fbpx

A varázsfuvolával és Rost Andreával turnézik Japánban az Opera

Mozart daljátékát Szinetár Miklós 2014-es rendezésében mutatja be 12 állomásos turnéján 2022. október 28. és november 13. között a Magyar Állami Operaház 115 fős együttese. A két szereposztással látható produkcióban Rost Andrea Paminaként lép színpadra. Az Opera Zenekara ezt követően négy szimfonikus koncertet is ad japán zongoraművészek közreműködésével november 15. és 19. között.

A tizenkét várost, köztük november 5-én és 6-án a japán főváros legrangosabb színháztermét, a Tokyo Bunka Kaikant is érintő előadássorozat főbb szerepeiben Rost Andrea és Kriszta Kinga (Pamina), Ujvári Gergely és Mukk József (Tamino), Bodor Éva és Lucie Kaňková (Az Éj királynője), Kovács István (Sarastro), Rezsnyák Róbert és Sándor Csaba (Papageno), Kiss Diána és Nagy Zsófia (Papagena), valamint Szerkován János (Monostatos) lépnek fel. Az Opera Zenekart és Énekkart Kovács János és Tóth Sámuel Csaba vezényli. A társulat a bő két hét során fellép még többek közt Nagojában, Oszakában és Fukuokában is.

Rost Andrea. Fotó: Magyar Állami Operaház/Herman Péter

A varázsfuvola előadásait követően a Magyar Állami Operaház Zenekara négy hangversenyt is ad, amelyek műsorain Beethoven VIII. szimfóniája és Mozart-zongoraversenyek is szerepelnek. A Mario Košik és Kovács János által vezényelt estek szólistái Ingrid Fujiko Hemming – az idén 90 éves előadó legutóbb idén márciusban adott koncertet az Eiffel Műhelyházban – és Mami Hagiwara zongoraművészek.

A Magyar Állami Operaház 2001 óta sorrendben 11. japán turnéját valósítja meg Masayuki Kobayashi japán kulturális menedzser és Szinetár Miklós, az Opera korábbi főigazgatójának együttműködése nyomán. Az együttes legutóbb 2017 őszén járt a felkelő nap országában Donizetti Lammermoori Lucia című operájával, Szabó Máté 2016-os rendezésében, Edita Gruberová és Rost Andrea címszereplésével, valamint Szinetár Miklós A denevér című 2001-es operettrendezésével.

Nyitókép: Magyar Állami Operaház/Csibi Szilvia

A rovat további cikkei