000_8VL7E9.jpg

Ang Leet díjazza az Amerikai Rendezők Céhe

A Tigris és Sárkány és a Büszkeség és balítélet rendezője kapja az Amerikai Rendezők Céhének (DGA) életműdíját – jelentették be a szervezők.

A hetvenéves filmes a rendezőcéh 77. alkalommal megtartott, február 8-i díjátadó gáláján veheti át az elismerést. A DGA életműdíja a testület legrangosabb kitüntetése, amit a céh 88 éves fennállása óta 36 rendezőnek ítéltek oda. Legutóbb 2022-ben Spike Lee kapta meg.

„Ang Lee igazi mestere a filmkészítésnek” – hangsúlyozta Lesli Linka Glatter, a DGA elnöke közleményében. Felidézte, hogy Lee több mint harmincéves pályafutása alatt számos műfajban mutatta meg tehetségét a történelmi drámától a vígjátékig, a kalandfilmtől a westernig vagy a szuperhősfilmtől a harcművészeti produkcióig, habozás nélkül vállalta az új kihívásokat, és rendre sikert aratott munkáival.

„Megtisztelve érzem magam, hogy szeretett céhem ilyen hihetetlen módon ismeri el munkámat” – fogalmazott Lee. A DGA életműdíja személyes életében is kiemelkedő pillanat, fűzte hozzá, amely egyúttal lehetőséget nyújt számára, hogy végiggondolja, mit jelentett munkája a filmes közösségnek.

Lee filmes életművének kiemelkedő alkotásai között szerepel a Büszkeség és balítélet (1995), a Jégvihar (1997), a Hulk (2003) és a Pi élete (2012) is. A tajvani származású filmes kétszer kapta meg a rendezői Oscar-díjat, a Brokeback Mountain – Túl a barátságon és a Pi élete című filmjeiért.

A rendező, aki a közelmúltban Tokióban a Praemium Imperiale-díjat is átvehette, felidézte, hogy 2019-ben készült el legutóbbi filmje, a Gemini Man című akciófilm Will Smithszel a főszerepben, amelyet egy technológiai újítást kipróbálva másodpercenként 120 képkockával forgatott. „Hat éve nem forgattam filmet, és nem tudom, hogyan fogjak hozzá megint” – mesélte a Hollywood Reporternek. „A mozinak drasztikus változásra van szüksége. Ha tovább haladunk ezen az úton, zsákutcába jutunk. Olyasmire van szükségünk, ami megint elkápráztatja a közönséget” – nyilatkozta.

Ez is érdekelheti

Az új Dűne utolsó előzetese minden eddiginél sötétebb képet fest

Megérkezett az utolsó előzetes Denis Villeneuve Dűne-trilógiájának befejező részéhez, amely december 18-án kerül a mozikba.

Október 23-án történt

„Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat” – fogalmazta a világhírű francia író és filozófus, Albert Camus, aki nyíltan kiállt az 1956. október 23-án kezdődő magyar forradalom és szabadságharc, a sztálinista terror és a szovjet megszállás elleni küzdelmünk mellett. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a köztársaság 1989. október 23-i kikiáltásának emlékére október 23-a Magyarország nemzeti ünnepe.

Scarlett Johansson lesz a főszereplője a kultikus horroreposz új feldolgozásának

Az új Az ördögűző-film, aminek címe The Exorcist: Martyrs (Az ördögűző: Mártírok) lesz.

Százkét éves korában halt meg Marlon Brando Oscar-díjas partnere

Százkét éves korában elhunyt Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írta meg a Variety.com.