A Volbeat nyolcadik albumát, a tavaly kiadott Servant of
the Mindot mutatja be a koncertsorozaton, amelynek európai szakasza 32
állomásból áll. Ezeken az esteken a Skindred és a Bad Wolves melegíti be
előttük a közönséget.
A 2001-ben alakult dán Volbeat a punk, a country, a klasszikus rock’n’roll és a metál elemeiből egyaránt merít, sikereinek egyik kulcsa Michael Poulsen fantasztikus énekhangja. A csapat 2013-as, Outlaw Gentlemen & Shady Ladies című albumáról a Room 24 című dalt Grammy-díjra jelölték. A Volbeat már járt Magyarországon: 2014-ben a sporoni VOLT-on, négy évvel később a velencei EFOTT-on lépett fel.
A dán zenekar két héttel ezelőtt az Egyesült Királyságban, a Donington Parkban rendezett Download Festival nagyszínpadán nyűgözte le a közönséget. De nem csak fesztiválokon játszanak; májusban például egy londoni klubban, az islingtoni O2 Academyben adtak koncertet hatalmas sikerrel.
A Volbeatben Michael Poulsen énekel és gitározik, Jon Larsen dobol, Rob Caggiano gitározik és vokálozik, Kaspar Boye Larsen pedig basszusgitározik és vokálozik.
Fotó: NurPhoto via AFP/Roberto Finizio