A világ legrégebbi festett üvegablakai közé tartozhat az angliai canterburyi katedrális néhány ablaka;

szakemberek szerint az 1100-as évek közepéről származhatnak.

Ezek az
ablakok a Jézus családfájának alakjait ábrázoló sorozatba tartoznak. A
székesegyház egyik bejárata felett húzódó üvegablakokról évszázadokon át úgy
gondolták, hogy a késő 12. században és a korai 13. században készültek – írja
a BBC hírportálja.

Madeline
Caviness művészettörténész azonban az 1980-as években felvetette, hogy egy
részük korábbról származhat, mert stílusában különbözik a többitől. Ezt az
elméletet most megerősítették a University College London (UCL) kutatói, akik
egy általuk kifejlesztett műszerrel oldották meg a rejtélyt. A terepen
használható és az üveget nem károsító berendezés segítségével a szakemberek meg
tudják mondani az ablak kémiai összetételét és korát.

A
tanulmány szerint a sorozat tíz évvel azelőtt készült, hogy 1170-ben a
helyszínen meggyilkolták Canterburyi Szent Tamás (Thomas Becket) érseket.

Az új eredmények alapján a kutatók úgy gondolják, hogy a szóban forgó ablakok a korábbi épület kórusában voltak, és túlélték a székesegyház egy részét elpusztító 1174-es tűzvészt. A szakemberek szerint az épen maradt paneleket elraktározták, és később felhasználták őket az új épülethez. A szakemberek szerint három másik olyan festett üvegablak is van a katedrálisban, amely stílusa alapján korábbról származik, mint eddig gondolták.

A katedrális üvegablakainak megóvásáért felelős Léonie Seliger történelmileg óriási jelentőségűnek nevezte a felfedezést. A szakember elmondta, egészen mostanáig úgy vélték, hogy néhány kőfaragványt leszámítva szinte semmi sem maradt, ami az eredeti épület művészeti örökségét őrizné.

Képünk illusztráció. Forrás: pxfuel.com