Gryllus Dániel dalsorozatát, melyhez Weöres Sándor költői prózájának mondatait vette alapul, február 5-én hallhatjuk a Magyar Zene Házában.

Weöres Sándor Hamvas Bélának ajánlott költői prózájának – az 1945-ben publikált A teljesség felé című műnek – sorai közül több él velünk szinte közmondásszerűen, akár életvezetési tanácsként. A gyakran epigramma sűrítésű filozófiai gondolatok köré Gryllus Dániel komponált zenéket, dalokat csaknem negyven évvel ezelőtt. A többféle tradíció zenei világából merítő dallamok a XXI. században kaptak új formát Gryllus Samu hangszerelésében, húsz, széles műfaji spektrumról érkező előadó tolmácsolásában.

A Kaláka-alapító Gryllus Dániel a nyolcvanas évek elején készítette el a prózai mű egyes részeinek zenei adaptációját, ami 1988-ban nagylemezen is megjelent. A zeneszerző fia, Gryllus Samu ebből az alapból kiindulva készített új hangszerelést a kétezres évek vége felé. A húsz előadót foglalkoztató produkció a szövegekben foglalt teljesség zenei megfogalmazásához a magyar zenei élet sokféle szegmensének (világzene, énekelt vers, népzene, kortárs komolyzene) képviselőit hívja össze, hogy közös megformálásban adják elő a művet, melyben a hosszabb zenei szakaszok közé a kötet rövidebb prózai részletei illeszkednek a kilenc énekes tolmácsolásában. A 70 perces előadás a részt vevő művészek sokszínűségéből fakadóan képes bemutatni zenei világunk különböző hatásait, miközben egységes műként közösségünk és önmagunk létezéséről ad pontos leírást.

„Amit itt olvasol: több mint világnézet és kevesebb mint vallás. Több mint világnézet, mert általa a dolgokat nem valamely irányból látod, hanem közös gyökerüknél tapintod. Kevesebb mint vallás, mert nincs benne szó az isteni misztériumokról, melyekről csak jelképekben lehet beszélni.” (Weöres Sándor)

Fotó: Gryllus Dániel / Stefano Marigliani Photography