Országszerte csaknem 150 múzeum várja színes programokkal az érdeklődőket szeptember 23. és november 10. között a 14. Múzeumok Őszi Fesztiválján.

A fesztivál idén több programmal emlékezik meg arról, hogy Magellán 500 évvel ezelőtt, 1519 szeptemberében indult el a Földet elsőként körbehajózó expedíciójára, valamint hogy mintegy 250 évvel ezelőtt kezdődött el az átfogó társadalmi, gazdasági és technológiai változásokat hozó ipari forradalom.

Emellett ezúttal is megemlékeznek az első világháborúról, 2019-ben elsősorban a háború által hozott innovációra, technológiai változásokra koncentrálnak.

A fesztivál kiemelt tematikája idén a Tudományos találkozások a múzeumban elnevezésű programcsomag, amely 94 eseményt fog össze, és a múzeumokban folyó tudományos munkára és eredményekre hívja fel a figyelmet. A programok közül kiemelkedő többek között a Varázslények Mesebeli küldetés című kiállítást, amelyre a Vajdahunyadvárba várják a gyerekeket, valamint a Ráth György-villa Mi szecessziónk című kiállításának tematikus tárlatvezetését.

A Sétálj, gyalogolj bringázz velünk! csomagban 68 program kapott idén helyet. Lesz arborétumi séta a Pannonhalmi Apátságban, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) programján pedig nagy költők és írók felejthetetlen szerelmeinek nyomába eredhetnek az érdeklődők Budapesten. A kamaszoknak szóló programok között szerepel a Magyar Nemzeti Múzeum Nők a középkorban és a Lapidáriumi alvilágjárás elemlámpával című rendhagyó tárlatvezetése is.

A teljes programkínálat az oszifesztival.hu oldalon érhető el.