A túlsó parton a prémium rockzene vár – A Korál második albumáról

A nyolcvanas évek elején megszűnt az addig minden vivő „őszinte, kőkemény rock” dominanciája a magyar rockzenében, és szinte mindenki a menekülési útvonalakat kereste. A válságot először az „ifjúsági sajtó” és a Pesti Műsor tematizálta. A kulcsgondolat ez volt: Nyugaton már rég túl vannak a punkon, és nyakig benne vannak az újhullámban, miközben nálunk még mindig a Deep Purple és Uriah Heep zsánerű, váteszi hard rock visz mindent.

Azaz nem tudunk reagálni az európai trendekre.

Ez alapvetően igaz is volt. Ugyanakkor hogyan is reagáljunk a trendekre, ha a progresszív kísérletektől idegenkedett a Hanglemezgyár? Bizonyos előadókról rendszeresen jelentettek, és operatív eszközökkel bomlasztották a punk- vagy éppen az újhullámos formációkat. 1981-ben a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) létrehozza a Start label márkát, hogy teljes kontroll alatt tartsák az egyre hangosabb újhullámos zenekarokat.

Arra is volt példa, hogy maga az MHV fazonírozott át különböző zenekarokat. Ilyen volt például a Prognózis. Ez a csapat szintén a hard rockból érkezett. Hogy ebben a szándékban csak annyi volt, hogy irányított módon ugyan, de lökést adjanak a pop fejlődésének? Vagy az is, hogy lejárassák a tízezreket vonzó, nehezen kezelhető hard rock formációkat? Nehéz megmondani. Az biztos: az ún. ifjúsági sajtóban nem jelentek meg pozitív írások sem a Dinamit lemezeiről, sem az 1981-ben már nagylemezzel rendelkező P. Mobilról. És tény az is, hogy megmerevedett a rockzene. Profi, kipróbált muzsikusok kezdtek el hard rockot játszani – lásd a Karthagót vagy éppen az Új Bergendyt.

És 1982 körül szinte minden zenekar megpróbált tovább lépni, elrugaszkodni a hard rockos alapoktól.

Az Edda 1982-ben újhullámos hatású dalokat is írt, míg a hármas lemezükön Dire Straits-karakterű lírákkal is előállt (vö.: A játék véget ér című dal). A Piramis Révész Sándor 1981-es kiválása után szintén az újhullámmal kísérletezett (Plusz című album, 1982). A V’Moto-Rock Gyertyák című, 1982-es albumán több, Police hatású újhullámos dalt is hallhatunk. Ahogy az Új Skorpió Zene tíz húrra és egy dobosra című albuma szintén tett egy félfordulatot a Police-féle new wave felé. És akkor nem beszéltünk a Beatricéről, amely már 1979-ben játszott Boontown Ratset, Ramonest és Sex Pistolst is.

Balázs Fecó úgy érezte, hogy a Korálnak is reagálnia kell mindarra, ami a rock and rollban történik, de tudta, hogy neki nem állna jól a zselézett haj és az affektáló újhullám. Ezért inkább a Korál DNS-ében egyébként is megtalálható lírai vonalat erősítették fel. Már egy 1981-ben a KEK-en rögzített és a Petőfin sugárzott koncertjük után nyilvánvalóvá vált, hogy a Korál lassan tolódik a populárisabb regiszterek felé. Ezen a felvételen már hallhattuk A szeretet koldusait, a Tékozló fiút, az Ártatlan varázslót, az Átjutunk a túlsó partra és a Robotok című dalok koncertverzióit. Ezek aztán rákerültek az 1982-ben publikált, A túlsó part című albumra.

A lemez – ne kerteljünk – csalódás volt azok számára, akik úgy tekintettek a Korálra, mint egy hard rock zenekarra, amelynek repertoárjában jól megkomponált lírai dalok is vannak.

Ugyanis teljességgel eltűntek az albumról a hard rockos riffek, ami meghökkentő volt egy olyan korban, amikor a kamaszok egy dal értékeit részint az egységnyi idő alatt elhangzó kemény riffekben mérték. A szólógitáros Fischer László csak a Robotokban vetette észre magát, és A szeretet koldusai gitárszólójával alapvetően mindent uralt lírai hangszerelés. És igaz ugyan, hogy újhullámos kísérletek voltak a V’Moto-Rocknál és az Új Skorpiónál is, de őket nem tartották klasszikus kemény rockot művelő formációknak, így nem is volt különösebben meglepő, hogy bátrabban mertek kísérletezni.

A Piramis Plusz című 1982-es albuma is nagy sokk volt. De ott elfogadták, hogy Révész nélkül – akire az egész produkció épült – a zenekarnak valami újat kellett kitalálnia. A Korálnak viszont – akkor még  – nem változott a felállása. Ugyanők (Balázs Ferenc, Scholler Zsolt, Fischer László, Dorozsmai Péter) készítették A túlsó partot, mint a bemutatkozó, 1980-as albumot. Balázs Fecót a lírai dalok (Maradj velem, Anyám, vigasztalj engem, A kőfalak leomlanak stb.) ellenére a magyar hard rock egyik alapító atyjának tartották, hiszen tagja és egyik fő dalszerzője volt a Taurusnak, amely zenekar már 1972-ben (!) első osztályú hard rock programmal állt a nyilvánosság elé.

