Keresztes Ildikó pozitív hozzáállása mindig is szimpatikus volt, pedig hát ez a betegség is rendesen keseríti az életet: tavaly novemberben egy koponya-CT-vizsgálaton háromcentis daganatot találtak a homloka mögött. Szerencsére kiderült, hogy a tumor nem rosszindulatú, magyarán nem okoz áttétet, de teljesen bizonytalannak tűnt, hogy nő-e tovább, mert ha igen, egy idő után óhatatlanul fontos központ felé terjed, így a páciens megvakulhat vagy lebénulhat. Végül idén februárban megműtötték, eltávolították a daganatot, és az orvosok hosszas, féléves pihenést írtak elő, melynek során sokáig még lehajolnia sem volt szabad.
Sosem volt persze az a panaszkodós fajta, májusban is csak azért szólalt meg, hogy a rajongói tudják, miért tűnt el ilyen hosszú hónapokra a nyilvánosság elől. De hál’ Istennek, saját bevallása szerint jól van, várhatóan szeptembertől újra vállal színházi próbákat, fellépéseket.
Ez a fajta pozitív hozzáállás segítette át azon a roppant nehéz időszakon is, amikor 1982-ben édesanyja Erdélyből áttelepült Magyarországra, hogy itt új életet kezdjen. Ő meg értelemszerűen követte, hisz még épp nem töltötte be a tizennyolcat, utána ezt már nem tehette volna meg. Pedig akkoriban kétségkívül érzékeny korszakát élte, saját bevallása szerint négy évig folyamatosan haza akart menni. Oda, ahol elismert sportolónak számított, válogatott kerettag volt, a város egyik központi helyén lakott, remek baráti társaság vette körül. Ebből a miliőből kellett 1982-ben kiszakadnia, nem csoda hát, hogy évekig nem találta a lába alatt a talajt. Ezt a traumát voltaképpen azóta is magában hordozza, de persze időközben belátta, minden siker áldozattal jár. Úgy is mondhatnánk, ez volt az ára annak, hogy az legyen, aki.
Keresztes Ildikó: Nem a miénk az ég (1999)
Gyerekkorában amúgy elsősorban a mozgás, a sport és a tánc foglalkoztatta, tornászként képzelte el a jövőjét. Persze, a környezetében mindenkinek feltűnt, hogy alacsony és vékony testalkatához szokatlanul mély és karcos hang társult, de az énekléssel csak tizenhét éves korában kezdett komolyabban foglalkozni. Még mikor áttelepült Magyarországra, akkor is a testnevelő tanári pályára készült, a Testnevelési Főiskolán ritmikus gimnasztika szakedzőként végzett, sőt, két évig még a Balettintézetben is tanult. De addigra végképp elhatalmasodott rajta az éneklés utáni vágy. Az Országos Szórakoztatózenei Központban megszerezte az előadói engedélyt, az Ungár együttes tagjaként a skandináv vendéglátóiparban dolgozott. Hazatérte után pedig csatlakozott a rövid életű Rózsaszín Bombázók formációhoz, mi több, a zenekar tagjaként az 1988-as Interpop fesztiválon különdíjat nyert.
Ebben az évben kapta meg élete első színházi szerepét (A költő visszatér című rockoperában), 1989 és 1993 között a budapesti Thália/Arizona Színházban dolgozott, majd a Soproni Petőfi Színházhoz szerződött, amelynek 2006-ban örökös tagja lett. Emellett a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Nemzeti Táncszínházban, a Madách Színházban, a Ruttkai Éva Színházban, a Nyugati Teátrumban és az IBS színpadán is rendszeresen fellépett, 2008 óta a Turay Ida Színház társulatának a tagja, 2021-től pedig a Budapesti Operettszínházé is.
Miként korábban mesélte, szeret más korokba repülve játszani, különböző személyiségeket, jelmezeket magára ölteni. Mindazt, amit a zenében nem tehet meg. Ezek a különböző kihívások viszont esetében remekül kiegészítik egymást, a színházi és az énekesi pályát egyaránt az élete részének érzi. Melyek között se választani, se fontossági sorrendet felállítani nem szeretne.
