Pont aznap játszottátok Mondays for future című előadásotokat, amikor a beszélgetésünkre készültem, ezért megnéztem. Sokat jegyzeteltél közben. Elégedetlen voltál a darabbal?

Bőven van még vele dolgunk. Most játszottuk másodszor közönség előtt, és bár már így is kivettünk belőle fél órát, még mindig túl hosszú, húzni kell belőle.

Az előadás a klímaváltozásról szól. Miért ezt a témát választottad?

Ahhoz képest, hogy az emberiség milyen régóta tudatában van a klímaváltozásnak, én viszonylag későn, csak három éve döbbentem rá a probléma súlyára. Viszont akkor eldöntöttem, hogy előadást fogok készíteni a témában. A klímaváltozás az egyik legfontosabb megoldandó feladatunk, kivétel nélkül mindenkire hat: az egész emberiséget érintő problémával állunk szemben. Ugyanakkor annyira fokozatosan történik minden, olyan hosszú ideje és annyira átfogóan, hogy nehezen találtunk olyan meghatározható pontokat, amelyek köré színdarabot lehetne építeni. A színpadi anyagot azért sem volt könnyű összeállítani, mert nincs egyértelmű, dramatikus értelemben vett ellenpólus.

Hiszel abban, hogy egy színházi darab képes változást generálni?

Azért nyúltam ehhez a témához, mert magánemberként nagyon foglalkoztat, és mivel nekem a színház a kifejezési formám, ebben tudom leginkább megmutatni a gondolataimat. A próbafolyamatot féléves kutatási periódus előzte meg, amely alatt számos kérdés felmerült bennem azzal kapcsolatban is, hogy a privát életemet hogyan élem, min kellene változtatnom.

A csapat szemlélete is formálódott. Korábban a többségüket nem foglalkoztatta különösebben a környezetvédelem, míg mára valamelyest mindenki tudatosabb lett. De a nézőinktől is jött már visszajelzés, hogy az előadás hatására módosítottak az életvitelükön. Hozzá kell tennem, hogy a produkció nem tanító jellegű. Inkább a témában számunkra fontos véleményeket, gondolatokat, kérdéseket próbáljuk meg vele körüljárni. A didaktikusság elkerülésére mindenképp törekszem, és erre talán a humor az egyik legjobb eszköz.

Tehát biztosan van értelme annak, amit csinálunk. A kérdés inkább az, hogy ha valóban szeretnék a klímaválság ellen tenni, akkor ez a leghatékonyabb módja-e. Vagy félállásban kellene foglalkoznom színházzal, az időm másik felében pedig legyek aktivista? Végül arra jutottam, hogy nem tudom nem azt tenni, amivel foglalkozom. Nekem ez az életem, valószínűleg e téren tudok leginkább hozzátenni az ügyhöz. Amellett, hogy magánemberként is megpróbálok jobb döntéseket hozni.

Mondays for future
Fotó: Győri Aliz

Az előadást a Létra Kulturális Egyesület szervezésében hoztátok létre. Ez mikor és miért alakult, kik vannak benne?

2016-ban azzal a céllal alapítottuk, hogy az Ébredés című zenés némajátékunkat elkészítsük. Ahhoz ugyanis egyesület kellett, amivel pályázhattunk. Kulcsár Balázs az elnök, vele dolgoztunk az Ébredésen, és együtt is játszunk benne. Kovács Brigitta produkciós vezető viszi az operatív, menedzsmentügyeket, én pedig művészi vezetőként a tartalomért felelek. Mivel projektszinten működünk, mindig változik a csapatösszetétel. 

A Mondays for future például úgy kezdődött, hogy három színész arra kért, rendezzek nekik egy előadást. A klímaválság témáját én javasoltam, a szöveget viszont már közösen írtuk. O. Horváth Sári író-rendező mellett a színészek is sokat hozzátettek az anyaghoz, a monológokat például teljesen maguknak írták a covidos leállás idején. 

Az Ébredés újcirkuszi, színházi előadás, melyben játszol is. Artistaszintű edzést folytatsz a mindennapokban is?

