A Vágy a február 27-én kezdődő Budapest Táncfesztivál premierjei között szerepel, prominens alkotói gárdát felsorakoztatva.

A Coppélia-történet pszichológiai mélységeibe az olasz Enrico Morelli invitálja a nézőket, míg a második részben Juronics Tamás Bernarda Alba háza című felújított műve viszi tovább a szerelem és vágyakozás motívumát. Az utolsó darab 27 év után kerül ismét a szegedi társulat repertoárjára: Koncert tangóharmonikára címen Piazzola zenéjére az argentin Roberto Galvan készít remake-et.

Juronics Tamás, az együttes művészeti vezetője úgy véli, hogy a vágy minden táncos alkotó számára központi téma, ezzel foglalkozni megkerülhetetlen és izgalmas.

JT: „A táncművészet olyan kifejezési forma, ahol a vágy megjelenítése talán a legfontosabb terület. Minden olyan érzésnek, amely zsigeri, tudatalatti, elemi erővel bíró, a szavak nélküli kifejezésére a tánc a legalkalmasabb eszköz. A vágy megnyilvánulásának különböző fajtáival foglalkozunk. A szerelem és a testiség motívuma összeköti a három egyfelvonásos darabot.

A Coppéliában előretörő vágyakozás elhomályosítja szemünket, torzítja érzékszerveinket. Így lesz képes valaki beleszeretni egy babába, egy élettelen lénybe. A fiatalemberben dúló túlfűtött érzelem eltorzítja a valóságot. A szerelem vakká tesz, szól a mondás, és ez igaz. Még ilyen tévedésre is késztetheti az embert, és az ehhez fűződő útkeresés nagyon izgalmas lehet Enrico számára.

Azt látod, amit a vágyad, a szerelmed diktál.

A Bernarda Alba háza másról, a vágy elfojtásáról és tiltásáról szól. Az emiatt kialakuló őrületes feszültség és frusztráció drámához vezet. Ezeknek a belső konfliktusáról szól Lorca fülledt, andalúz története a mi üvegfalú celláink között.”

Bernarda Alba háza

Argentin tangó, argentin koreográfus, argentin zene: ezek a jellemzői a harmadik táncjátéknak, amelyet Roberto Galvan 27 évvel ezelőtt alkotott Piazzola zenéjére a Szegedi Kortárs Balett számára. Pataki András igazgató táncos pályája egyik legkedveltebb szerepét alakította egykor a darabban.

PA: „Mindenkinek óriási élmény volt. Roberto egyike volt az első koreográfusoknak, aki a számunkra akkor kinyíló világból érkezett hozzánk. Nekünk, friss néptáncos végzettséggel rendelkező fiataloknak nagyon érdekes volt az ő stílusa. Roberto a szülőföldjéről hozott táncot, az argentin tangót úgy alakította át, hogy kortárs tánctechnikai anyagból autentikus formavilágot próbált megteremteni. Nem hagyományos tangót táncoltunk. A tangó gondolatvilágát, társadalmi beágyazottságát és működési mechanizmusát tette színpadra három képben. Erős darabot alkotott, amit csodálatos volt táncolni. Nem csoda, hogy közönségkedvenc lett. Piazzola önmagában is borítékolható siker.

Bernarda Alba háza

A kilencvenes években Magyarországon leginkább a túlfűtött erotika és körülbelül három klisé lépés kötődött a tangóhoz. Ma már teljesen más megközelítése van ennek a táncnak, hiszen közkedvelt lett a városi szórakozóhelyeken is.

Érdekes lesz, hogy az egykori expresszív előadásmódot mi fogja felváltani most. Valószínűleg teljesen más modorba kerül át a produkció, mivel a hozzá kötődő kép és elvárás is sokat változott mind a mai kor közönsége, táncosai és a koreográfus részéről.

Roberto Galvan

Izgalmas kísérlet, ugyanakkor azt gondolom, hogy a darab mai napig tartja frissességét. Felvázol egy társadalomtörténeti helyzetet: hogyan alakult ki a tangó, kik táncolták. Talán nem köztudott, hogy kezdetben tiltott tánc volt. A munkások, a bordélyházak tánca, érezhető francia, német bevándorló hatással. Érdekes korrajzot és életérzést ad, amit Roberto mai köntösbe csomagol.”

Fotók: Dusha Béla és Tarnavölgyi Zoltán