„A szerelem nem gyorsult fel” – A TÁP Színház Foglalkozása: Petőfi Sándor felesége című előadásáról

Bea, mi inspirált erre a munkára? Miért épp Szendrey Júlia, mi izgatott benne? 

Selmeczi Bea: Vadász Kriszta rendező kért fel egy évvel ezelőtt, hogy a Csokonai Színház számára írjunk egy Petőfi-koncertet. Mivel az ELTE magyar-esztétika szakára jártam, és vizsgáztam is reformkorból, azt hittem, hogy csak fel kell frissítenem az emlékezetemet, de amikor újraolvastam a Petőfi-életművet, rájöttem, hogy Szendrey Júlia naplója valahogy kimaradt az egyetemi tanulmányaimból. Az emberek többsége a mai napig napig úgy gondol Júliára, mint a hűtlen feleség mintapéldányára, aki azt sem várva meg, hogy szerelmetes férje teste kihűljön, újraházasodott. A Naplóból viszont kiderül az igazság. Fontosnak tartom, hogy Júlia elvesztett becsületét helyreállítsuk, ezért készült tantermi darab ebből a történetből a TÁP Színház számára.

Milyen előzetes tudással, iskolai emlékekkel indultatok neki a projektnek? 

Hrisztov Toma: Általános iskolában egyszer egy ünnepségen elénekeltem a Nemzeti dalt. Akkor felemelő érzés volt kilépni a kórus mögül és előadni, bár kívülről nem biztos, hogy ennyire katartikus élményt okozott a nézőknek. Gimnáziumban nagyon jó magyartanárom volt, szóval sok mindent tudtam Petőfiről és koráról, a Színművészeti előtt pedig a Pesti Magyar Színiakadémián az akkori osztályommal rendhagyó március 15-i előadást készítettünk. Ebben eljátszhattam Petőfit, akinek érdekes személyisége lehetett. A mostani előadásban viszont azt próbáljuk megmutatni, hogy milyen lehetett az élete Szendrey Júliának egy ilyen férfi mellett.

Bach Zsófia: Petőfi Sándor forradalmi, és minden szempontból kompromisszumot nem tűrő személyisége sosem állt távol tőlem. Szendrey Júliáról szerintem a legtöbben nagyjából annyit tudunk, hogy Petőfi Sándor özvegye, életének legfontosabb nőalakja volt, aki halála után máshoz ment feleségül. Holott azt gondolom, egy egészen különleges női sors volt az övé. Vagy talán helyesebb, ha így mondom: emberi sors. Ez számomra is izgalmas, és átadni is. Mindig nagyon hálás vagyok, amikor közvetíthetek egy méltó sorsot olyan alkotópartnerekkel, ahol a cél közös.

Mi okozta a számotokra a legnagyobb rácsodálkozást, meglepetést, döbbenetet, értetlenséget Szendrey Júliával, Petőfi Sándorral vagy a korral kapcsolatban?

Hrisztov Toma: Számomra az volt érdekes, hogy Petőfi mennyire tudatosan építette a róla kialakult képet. A próbákon sokat beszéltünk arról is, hogy Szendrey Júliának milyen nehéz lehetett megküzdeni a férje halála utáni helyzettel és a társadalmi nyomással. Ezzel a problémakörrel a próbafolyamat alatt szembesültem először, a levelezésekből sok minden árnyaltabbá és érthetővé válik.

Bach Zsófia: A próbafolyamat legigazabb mondatát szerintem Bea mondta: „A szerelem ma is pont ugyanolyan lassú, mint amilyen mindig is volt. Akár a 19. században, akár máskor... Az nem gyorsult fel.” Azt hiszem, nekem ez okozta a legnagyobb ráébredést.

Hogyan állt össze a csapat?

Selmeczi Bea: Amikor a pandémia alatt kissé korlátozott volt a mozgásterünk, és a színházak is bezártak, csak a legközelebbi barátokkal tartottuk a kapcsolatot. Dézsi Fruzsina, a TÁP Színház produkciós vezetője és Zsófi ilyen barátnőim, ezért gyakran találkoztunk, és mivel nyolc óra után sokszor nem lehetett az utcán tartózkodni, kénytelen voltunk a kijárási tilalom feloldásáig beszélgetni. Így hoztuk létre Zsófi tavaly bemutatott Nemes Nagy Ágnes-estjét, amit fél év alatt már tizenhatszor játszott nagy sikerrel.

Bach Zsófia: Beával nagyon szoros emberi és szakmai szálak fűznek össze már jó ideje. Amikor Dézsi Fruzsival együtt hármasban létrehoztuk a Nemes Nagy-estemet, az sokat jelentett és tovább fokozta azt a szakmai és emberi minőséget, amit mindig is képviselni akartam.

Selmeczi Bea: Amikor Szendrey Júlia naplóját olvastam, és megszületett az előadás ötlete, nem volt kérdés, hogy újra együtt alkossunk. Azonban Júliáról nem lehet Petőfit megkerülve előadást csinálni, ezért adta magát a kétszereplős forma. A darab meglévő dokumentumokból indul ki, de mégis azt mondanám, hogy fikciós, mert ugrál az időben. Toma később kapcsolódott be a folyamatba.

