Elsősorban a fiatalokat kívánja megszólítani a Közösségek Hete országos rendezvénysorozat, melynek fókusza idén a környezeti és a társadalmi fenntarthatóság. Május 23-a és 29-e között országszerte 150 településen 300 program várja a látogatókat.

A Közösségek hetét először 2017-ben rendezte meg a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás európai uniós projekt keretében a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, az Országos Széchényi Könyvtár és az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. Az egyhetes rendezvénysorozat immár hatodik alkalommal a közösségi értékekre és a közösség megtartó erejére hívja fel a figyelmet. Célja a helyi és a szélesebb körű közösségi kezdeményezések erősítése, valamint az összefogás erejének megmutatása a társadalmi, környezeti és egyéb problémák megoldásában.

A programokhoz évről évre több száz szervező – múzeum, könyvtár, közművelődési intézmény és közösségei, civil szervezetek, informális közösségek (baráti, alkotó- és olvasókörök, hagyományőrző csoportok, egyházi közösségek) – csatlakozik.

A Közösségek hete az Ifjúság európai évéhez kapcsolódva a fiatalokban rejlő közösségi erőt is kívánja mozgósítani, kiemelve, hogy a környezeti és társadalmi fenntarthatóság mindannyiunk közös felelőssége. A környezetvédelem és az esélyteremtés kezdetek óta szerepel a Közösségek hete tematikái között, az ehhez kapcsolódó programoknak ad teret a Zöld, zöldebb, legzöldebb, az Egy szívvel, egy lélekkel vagy az Adj esélyt! című témakör. Idén kimondottan a fiatalok megszólítására hozták létre a Tiéd a pálya című tematikát. Ennek keretében olyan programok várják az ifjúságot, amelyek segítik őket az útkeresésben, önmaguk megtalálásában. Mindezek mellett a hagyományőrzés éltetésére a Keressük értékeinket! – Itthon otthon vagyunk, az egészséges életmód és a sportok népszerűsítésére a Mozdulj rá!, a kreativitás és az önkifejezés támogatására pedig az Alkotni öröm! – Ki mit tud?  című tematikák keretében szervezett programok adnak lehetőséget.

A Közösségek hetét minden évben egy országos felvezető kampány előzi meg. Idén egy közös szeretettérképet hoztak létre. Ezen azokat tüntették fel, akik valamilyen módon hozzájárultak a háború áldozatainak megsegítéséhez, szervezték a rászorulók támogatását. Az online szeretettérképen kirajzolódik, hogy milyen önkéntes megmozdulások voltak országszerte az elmúlt időszakban.

A Közösségek hete hivatalos nyitóeseménye a Múzeumok a környezeti fenntarthatóságért című szakmai konferencia. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ és a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület Múzeumandragógiai Tagozata szervezésében megvalósuló szakmai nap ezúttal a múzeumok és a fenntarthatóság témakörének környezeti vetületét járja körül. Ha a muzeális intézmények a „zölddé válás útjára” lépnek, ők is tehetnek a szemléletformálásért és a környezetünkért.

A Közösségek hete programkínálatáról bővebben a https://kozossegekhete.hu/ weboldalon olvashatunk.

Képek forrása: Szabadtéri Néprajzi Múzeum