A vallásos giccs – az érték alulnézetből címmel látható kiállítás az Evangélikus Országos Múzeumban.

A tárlat tükröt tart elénk, hogy szembenézhessünk a sokszor kritika nélkül átvett hagyományainkkal.

Cél az érték bemutatása a torzítások felől közelítve.

A méretben, formában, anyagban, tartalomban történő túlzások hamis képet adnak a hívőknek a vallás igazi esszenciájáról. Nem kíván megfellebbezhetetlen értékítéletet vonni, sem megkérdőjelezhetetlen kijelentéseket tenni, hanem inkább elmélkedésre hívja a látogatót a bennünket körülvevő tárgyak szerepéről és azok reánk gyakorolt hatásairól.

„.Az emberek természetükből fakadóan azért ragaszkodnak a giccshez, mert azok könnyen befogadhatók, emellett olcsón beszerezhetők, nagy mennyiségben rendelkezésre állnak. Már az is sokatmondó, hogy az előzetes vélemények alapján ez a téma jobban érdekli a közönséget, mint más kiállításaink témái. Személy szerint felhördülést várok, pró és kontra egyaránt, ami reményeink szerint egészséges vitát fog generálni” – nyilatkozta Harmati Béla, a múzeum igazgatója.

Szeptemberre konferenciát is terveznek, amelyen evangélikus teológusok és külsős szakemberek segítségével kívánják körbejárni, mi is az a vallási giccs.

Az október 2-ig látogatható tárlathoz emellett múzeumpedagógiai foglalkozások is kapcsolódnak.

A nyitóképen miniatűr Luther-szobor látható. Forrás: Evangélikus.hu