A Tiszavirág című produkció fontos vállalás, ugyanis társadalmunkban a halál tabutéma, nem szívesen beszélünk róla, csakúgy, mint az élet negatív történéseiről, a negatív érzelmekről vagy a betegségekről. A boldogság, az egészség, a fiatalság kultuszát éljük, pedig az élet nemcsak napfényből áll, helye van az árnyéknak is, az öröm mellett a bánatnak, az egészség mellett a betegségnek, az élet mellett a halálnak.

A legtöbben tehetetlennek érzik magukat, amikor környezetükben valakit ilyen veszteség ér. A segíteni akarás és a jó szándék megvan, de mintha az eszközök hiányoznának. Az előadás olyan újfajta szemszögből láttatja ezeket a lelki folyamatokat, amely által mi magunk is közelebb kerülhetünk saját életünk tragédiáinak újraértelmezéséhez.

Joe White Tiszavirág című darabja, amely Cseke Lilla Csenge és Horváth János Antal fordításában látható, Shropshire-ben, egy apró angliai faluban játszódik, ahol mindenki ismeri egymást, a közösségtudat erős, és ahol a magány mindig jelen van.

Az egykor négytagú család – apa, anya, fiatal lányuk és az öngyilkosságot elkövető fiúk ki nem hűlt helye – egy napjáról szól. A darab e tragédia első évfordulóján játszódik. Az eltelt év során mind a három szereplő eltérő módon próbálja feldolgozni a gyászt: a lány önámításba menekül, az anya önpusztításba kezd, és az tölti ki az egész napját, hogy videókazettákat néz a fiáról, az apa képtelen kimondani a fia nevét és már nem tud a felesége szemébe nézni.

Ennek a családnak a közepébe véletlenül ékelődik Harry, aki elkerülhetetlenül hatással lesz az életükre, ugyanis általa válik újból minden pillanat a nagy és nehéz terhek ellenére egy valamilyen formában továbbélhető élet elemévé. Neki köszönhetően jöhetünk rá arra is, hogy igazán csak a kis dolgok számítanak. A darab a legmélyebb rétegekig megmutatja mindazt a fájdalmat és az abból származó újjáépülést, amelyet a gyász folyamata a lélekben okoz.

A Horváth János Antal rendezésében látható előadásban Soltész Bözse, Rancsó Dezső, Cseke Lilla Csenge és Bölkény Balázs játszik.

Nyitókép forrása: a Pesti Magyar Színház Facebook-oldala