145b8197-1739-4887-8377-d3098477f556_16.jpg

A színház nem elválaszt, hanem összeköt – hangsúlyozza a Magyar Színházi Társaság

Közleményt adott ki a színházi világnap alkalmából a Magyar Színházi Társaság. A szervezet üzenetének központjában az áll, hogy a színháznak újjá kell teremtenie a párbeszéd lehetőségét.

A közleményben hangsúlyozzák, hogy a szervezet „mindent meg fog tenni a szakmaiatlan döntések miatt, illetve az egzisztenciálisan, morálisan méltatlan helyzetbe került kollégákért, a magyarországi színészek, alkotók, a színházban dolgozók anyagi és erkölcsi elismertetéséért, az igazság helyreállításáért”.

Felszólal a gyűlöletkeltés minden formája ellen is, amely „megbélyegez, az emberi méltóság ellen vét, kiszorít és kisemmiz, egymás ellen fordít, uszít, korlátoz, semmibe vesz”.

A nyilvános üzenetben tisztelegnek a magyarországi színészek, az alkotók, a színházi dolgozók és a közönség előtt is.

„A színháznak rendkívüli ereje van, arra emlékeztet bennünket, hogy nem vagyunk egyedül és nem hagyjuk magunkat megosztani, s vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni” – zárul a színházművészeti egyesülés közleménye.

Ez is érdekelheti

Új tagokkal és közös célokkal erősödött a Magyar Teátrumi Társaság

A szaporodó színészképzésekről, a művészeti fesztiválok támogatásáról és a művészeti életpályamodell kérdéséről is szó esett a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) őszi közgyűlésén, amelyet november 10-én rendeztek a Nemzeti Táncszínházban.

Közös nevezőn a Színházi és a Teátrumi Társaság

A Magyar Színházi Társaság (MSZT) elnöksége múlt év végén kezdeményezett közös elnökségi ülést a Magyar Teátrumi Társasággal (MTT) azért, hogy a két szervezet között elinduljon a szakmai párbeszéd. A két szervezet vezetősége a Nemzeti Színházban jutott közös döntésekre október 10-én.

Cserhalmi, Kulka és egy kis színháztörténet a színházi világnapra

A színházi világnapra ajánlunk három formabontó interjúkötetet a közelmúltból.

Szerémi Zoltáné lett az idei Gobbi Hilda-díj

A Gobbi Hilda-életműdíjat Szerémi Zoltánnak, a Soós Imre pályakezdő díjat pedig Ács Petrának és Hevesi Lászlónak ítélték oda a színházi világnap alkalmából – közölte március 27-én a MASZK Országos Színészegyesület, amelynek vezetősége, a Gobbi Hilda- és Soós Imre-díjak kuratóriuma február 24-i ülésén döntött a díjak odaítéléséről.