A Müpa munkájának közösségteremtő erejét hangsúlyozta Káel Csaba vezérigazgató a 2022/23-as évad programjának ismertetésén. Bejelentette: Boldoczki Gábor trombitaművész és Varga Judit zeneszerző lesz a szezon művésze.

Elmondta: a Covid okozta nehéz időszakban türelemmel és alázattal dolgoztak azon, hogy jó kapcsolatukat a közönséggel megőrizzék, jóllehet fizikailag kényszerűen távol kerültek egymástól. Most itt a lehetőség, hogy ez a szövetséget megújítsák.

Mivel a Müpa 15. évadára szánt ünnepi programról le kellett mondaniuk a járvány miatt, apránként pótolják az elmaradt kimagasló eseményeket – mondta Káel Csaba.

Így a
következő szezonban többek között Philippe Herreweghe és együttesei, Riccardo
Chailly és a Filarmonica della Scala, Daniele Gatti és a Mahler Kamarazenekar,
Andris Nelsons és a Bécsi Filharmonikusok, Nina Stemme, Yuja Wang, John Eliot
Gardiner, Martin Grubinger lesz az intézmény vendége.

„A művészet kiemel a hétköznapokból, új perspektívákat ad, támaszt nyújt, amikor arra van szükség, és összeköt minket egymással. Meggyőződésünk, hogy többek között a kulturális identitás a kulcs ahhoz, hogy az emberek megtalálják önmagukat, helyüket a világban. A zene- és művészettörténet nagyjainak és kortárs alkotóinknak a szerepe ebben mérhetetlenül fontos” – mutatott rá az igazgató. Káel szerint évek óta foglalkoztatja őket a fenntartható fejlődés témája, a gazdasági szemponok mellett a társadalmi kérdések része a kulturális fenntarthatóság, amelyről kevesebb szó esik, mint amennyire fontos, ám a Müpa munkájában ez a misszió tükröződik. Káel Csaba azt is kiemelte, hogy ez lesz az első szezon, amelyben

az évad szólistaművésze mellett újításképp nem egy együttes, hanem egy komponista kap kiemelt figyelmet és többszörös bemutatkozási lehetőséget az intézményben.

Boldoczki Gáborral négy esten találkozhatnak a nézők, a trombitaművész mások mellett Szergej Nakarjakovval és a Prágai Szimfonikus Zenekarral, illetve a Wrocław Baroque Orchestrával is színpadra lép, Varga Judit unikális művei pedig szerzői estje mellett még két rendkívül érdekfeszítőnek ígérkező hangversenyen is felcsendülnek.

A Müpa hűséges közönsége régóta tudja, hogy a Zenekari páholy bérletsorozat koncertjein mindig világhírű együttesekkel és napjaink legjelentősebb karmestereivel találkozhat: Riccardo Chailly a Filarmonica della Scalát, Andris Nelsons a Bécsi Filharmonikusokat vezényli, a Mahler Kamarazenekar élén Daniele Gatti áll majd, míg az Amszterdami Concertgebouw Zenekart Fischer Iván dirigálja a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Az említett művészek és zenekarok ráadásul remekművekkel készülnek a budapesti közönségnek: Beethoven, Mahler és Stravinsky szimfóniáival, Brahms Haydn-variációival, Hindemith-balettszvittel és Bartók örökbecsű alkotásaival érkeznek.

Nem kisebb világsztárokat tartogat a Szólisták és zenekarok sorozat sem,

melynek során virtuóz hangszeres művészek lebilincselő játékában gyönyörködhetünk. A zongoraművész Yuja Wang a Lipcsei Gewandhaus Zenekarával, a hegedűművész Viktoria Mullova a svájci Suisse Romande együttesével, az ütőhangszeres géniusz, Martin Grubinger a Luxemburgi Filharmonikusokkal kápráztatja majd el a nagyérdeműt. E válogatásban, illetve a Kamarakincsek bérlet koncertjein is fellép az évad művésze, és külön öröm, hogy Boldoczki Gábor Varga Judit szerzői estjének főszereplőjeként is megcsillogtathatja tehetségét. Az egyszerre elgondolkodtató és felvillanyozó koncerteket kínáló, jelentős zenei találkozásoknak teret nyitó bérlet többi alkalmán olyan művészek adják egymásnak a színpadot, mint Prunyi Ilona, Frankl Péter, Fenyő László, Kelemen Barnabás vagy éppen a Spányi Miklós vezette Concerto Armonico.    

