IMG_4500.jpg

A trón után megérkezett az Elisabeth az Erkelbe

A trón című előadás után két héttel immár második premierjét tartotta október 3-án az Erkel Színház. A két bemutató közt eltelt két héttel négyszáz éves történelmi ívet húzott a színpadon, hisz míg a Hunyadiak történetéről szóló előadás a 15. század közepéből emelt ki két évet, Lévay Szilveszter és Michael Kunze alkotása, az Elisabeth a 19. század derekától indulva kíséri végig Sisi életét. Ami állandó azonban, hogy a legnagyobb hazai kőszínház több mint 1800 főt befogadó nézőterén ezúttal is telt házas közönség ünnepelte az előadást.

A musical különlegessége, hogy a történetet nem a megszokott romantikus mese formájában meséli el, hanem az anarchista gyilkos, Luigi Lucheni narrálásával. Szente Vajk rendezésében pedig izgalmas csavar, hogy a darab elején még 15 éves Sisit egy fiatal színésznő alakítja, s majd, amikor Elisabeth megérkezik a felnőttséghez és nőiességéhez, egy nála érettebb színésznő lép színre. 
 
A bemutatóról a Broadway-színvonalú látványt idéző képek már itt láthatók, melyek persze főleg Rákay Tamás díszlettervező és Kovács Yvette Alida jelmeztervező munkáját dicsérik, de mivel nem adják vissza a kiváló rendezést, énektudást, a színészi játékot és Túri Lajos Péter kiváló koreográfiáját, ezért mindenképpen érdemes élőben is megnézni a darabot, amire a jegyeket itt lehet beszerezni.

IMG_5090.jpg
A címszerepben Vágó Bernadett. Fotó: Kaszner Nikolett/Erkel Színház


A bemutatón a fiatal Sisit Kovács Gyopár, az érett Elisabethet Vágó Bernadett, Ferenc Józsefet Puskás Péter, a Halált Veréb Tamás, Luigi Luchenit Ember Márk, Zsófia főhercegnőt Szinetár Dóra és Rudolf főherceget Braga Nikita alakította.

Ez is érdekelheti

Terített gondolatok, cirkuszi játék, családi nap és Demjén-slágerek – Programajánló

Szüreti családi nap a Várkert Bazárban, konferencia az amerikai–magyar kapcsolatokról, Barabássy Orsolya kiállítása Szentendrén, Pribil György-emlékkoncert a Gödör Klubban, Demjén-slágerek az Erkel Színházban, cirkuszi játék Veszprémben, zenei hadművelet a Danubia zenekarral – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Neoton jubileumi koncert az Erkel Színházban

Végvári Ádám 75. születésnapját ünnepli október 29-én az Erkel Színházban a Neoton Família közreműködésével. A Neoton ünnep – Ádám 75 című koncerten több mint öt évtized meghatározó dalai szólalnak meg, a Neoton-slágerek mellett Végvári Ádám korábbi együtteseinek és szólópályájának dalaival. A jubileumi est különlegessége, hogy a közismert popslágerek ezúttal erőteljesebb gitáros, rockos hangzást is kapnak.

Hírmozaik – szeptember 15.

Átadták az Emmy-díjakat, Madridban forgat Woody Allen, új főigazgatót neveznek ki a Terror Háza Múzeum élére.

Hírmozaik – szeptember 11.

Erykah Badu és The Alchemist az Apostol dalát dolgozta fel, együttműködés a Kolibri Színház és a BalaLand FamilyPark között, 450 dal hangzik el az Erkelben, a Cziffra Fesztivál meghirdeti az Innovatív Zenei Projekt díj pályázatot.