Az egyik társaság katonai álcahálót lógatott a színpad mögé, a másik egy rock and roll metropoliszt, pálmafákkal. Aztán a káprázatos lemezeladások után 1983-ban mindkét zenekar feloszlott. Eddig tart a majdnem párhuzamos életrajz. Fenyő Miklós Nyugat-Berlinbe utazott, onnan jelentette, hogy jön a break, Pataky pedig Norvégiában vendéglátózott, az Edda régi dobosával, Fortuna Lászlóval. Nemcsak slágereket játszottak, de elkezdtek dolgozni az Edda új hangzásán.
Az újjáalakulás időszakában csak Pataky és Fortuna alkották az együttest, az 1985. június 7-én a Budapest Sportcsarnokban rögzített élő album kreditjén is kizárólag ők jelentik az Eddát, a többiek vendégzenészek. Tehát 1985-ben még sokakban élhetett a remény, hogy az új Edda szimbiózisban marad a régi Eddával, hiszen azt a klasszikus zenekar két tagja alkotja. A kör című daluk demóját még a koncert előtt, valamikor 1985 májusában leadta a Poptarisznya, és mindenki megnyugodott, aki a régi Edda hangképét szerette volna újra hallani, hiszen a dal leginkább az 1983-ban megjelent hármas album lassú dalainak, az Érzésnek és A játék véget ér-nek a líráját gondolta tovább.
Persze, amikor 1985. április 14-én, a szegedi IH-ban e sorok írója megnézte a visszatérő Edda bemutatkozó koncertjét, semmi mást nem akart, mint újra hallani a Kínoz egy ének, az Ahová eljutok és az Engedjetek saját utamon című számokat. Meglepő volt a fiatalítás, de akkor, 1985 kora tavaszán az Edda még nem egy modern hard rockra alapított glam rock zenekar volt, hanem egy átmeneti periódusban lévő formáció, és akkor még nem dőlt el, hogy az arányok a glam és a csilingelő szintik felé billennek ki. Sokat fantáziáltak a régi rajongók azon, hogy mi lett volna, ha a széteső P. Boxból még azelőtt visszavette volna Pataky Zsöcit, hogy az egykori Edda basszusgitárosa a Beatricében kötött volna ki…
Hogy mi lett volna, ha Attila mégis kibékül Slamóval, aki – szó se róla – szintén nem volt könnyű eset, és akinek az Edda után semmi nem jött be igazán, se a szólómunkái, sem a NO zenekar. Szóval, sokáig úgy tekintett mindenki a folyton tagcserékkel küzdő zenekarra, hogy csak idő kérdése, és Zsöci és Slamó is hazatér, és ha Barta Alfonz nem is, de a tökéletes helyettes, az 1983 őszétől az Eddát kisegítő Gay Tamással összeáll a régi banda, if the kids, are united. Az album első dalában, az Enyém is voltban Pataky a régi Eddát búcsúztatja: Léket kapott közös ügyünk, keményen alánk vágott a sors. Békében elválni ez is valami, az élet a végén ennyit hagyott. Nos, hogy nem váltak el békében, azt az Almási Tamás-féle film alaposan dokumentálta, de ezen már túl vagyunk, itt az új Edda, szevasztok, hejjj!
A dalt alapvetően a szintetizátorok uralják, a gitár inkább csak finoman rezonál a glames témára, sőt tapsgépet is hallani, ami bizonyára meghökkentő volt azok számára, akik az Ítéletet és a Keselyűt jöttek meghallgatni azon a bizonyos júniusi estén. Az Enyém is volt nem kétséget afelől, hogy az új Edda maga mögött hagyta a múltat: De vágyom, csak akarom az újat, hogy a tegnap után más legyen a holnap. Meglepő, hogy az album második dala máris egy lassú szám, a Halász József emlékére írt Emlékezni, amely inkább privát közlés maradt, nem lett nemzedéki sláger, mint mondjuk a Hűtlen, ami szintén második track volt az 1981-es albumon.
Ekkor már kicsúszott a régi rajongók száján: jöhetnének végre a klasszikus Edda-dalokkal (Minden sarkon, az Ahová eljutok, a Semmim nincs, a Kínoz egy ének, Kölyköd voltam) dialogizáló felvételek. Ilyenek azonban nincsenek a lemezen. Az Így akarom gitárriffje ugyan Slamót idézi, aztán a rádobott glam rockos szintitéma hazavágja a számot. Mégis, A kör és az Ünnep mellett ennek a felvételnek lett volna a legnagyobb esélye arra, hogy klasszikussá váljon. Szintén megmozdul valami A barátban, és akkor eszünkbe jut: ezeken a számokon még dolgozni kellett volna. Rendben vannak ugyan, mégis az az érzésünk, hogy túl gyorsan jelent meg a lemez, amit mi sem bizonyít jobban: a hivatalos tagság csak két zenészből áll.
1985. április 14-én adták az első koncertjüket, rá két hónapra már a BS-ben játszották azt a bulit, amely a visszatérő album anyaga lett. Az ideiglenes felállású zenekar ekkor még keresi a hangját, amit csak az 1986-os 6. albumon talál meg. Érthetetlen, hogy egy rockzenekar miért állt fel két billentyűssel (Béres Ferenc és Gömöri Zsolt), de akkor bizonyára sokan úgy tekintettek a folyton kasztingoló Eddára, mint egy olyan zenekarra, amelyik edzőmeccseket játszik, és majd visszatér az aranycsapat, ahogy Puskás is hazajött 1981-ben. Csak ki kell várni. Közben pedig felnőtt egy új korosztály, és ezt tökéletesen megérezte Pataky Attila. Amibe a Senator és a VM Band belebukott, azaz, hogy részben dörzsölt öregek akarnak itt glam rockot nyomni, az az Eddának bejött. Azokban az években, amikor szinte az összes művház és szabadtéri színpad fél házzal üzemelt, vagy kínos produkciók uralták a poppiacot (pl. Z’Zi Labor), akkor az Edda mindenhol telt házakat csinált.
Emlékszem egy, az eső miatt elmaradt szolnoki Edda-koncertre, még 1985 nyaráról, ami olyan indulatokat váltott ki a közönségből, hogy majdnem spontán tüntetés alakult ki, szóval. Az Edda magnetikus ereje megmaradt, annak ellenére, hogy sokan beletették a zenekart egy képzeletbeli hógömbbe, amelynek hátterében a Lenin Kohászati Művekre hullt a műhó, a zenekart pedig eltakarta az álcaháló.
Akik még a hatvanas években születtek, azok ezt vitték magukkal mint korosztályi emléket. De már itt voltak az új tinik, akik a diszkóban szívesen lassúztak az Éjjel érkezemre, és utána tovább táncoltak a Brother Louie-ra, majd pár hét múlva megnézték a békéscsabai szabadtéri színpadon az Eddát, és talán még bírták is a Gyönyörű lányok csajozós vakerját, amely szerint Attis látott két jó formájú combot, ami feldobta őt, és hogy Egykutya, szőke, barna, tőle mind csak azt akarja. Szóval a zenekar már nem volt szociális probléma, cserébe az 1970 után született tizenévesek kaptak egy minden körülmények között hibátlanul megszólaló profi produkciót.
