Az erdélyi Torockón augusztus 28-án immár hetedik alkalommal tartják meg a rendezvényt.

A torockói Duna-ház 2014-ben nyitotta meg kapuit. A kulturális központ egész évben működik, kiemelkedő eseménye a Duna-nap, amely június 4-hez, a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódik. Idén a járvány miatt lesz augusztus 28-án.

A Duna-napra a Kárpát-medence minden részéről érkeznek érdeklődők, így Erdély minden szegletéből, a Felvidékről, a Délvidékről és az anyaországból is. Idén a járványügyi szabályok betartása miatt kötelező a maszkviselés és az oltási igazolás.

A Hűséggel a nemzetért című kiállítás középpontjában a Szent Korona áll, tizenkét óriás molinón mutatják be a korona történetét, de látható lesz annak másolata is, amelyet tavaly vásároltak meg. A délutáni kulturális programban fellép Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos versmondó, lesz operettblokk, az esti Összetartozás-koncerten pedig Varga Miklós, Keresztes Ildikó és Baricz Gergő énekel, a rendezvényt tűzijáték zárja.

A műsor összeállításába, kiemelten a gyerekprogramokéba, a helyieket is bevonják, napközben lesz kalandjáték, kincskeresés, íjászat, zene és tánc.

Augusztus 28-án az M1-en többször élőben bekapcsolódnak az eseményekbe, szeptember közepén pedig a Duna World csatornán 26 perces összeállítást láthatnak a nézők a Duna-napról.

Nyitókép: A Szent Korona másolata a torockói Duna-házban 2020. szeptember 1-jén. Fotó: MTI/Kiss Gábor