Bach Zsófia: Tomával a Vidám Színpadon játszunk együtt két előadásban is, már a próbafolyamat alatt megfogalmazódott bennem, hogy én ilyen összhangban szeretek egy partnerrel dolgozni. Szerencsére Bea és Fruzsi nem ellenezték egy pillanatra sem, hogy ő legyen Petőfi Sándor.

Bea, rendezőként írtad a darabot, írás közben már rendezve is a jeleneteket, belekalkulálva a színpadi megoldási lehetőségeket is, vagy a rendezőagy kikapcsol ilyenkor? 

Selmeczi Bea: Még sohasem rendeztem korábban – pontosabban csak egy felolvasószínházat –, ezért nincs rendezőagyam, szidtam is az írót, mint a bokrot, aki ennyire megszívatott, hogy filmes jelenetváltásokat és ugrásokat írt, amikkel aztán nekem kezdenem kéne valamit.

Számotokra milyen volt az első találkozás a szöveggel?

Hrisztov Toma: Először sok kérdésem volt. Én olyan típus vagyok, hogy ha valamit nem értek teljesen, akkor arról addig kérdezek, amíg minden világos nem lesz. Szerencsére Bea jól állta a sarat. Izgalmasan van megszerkesztve a darab, folyamatos ugrálással az időben, visszaemlékezésekkel, szürreális síkokkal, de az alapot két szerelmes ember levelezései adják, amiket sallangmentesen, őszintén előadni színészi kihívás.

Bach Zsófia: Nagyon jól megszerkesztett, kiváló szöveg volt. A nyelvezet persze 19. századi, ami okozhatott volna kifejezésbeli gátakat, de nem okozott. Egyrészt a szakmaiság dramaturgiai szempontból már az első olvasópróbán átérződött a szövegen, másrészt mindig lehettek kérdéseim. Ilyenkor egy színésznek azért nem annyira nehéz.

A próbafolyamatban mi ment a legkönnyebben, mire volt azonnal megoldásotok, és mi volt a legnagyobb kihívás, mi az, amit a legtöbbet keresgéltetek?

Hrisztov Toma: A legnagyobb kihívás az volt, hogy a különböző idősíkok és karakterek közötti váltásokat érthetővé tegyük, valamint az, hogy ezeket a mai szemmel szentimentálisnak ható levélrészleteket természetesen mondjuk. Zsófival már korábban megvolt az összhang, így nagyon könnyen ment a közös munka, Beával értelmes vitákkal, együtt gondolkodtunk a darabról.

Bach Zsófia: Szendrey Júlia lénye, végtelen lojalitása és ereje azonnal megfogott, őt megérteni volt a legevidensebb. Azt a fajta szeretetet, ahogy egy ilyen alkatú ember szeretni tud, könnyen felleltem magamban, szinte mellbevágott, ha fogalmazhatok így. Ami kihívást jelentett, hogy a szöveg által érvényessé vált szituáció érthető legyen, ugyanakkor a régies nyelvezet miatt ne váljon patetikussá. Azt gondolom, a sok fejfájás és a próbálkozások hada végül jó értelemben meglátszik a produkción. Minden szempontból közös erőfeszítés volt, ami nagyon fontos, mind a próbafolyamat, mind a végül megszületett produkció szempontjából.

Milyen lett a végeredmény, milyen visszajelzéseket kaptatok?

Selmeczi Bea: Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fognak reagálni az iskolások, mert egyelőre csak felnőttek látták, mondjuk a korosztályi merítés igen széles volt, 22-től 95 éves korig. Először mindenki azt hitte, hogy egy unásig ismételt petőfis történetet fog látni, és örültek, hogy egészen más szemszöget ismerhetnek meg; sokan sírtak, és ketten elkérték a szövegkönyvet is, hogy otthon elolvashassák. Életemben először mertem romantikus lenni, és nem bántam meg.

Hrisztov Toma: Remélem, hogy a néző úgy távozik az előadás végén, hogy jobban megérti, milyen összetett és felfokozott helyzetben bontakozott ki Szendrey és Petőfi kapcsolata, emberibbnek, esendőbbnek látja ezt az iskolai könyvekből ismert két megfoghatatlan és távoli nemzeti alakot.

Bach Zsófia: A visszajelzések alapján sokaknak a szívébe markolt az előadás. Olyan is volt, akinek rengeteg kérdése lett és elhatározta, hogy utánanéz a témának. Szerintem ezek alapján elmondható, hogy teljesítettük a ránk kiszabott feladatot. Ennél nagyobb öröm számomra nagyon kevés van.

Kész az előadás. Csak a Jurányiban játszható, vagy tantermekbe is ki lehet mozdítani?

Selmeczi Bea: A bemutató után egy héttel a Nők Klubjában játszottuk az előadást, amitől igencsak féltünk, mert nem tudtuk, hogy fog működni abban a környezetben, a klubot ugyanis az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ egyik termében tartották. Átestünk a tűzpróbán, működött. Szerintem bármilyen térre adaptálható.

További részletek és előadás-időpontok ide kattintva érhetők el.

Fotók: Cseke Tamás