Szeptember 9-én a Táncházak Éjszakája programjaival indul az évad a Fonó Budai Zeneházban. Az intézményben ősszel számos évfordulót ünnepelnek különleges vendégekkel.

A Táncház Egyesület szervezésében megvalósuló Táncházak Éjszakája szeptember 9-én délutántól másnap hajnalig várja az érdeklődőket. A kézműves- és gyerekprogramokat követően este a Kárpát-medence magyarságának táncai kerülnek terítékre, többek között mezőkölpényi, kalocsai, kalotaszegi, szatmári, visai, moldvai táncokat, valamint őrkői és nagyecsedi cigánytáncokat tanulhatnak a Fonóba látogatók.

A nagyszabású rendezvényen több zenekar húzza a talpalávalót, és kiváló tanároktól tanulhatnak a résztvevők.

A táncházak sora ezután is folytatódik a házban. A Fonó Szerda táncházban hétről hétre kalotaszegi táncokat sajátíthatnak el a kezdő és haladó táncházasok olyan oktatókkal, mint Kocsis Enikő és Fitos Dezső, valamint a Fitos Dezső Társulat táncosai. A tánctanítás után össztánc, énektanulás, végül táncház várja a résztvevőket.

Kéthetente pénteken a Berka együttes moldvai táncháza és mellette egy vendégzenekar vonós táncháza tölti be a Fonót. Szeptemberben Kónya Előd és Barátai vonós muzsikájára mulathatnak a résztvevők.

A ház egyik legnépszerűbb táncháza lett az elmúlt években a Kamasz Táncház a Sarjú Bandával, ahol havonta egy alkalommal, koraesti kezdéssel azok a fiatalok mulathatnak, akik a gyerektáncházakból már kinőttek, a felnőtt táncházakhoz pedig még túl fiatalok. Az őszi első alkalmon, szeptember 16-án nagyecsedi hagyományőrző táncosok érkeznek.

A Fonóban idén több évfordulót ünnepelnek. Szeptemberben Foltin Jolánra, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas koreográfus-rendezőre, táncművészre, táncpedagógusra emlékeznek, aki idén lenne 80 éves. A művész születése napján, szeptember 13-án a család és a pályatársak részvételével nyitják meg ünnepélyesen a munkásságáról készült, Táncra ítélem magamat című kiállítást, amely október 11-ig látogatható.

Tizedik születésnapját ünnepli a hazai népzenei-világzenei paletta egyik legnépszerűbb, gyerekeknek szóló zenét játszó formációja, a Klárisok zenekar. Korzenszky Klára gyermekpszichológus, énekes és zenésztársai immár tíz éve együtt fűzik fel jól ismert népdalainkat a mese fonalára; a fantáziára és a szerepjátékra helyezve a hangsúlyt, a közönséggel együtt alkotják meg a mesét koncertjeiken. A zenekar jubileumi délutáni családi koncerttel ünnepel közönségével együtt szeptember 16-án a Fonóban.


64f0a7e965665a7ff5886abc.jpg
Hun Huur Tu

Ősszel tovább folytatódik a jubileumok sora a Fonóban, hiszen a Hun Huur Tu és a Bran egyaránt 30. születésnapját ünnepli, a JaMese pedig 10 éves lesz. Novemberben a Fonóban ünnepel az 50 éves Muzsikás, majd a 40 éves Makám is.

Forrás és fotók: Fonó