A Korál vállalta a Taurus örökségét, olyannyira, hogy rendszeresen játszották Balázs Fecó Taurusnak írt dalait (Anyám, vigasztalj engem, A kőfalak leomlanak stb.), így aztán a tizenéveseket meglepte a zenekar 180 fokos fordulata. A váltás első lépcsőfokát az 1981-es táncdalfesztiválos szerepléssel szokás magyarázni. Itt adta elő a Korál az egyik legnagyobb slágerét, a Homok a szélben című lírát. És állítólag ekkor engedte el Balázs Fecó a kívülállás mítoszát, kapott rá a milliós nézettség ízére.

A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nagy hibát követett el azzal, hogy nem használta ki a zenekar hirtelen jött, hatalmas népszerűségét (elnyerték a fesztivál közönségdíját és a harmadik helyezést), és nem rendelte őket azonnal stúdióba, hogy kiadják a második lemezüket. Valószínű, hogy ha még 1981-ben megjelenik a második album, rajta a Homok a szélben című dallal, az album eléri a platina státuszt. (Így „csak” aranylemez lett.)

A zenekarnak összesen négy albumra szóló opciós szerződése volt. Elég lett volna néhány nap a Rottenbiller utcai stúdióban. És persze meg kellett volna hagyni a keményebb megszólalást. Több Hammondot hagyni a dalokban, és a kettes album gyengébb felvételei (a Hídverés című dobszóló, Mire jó ez a bánatos dal) helyett felkerülhettek volna azok a slágerek, amelyek nem szerepeltek nagylemezen, de a koncerteken kihagyhatatlanok voltak (Ne állj meg soha, A kőfalak leomlanak, Nincs búcsúzás, Válaszra várva és persze a Homok a szélben).

Negyven év távlatából mégis elmondhatjuk: Balázs Fecó jól döntött, amikor újragondolta a Korál hangzását.

Csak még 1981-ben ki kellett volna adniuk a bennragadt dalokat. 1982-ben pedig előállni A túlsó partra jellemző áramvonalasabb, néhol poposabb, máshol a kortárs progresszív rock hatását is mutató hangvétellel. Mert amikor 1985-ben a Korál mégis előhúzta a fiókból az archív felvételeit, amelyek aztán megjelentek a IV-es albumon, akkor az anyag már légüres térbe került. És már nem az újhullám volt a mumus, hanem a videódiszkók slágerei.

Az 1985-ös év talán a magyar rockzene legnagyobb válságának az ideje. Ekkor áll le a P. Mobil, a Karthago, a P. Box, az LGT, a Korál, és ekkor alakul át az EAST is. A Korál válságán nem segítettek az 1985-ben megjelent IV-es album klasszikus slágerei. Mert a kor tinijei számára vonzóbb lett a videómagnó a Fender Statocasternél, a videókazettákon terjedő zombi- és karatefilmek izgalmasabbnak tűntek az élő adás varázsánál. A 200 fizető nézőt produkáló, egykoron ezreket vonzó zenekarok tagjai alámerültek a kisszövetkezetek világában. Hakniztak, bizniszeltek, ahol tudtak. Mindenki megpróbált túlélni.

Negyven év távlatából is friss, izgalmas A túlsó part.

https://open.spotify.com/album/0FFxvW8RH4BMQ3TsaFOq2y?si=5nPFuSMdRPSoo3u5ws_DQA

Meg kell tanulnunk elvonatkoztatni az első – részint Taurus-repertoárra épülő – Korál-albumtól. És tudomásul kell vennünk, hogy Balázs Fecó számára A túlsó part és az 1984-es Az óceán világa az igazán önazonos. Ha elengedjük azt a Korált, amely a Fekete bárányt és A másik oldalont énekli, akkor tudjuk igazán élvezni A túlsó part parádésan hangszerelt, komoly dalszerzői kvalitású felvételeit.

Az olyan dalokra, mint A szeretet koldusai vagy éppen a Kevés voltam neked mondja a köznyelv, hogy „lírai gyöngyszemek”. A hangszerelési együtthatók leginkább azokat az eszményeket követik, amelyeket a nyolcvanas évekre megszelídült angolszász prog-rock zenekarok is. Nem is csoda, hogy 1982-ben a progresszív rockot játszó  EAST-tel voltak országos turnén. Az sem véletlen, hogy aztán megkockáztatták az év szeptemberében szintén az EAST-tel a Kisstadiont is. A túlsó part megmutatta, hogy milyen az, amikor az érzelmektől telített slágerek részben félúton, részben már a túlsó parton találkoznak a prémium rock igényességével.

Nyitókép: a Korál együttes 1983-ban. Fotó: Fortepan/Urbán Tamás