kávéház helyett inkább mozi legyen: ebből lett az Uránia eleganciájával versenyre kelő, ám kisebb befogadóképességű Tinódi mozi. Ez 1992-ben zárt be, helyén ma színház működik.

A mozi első virágkorának a világháború vetett véget. A vállalkozók egy része tönkrement, más részük a fronton szolgált. A közönség is elfordult a háborús időkben tőlük, érthető okokból. A kisebb mozik bezártak, tönkrementek, ám a nagyobb, tőkeerős vállalkozások zöld utat kaptak.

A pesti Erzsébet körúton valósult meg a legnagyszabásúbb terv. A Millennium évében megnyílt Royal Nagyszálloda impozáns bálterme húsz év után ezer főt befogadni képes mozipalotává avanzsált. A Rókus kórház és a Nemzeti Színház melletti Apollónak tíz év után ugyan „befellegzett”, de a moziengedéllyel rendelkező tulajdonosoknak nem. Átvitték a nevet és a jogot pár száz méterrel arrébb, így jött létre az első igazi filmszínház Royal Apollo néven, mely telt házas vetítésein 1200 személyt fogadott. A nagyérdemű csodás üvegcsillárok, barokkos oszlop- és mennyezetdíszek alatt bámulhatta a vásznat. A mozi 1997-ig tartó története során igazán előkelő helyet vívott ki magának a nézők körében.

Divatba jött a színházi elegancia, a mozik – építészeti vonatkozásban – megkísérelték utánozni a Thália csarnokait. Ez a háború után különösen igaz volt. Mindeközben lezajlott egy „forradalom”: a film megtette első lépéseit a művészetté válás felé. Ez hatással volt a későbbiekben a mozik építésére és működtetésére is.

Cikkünkhöz Kelecsényi László Mozizó Budapest című könyvét használtuk.

Nyitókép: A Royal Apollo filmszínház bejárata 1946-ban.