Balázs Fecó–Keresztes Ildikó: A csönd éve volt (1999)
Ez a portré mégis inkább az énekesi karrierre fókuszál, arra a Keresztes Ildikóra, aki 1992-ben Forgács Péterrel az oldalán harmadik helyezést ért el a Táncdalfesztiválon. A kilencvenes évektől számos előadóval lépett fel, illetve énekelt/vokálozott az albumain (Omega, Edda, Tolcsvay László, Balázs Fecó, Kormorán), sőt hangja több UFO-, 4F-Club-slágernek, és az Irigy Hónaljmirigy-dalban is hallható. Ennél azonban nagyságrendekkel fontosabb, hogy 1999-ben – harmincöt évesen – elkészítette bemutatkozó nagylemezét (Nem tudod elvenni a kedvem), amiért megkapta a legjobb énekesnőnek járó eMeRTon-díjat. Balázs Fecóval (A csönd éve) és Eroxszal (Cose della vita) sikeres duetteket énekelt, de hiába lett a második nagylemez (Nekem más kell, 2001) poposabb hangvételű az előzőnél, és hiába írt rá dalokat Szűcs Norbert és Adamis Anna, voltaképpen nem sikerült szintet lépnie.
Pedig ekkor már létezett saját zenekara, a 2000 ás 2002 között működő Keresztes Ildikó Band, mely 2005-ben Edda-tagokkal átmenetileg újjászületett, majd kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen 2014-ig létezett. Keresztes Ildikó ennek ellenére az új évezredben főleg rockoperákban és zenés darabokban tündökölt (többek között 56 csepp vér, Kabaré, Irma, te édes, A költő visszatér, Az első sírásó, Kabaré, Chicago), játszott az István, a király későbbi bemutatóiban, rendszeresen fellépett az Omegával, éveken át volt az X-Faktor mentora.
Bikini: Adj helyet magad mellett (2008)
Harmadik szólóalbumán (Minden, ami szép volt, 2008) a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek magyar előadóitól válogatott össze egy albumra valót, összesen 13 számot, köztük a Bikinitől (Adj helyet magad mellett), a V’Moto-Rocktól (Várj, míg felkel majd a nap), az Illéstől (Valahol egy lány), a Locomotiv GT-től (Holnap), a Piramistól (Szállj fel magasra), a Koráltól (Maradj velem) és Cserháti Zsuzsától (Boldogság, gyere haza). Persze egyesek a szemére vetették, hogy lám, ennyi év után mások tollával ékeskedik, és felült a nosztalgia hullámvasútjára, pedig hát ő ezt a korongot amolyan tisztelgésnek szánta azok előtt, akiknek dalaiból – sokakkal egyetemben – a legsötétebb Ceauşescu-rendszerben is folyamatosan erőt merített.
Ezt követően a lemezkiadó – vele ellentétben – egy újabb kori válogatásban gondolkodott, és végül a következő szólóalbuma (Csak játszom, 2010) is az emlékezés jegyében telt. Bár erre az éltesebb énekesek (Kovács Kati, Cserháti Zsuzsa) slágerei mellett az aktuális populáris zenei szcéna számos ismert előadójának (Tankcsapda, Hooligans, Ákos) dala is rákerült. Plusz sikerült rácsempésznie a magyar Hard együttes svéd frontembere, Björn Lodin két vadonatúj szerzeményét.
És hát Björn Lodin volt az, aki megírta következő albuma (A démon, aki bennem van, 2011) anyagának a dandárját, Horváth Attila szövegeivel. Öt évvel később pedig megjelent a hatodik, eddigi utolsó nagylemeze, a Most, melyen a dalok többsége megint friss szerzemény, bár felkerült rá két tisztelgés (LGT: Ülök a járdán, V'Moto-Rock: Ne kövess) és három önfeldolgozás (Hazám, hazád, Adj valamit, Jó úton járnék) is. Meg egy duett Oláh Ibolyával. A lemezbemutatót 2016 őszén a Művészetek Palotájában tartotta, és egy év múlva ez az album is elérte az aranylemez státuszt.
Keresztes Ildikó: Hazám (2010)
A politikai hovatartozását sosem véka alá rejtő művésznő énekesként amúgy klasszikus előadóművész, aki egy erős dalt kellően karizmatikus tartalommal tölt meg. Látszatra magabiztos, de voltaképpen gyötrődő alkat, aki tele van bizonytalansággal, és közben kellő alázattal és felelősséggel is, hogy a maga tehetsége révén újabb nézőkhöz juttasson el általa fontosnak tartott dalokat. Azt pedig sosem lehetett vele kapcsolatban kijelenteni, hogy elsőre könnyedén befogadható számokkal traktált volna bennünket.
Keresztes Ildikó – Adj valamit (2016)
És míg mások a hatvanadik születésnapjukat látványos retrospektív koncertekkel ünneplik, ő a nehéz helyzetekben is megtalálja az előremutatót: azt, hogy e súlyos betegség folyományaként ezt az időszakot stresszmentes pihenéssel töltheti el. És végre elengedheti magát, ami számára évtizedek óta nem adatott meg.