Kellene, de sajnos csak akkor edzem intenzíven, amikor fellépésre készülök. Légtornászelemeket is végzek az előadásban, ami természetesen folyamatos gyakorlást igényel. Nem vagyok a professzionális artisták szintjén, de az előadásban erre nincs is szükség. Egyrészt az akrobatikus elemek esetén nem mindig látványosabb az, ami technikailag jelentősen nehezebb, másrészt mi a cirkuszi trükköket színházi kifejezőeszközként használjuk, és nem önmagukért.

Ennek a produkciónak a színházi ereje az igazi értéke, amelyet a cirkuszi elemek mellett humorral, erős látványvilággal, mozgással és természetesen színészi játékkal, komplex módon teremtünk meg. Az Ébredés az ember kettősségéről szóló történet, amelyet két bohócfigurával jelenítünk meg, akik egymás kiegészítői.

A Bondoró Fesztiválra utcaszínházi produkcióval, az Ab Ovóval készülsz. Az a darab miről szól?

Az Ab Ovo annyiban hasonlít az Ébredéshez, hogy szintén zenés némajáték, és bohócelemeket is tartalmaz. Viszont más, klasszikus cirkuszi zsánert nem. A négy vérmérséklet szerinti temperamentum – kolerikus, szangvinikus, flegmatikus, melankolikus – alapján létrehozott karaktereket játszom benne, és Pető Marcell adja elő az általa írt zenét zongorán és tangóharmonikán. Arról szól, hogy vajon a személyiségtípusok mennyire eleve elrendeltek. El kell fogadnunk, hogy ilyenek vagy olyanok vagyunk, vagy tudunk rajta változtatni?

Nálad melyik személyiségtípus dominál?

Mindegyik megtalálható mindannyiunkban, persze egy-kettő általában erősebben. Ismerősöm szerint, aki évtizedek óta kommunikációs tréningeket tart a személyiségtípusok alapján, valószínűleg a szangvinikus és a melankolikus keveréke vagyok, legalábbis ezek dominálnak nálam. Viszont az, hogy csak megyek a saját fejem után, biztosan a kolerikus énemnek tudható be. A flegmatikus vonásom a konyhában, főzés közben jön elő. Zavar, ha nincs rend, és szeretem meghatározott módon csinálni a dolgokat: például ugyanakkora darabokra vágni a répát stb. A szangvinikus inkább a társasági énem, a melankolikus meg akkor domborodik ki, amikor gondolkodom, aggódom a jövő miatt. Ez utóbbi gyakran előjön, hiszen itthon nagyon nem egyszerű független színházat csinálni.

Ab Ovo
Fotó: Győri Aliz

Korábban kőszínházban, különböző társulatokban játszottál Budapesten és vidéken is. Nemrég tértél haza külföldről. Hol voltál és mit csináltál?

Hat és fél évvel ezelőtt költöztem el Magyarországról, egy éve jöttem haza a Covid miatt. Azóta nem játszom színházban, csak a saját produkcióimban. Először Londonban a The Royal Central School of Speech and Drama egyetem színésztréneri-színésztanári mesterszakára jártam, majd Franciaországba költöztem, és a fantasztikus katalán bohóc, Leandre Ribera asszisztense voltam.  

Külföldi tapasztalatokkal felvértezve hogyan látod: mi hiányzik a magyar színjátszásból?

A magyarországi színészképzés sok évtizeddel lemaradt az európaitól. Azok a színészpedagógiai metodikák, amelyeket Nyugat-Európában tanítanak, itthon nem tudtak gyökeret verni. Ez már akkor nagyon zavart, amikor még az SZFE-re jártam, ezért is mentem külföldre tanulni. Kiderült, hogy léteznek olyan módszerek, amiket tanítani és alkalmazni is lehet a színjátszásban.

Sajnos a magyar színházi köztudatban nincs benne a folyamatos tanulás, a továbbképzés szükségességének igénye sem. Nem elég, hogy az alapképzéseken nem tanulják meg a hallgatók a mesterségbeli technikákat, a további fejlődésre való törekvés sem alakul ki bennük. Míg más előadóművészek: az énekesek, zenészek, táncosok folyamatosan továbbképzésekre járnak, a színészek nem.

Mi lehet ennek az oka?

