Ha személyeknek képzeljük az események vélt vagy valós mozgatóit, akkor akár egy spektákulumkori opera szereplői is lehetnének. Meghatározó karakterek, de nem a színen, hanem a függöny mögött célozgatnak a következő mondatra, sőt reflexre. Pozitív vagy negatív kimenettel, saját szándékuk szerint vezetik a szálat. Egyik leszögezett ponttól a másikig.

A színen az eredmény mint eset látható. Az az általuk kiszemelt és rögzített pillanat, amit utólag csak észrevenni lehet, de semmiképpen sem természettudományos módszerekkel (megfigyeléssel vagy kísérlettel) vizsgálni. S ha a pont mégis tudatosul, onnantól kezdve is csak a találgatás marad: mi volt és mi következik, épül vagy bomlik.
Az állóképet mozgató mögöttes vagy felettes szándékát jósolni lehet ugyan, de ezzel az esetlegesség mint állandó/ új felmerülésével kell számolni.

Roskó Gábor: Mindig jó, mindig rossz, 2003–2004
Dr. Bánkuti Erzsébet tulajdona

Furcsamód a jelen vagy a most ezekben az egyszerű találgatásokban benne sincsen. Mintha az adott pillanat – azt gondolva, hogy az a miénk – tulajdonképpen a feltételezés megfogalmazásáig tartana. Az egyetlen megnyugtató elem ilyenformán a választás lehetősége. Szondi Lipót odáig merészkedik a hétköznapi misztériumban, hogy felteszi: a választás irányíthatja a sorsot.

Révész László László és Roskó Gábor képeinek közös pontja az irányítható mögöttes valószínűsítése. A kiállítás kettejük hol párhuzamos, hol néhány ponton egymást metsző pályájának műveiből válogat a 70-es 80-es fordulójától kezdődően napjainkig, kiegészülve egészen friss és a helyszínen készülő munkákkal.

A Paksi Képtár kiállítása március 8-ig látogatható.

Nyitókép: részlet Révész László László F.A.N. című alkotásából