Folytatódik az Európai Hangversenytermek Szövetségével (ECHO) közösen életre hívott, a jövő tehetségeit fókuszba állító Rising Stars, de a Felfedezések bérlet kecsegtető előadásaival a Szegedi, a MÁV és a Miskolci Szimfonikus Zenekar, valamint a Győri Filharmonikusok tolmácsolásában hallhatunk olykor kevéssé ismert, de mindenképpen kivételes értékű műveket.

A bérletben elérhető klasszikus zenei ínyencségeken túl természetesen könnyű- és világzenei koncertek, tánc- és újcirkusz-előadások is helyet kaptak a következő évad műsorában,

a matinékoncertek, családi és ifjúsági programok pedig az egész család számára kínálnak élvezetes kikapcsolódást. A Jazzlegendák sorozat Melody Gardot és Dianne Reeves koncertjeivel jelentkezik, és természetesen folytatódnak az intézmény jazzrajongókat megszólító közkedvelt eseménysorozatai, így jövőre is lesz Jazztavasz, új tehetségek mutatkoznak be a Jazz Showcase-en, az évadot szokás szerint a vérpezsdítő JazzTime indítja, a hazai könnyűzenei élet legjobbjaival pedig többek között a Hey, June! fesztiválon találkozhatnak a nézők.

A Müpa az ünnepek fényét is emeli – megszokott, a hagyományos ünnepkörökhöz kapcsolódó hangversenyeivel segíti a meghitt pihenést a rohanó hétköznapokban. Mindenszentekkor Berlioz Requiemje, az adventi időszakban az Észt Filharmónia Kamarakórusának koncertje segíti az átszellemülést, Beethoven Missa solemnise Philippe Herreweghe vezényletével, az Orchestre des Champs-Elysées és a Collegium Vocale Gent előadásában és sztárszólistákkal lesz hallható, az újévbe pedig Haydn Az évszakok című oratóriumával léphet be a Müpa közönsége.

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar 2013-ban indult közös programsorozata, az Európai Hidak ezúttal a holland kultúra egy jelentős szeletét hozza el Budapestre,

a fesztivál középpontjában ugyanis ezúttal Amszterdam áll, míg a szintén régi hagyományra visszatekintő, egész napos zenei maraton 2023-ban a hetven éve elhunyt Prokofjev munkásságáról ad átfogó képet. A Wagner-rajongók legnagyobb hazai ünnepeként számon tartott Budapesti Wagner-napok is újra jelentkezik, a Ring mellett 2023-ban Nina Stemme áriaestje, Bo Skovhus Mahler-dalestje és a Parsifal koncertszerű előadása várja az érdeklődőket. A tetralógia szereplőiként olyan művészek lépnek színpadra, mint Günther Groissböck, Egils Siliņš, Iréne Theorin és hazánk büszkesége, Kálmán Péter.

A Metropolitan-közvetítéseknek köszönhetően a Müpa nézői a következő évadban is csúcsminőségben élhetik át a New York-i operaelőadásokat, az élő közvetítések sorában ezúttal Cherubini és Verdi művei mellett egy világpremierre is bebocsátást nyerhetnek. A Müpa nagy hagyományokra visszatekintő irodalmi programsorozatainak alkalmain az új évadban mások mellett Bartis Attila, Szvoren Edina vagy éppen Schein Gábor szövegműhelyeibe nyerhetünk bepillantást, de lesz Ady-verskoncert, emellett Mácsai Pál és Lukács Miklós Örkény István egyperceseiből összeállított estje is keserédes örömöket ígér.

Nyitókép: Varga Judit (fotó: Nagy Attila), Boldoczki Gábor (fotó: Marco Borggreve). Forrás: Müpa