A nemzetközi szekcióban három kategóriában hirdettek nyertest. Az egész estés természetfilmek első helyezettje az Uprooted: Az olimpiai törzs, Révész Bálint alkotása lett a Szalay Péter Balázs Béla-díjas dokumentumfilm rendezőből (zsűrielnök), ifj. Vitray Tamás operatőr, biológus, szakíró, a National Geographic magyarországi főszerkesztőjéből és Takács Rita szerkesztő-rendezőből álló zsűri döntése szerint.

A rövidfilmek versenyében a Gonarezhou, az orrszarvúak visszatérése (Gonarezhou, Return of the Rhino) diadalmaskodott. A film rendezői Joanna Craig és Buck O’Donoghue. A rajz- és animációs film kategóriában díjnyertes, Miért fontos a biológiai sokféleség (Why is Biodiversity Important) című, David Attenborough közreműködésével készült skót rajzfilmet jutalmazta a zsűri, rendezői Ana Stefaniak és Ignatz Johnson-Higham.

A Kárpát-medence természeti értékei szekcióban a hosszú filmek kategóriájának első helyezettje Dan Dinu Vad Románia (Wild Romania) című alkotása kapta az első helyezéssel járó szobrocskát és az 500 euróval járó elismerést. A zsűri elnöke Széll Antal környezetvédelmi szakember, fotós, operatőr, segítői a horgászati filmjeiről ismert Kátai Róbert és a Duna Televízió szerkesztője, Németh Beatrix voltak. Ebben a szegmensben a rövidfilmek között két nyertest hirdetett a zsűri. Első lett megosztva Drexler Szilárd és Kocsis Tibor Ezeréves vadvízország című alkotása, illetve Kriska György és Kriska Ferenc munkája, A dunavirág rejtély.

Ugyancsak ebben szekcióban versenyeztek a Third Eye kategóriában az amatőr alkotók által készített filmek. Itt a Tavasz a siketfajdoknál, Csolbár Ferenc Alpár produkciója bizonyult a legjobbnak.

A National Geographic hazai kiadásának különdíját megosztva a Zavaros vizek megfékezése (Briding Trouble Waters) és a Bicajra fel című filmek kapták. Utóbbit egy hazai szakgimnázium osztályának tanulói készítették kollektív munkával. Az M5 televíziós csatorna különdíját Molnár Attila Dávid rendező filmje, a Folyómentő teherautó kapta. A szervezők különdíjával a John Davis főszereplésével készült Történetek rólad és rólam (Stories for You and I) című produkciót jutalmazták.

A zsűri a különdíját A Gangesz szelleme (The Spirit Of Ganga) című indiai film stábjának ajánlotta. A Rockenbauer Pál-emlékdíjat Török Zoltánnak, a Vadlovak – Hortobágyi mese és más emlékezetes természetfilmes alkotások rendezőjének adták át.

Nyitókép: Vadlovak – Hortobágyi mese