Az itthoni hiedelem szerint a színészet megfoghatatlan valami, amit nemigen lehet tanítani: tehetséggel kell rendelkezni, és kész. Nagyon erős a mester-tanítvány viszonyrendszer is: ha egy színész a tanulmányairól beszél, rögtön azzal kezdi, hogy kinek az osztályába járt. Azt viszont nem lehet tudni, hogy ez mit jelent, milyen módszer szerint tanították. Nem átlátható a képzés, nincsenek megfelelő oktatási anyagaink sem. A hallgatók általában nem tudják, hogy mire jelentkeznek, konkrétan mit fognak tanulni és az mire lesz használható. Akkor pedig, amikor van valamiféle tervezet, a színészmesterség módszertana hiányzik, így csak az esztétikai-dramaturgiai-rendezői tanulás marad meg, a színészetre pedig vagy „rájön” valaki, vagy nem. Trükköket, fogásokat emlegetünk, nem módszertant.

A lényegi probléma az, hogy a tanulás során a „mit”-en dolgoznak a hallgatók a „hogyan” helyett, pedig a színészet elsősorban a „hogyan” kérdése. Természetesen nem látom át teljesen a magyarországi színészképzési struktúrákat. Nem végeztem ez ügyben kutatást, tehát csak a tapasztalataim alapján beszélek.

Eszerint van benned olyan szándék is, hogy megreformáld a színészképzést?

Nagyon zavar az a kétpólusú rendszer, ami a hazai színészképzésben és egyáltalán a színészi szakmában van. Az intézményi rendszerek politikai erőterekké alakultak, ilyen körülmények között nagyon nehéz szakmai alapokon beszélgetni. Annak persze nagyon örülnék, ha az oktatásba és egyáltalán a szakmai gondolkodásba bekerülnének a hiányzó módszertanok, a tréningalapú szemlélet is. Ez ügyben próbálok tenni. A Létra Kulturális Egyesülettel több alkalommal hívtam külföldi oktatókat Magyarországra, tavaly pedig megrendeztük a Nemzetközi Színházi Workshop Fórumot, amelyen tíz napon át szakmai képzések zajlottak.

Az idén márciusban indult, húsz hónapos Erasmus+ nemzetközi projektben színészi tréningprogram létrehozásán dolgozunk Kozma Gábor Viktor kollégámmal és külföldi tanárokkal. Az MMA művészeti ösztöndíjamnak ugyanez a témája. Azt kutatom, hogyan lehet olyan tréninget összeállítani, amelyet a színészek mindennap, akár a nappalijukban is el tudnak végezni. Ugyanúgy, ahogy a zenészek gyakorolnak a hangszerükön, a színészeknek is naponta kellene a képességeik karbantartásával foglalkozniuk. Az oktatási segédanyag, amit fejlesztünk, ezt fogja támogatni.

Saját produkciók, rendezések, oktatás, kutatás: már most is sok mindennel foglalkozol. Mik a jövő tervei?

Az a műfaj, amit az Ébredéssel és az Ab Ovóval csinálunk, itthon még elég ismeretlen. A közönségnek szüksége van húsz percre, hogy rájöjjön, hogyan kell egy ilyen előadást nézni. Franciaországban viszont nagyon népszerűek a bohócjátékok, és van is kereslet a független produkciókra. Szeretném itthon is és külföldön is játszani az előadásainkat.

Az a tervem, hogy jövőre eljussunk az Ébredéssel az avignoni fesztiválra. Lehetőségünk lenne is rá, de anyagi támogatást kell szereznünk, hogy megvalósulhasson. Az Ab Ovóval legközelebb június 11-én lépünk fel a Bondoró Utcaszínházi Fesztiválon, aztán szeptembertől remélhetőleg máshol is.

A Mondays for future-t szeretném tovább csiszolni, majd angolra fordítani, és úgy is játszani. Nemrég adtunk le egy európai uniós pályázatot, hogy a darab egy részéből a klímaválság miatt menekülésre kényszerülő állatokról külön előadást készíthessünk. Ezeken kívül még van pár új előadásötletem is, azokon is dolgozom. És természetesen szeretném befejezni a kutatási programokat. Mint a legtöbb független alkotócsoportnál, a problémát nálunk is az általános működési költségek jelentik. Erre kell megoldást találnunk.

Portréfotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu