Vidéki miliő, a természet közelsége, elszigeteltség − talán ezek a legfontosabb komponensek ahhoz, hogy a debreceni származású festőművész „meghallja" azokat a színeket, elrendezéseket, koncepciókat, amik megszólítják őt. Dani 2014-ben szerzett diplomát a Képzőművészeti Egyetemen, ugyanebben az évben Gruber-díjat, majd Essl Művészeti Díjat, tavaly pedig Derkó-támogatást nyert. Kortársak feketén-fehéren sorozatunkban vele beszélgettünk.
Az egyetemi éveid alatt több médiumot kipróbáltál, készítettél installációt, performanszt, de végül a festés mellett köteleződtél el. Miért?
Igazából nem tudom, hogy valóban elköteleződtem-e. Az egyetemi éveim alatt leginkább a különböző médiumokban való kísérletezések voltak a hangsúlyosak a festészettel szemben. Most ez határozottan megfordult. Azt hiszem, talán az első pár, Mátrában töltött hónap után alakult ez ki nálam. Valahogyan magával ragadott a festés egyszerűsége, és az organikus keretek témájához leginkább a festészet klasszikussága illett. Korábban a filmiparban rengeteg felületet kellett egyszínűre festenem vagy alapoznom, ez is meghatározó inspirációs forrás volt számomra.
Emlékszel még az első alkalomra, amikor megfestettél egy képet, és azt érezted „igen, megtaláltam a stílusom”?
Ebben a formában ez így nem fogalmazódott meg bennem, mert mindig egy adott koncepcióhoz igazítottam a formanyelvet. Korábban kifejezetten célom is volt, hogy a szerzőiséget és a stílusjegyeket a háttérbe szorítsam, és minél inkább „személytelenségre” törekedjek.
De az első igazi Heuréka élményem talán az organikus keretekkel kapcsolatban volt. Azt éreztem, hogy igen, ez az, amit kerestem.
Egy egészen nagy lélegzetvételű képciklus született a koncepcióból, ami éveken át lekötötte a figyelmem. Ebből fejlődött ki „organikusan” a jelenlegi sorozatom is, amin dolgozom.
Két dolog tűnik szembe elsőre, ha megnézem a festményeidet: a keretek szokatlan elhelyezése, és az élénk színhasználat. Mi inspirálja a munkáidat, és mi alapján döntesz a színekről?
A legmeghatározóbb inspirációs forrás számomra egyértelműen a vidéki miliő. Az év nagyobbik részében itt élek és alkotok a Mátrában. A helyszín egyszerűen fantasztikus. Az élővilág gazdag formakincse, a természet közelsége, valamint az elszigeteltség fontos alappillérei, mára már szinte feltételei az alkotói munkámnak. De emellett tudományos előadásokból, esztétikával és építészettel kapcsolatos könyvekből, videóanyagokból is gyakran inspirálódom. Ami a színhasználatot illeti, a keretek természetes formavilágot idéznek meg, amelyeket szintetikus színhangzatokkal állítok kontrasztba. Persze vannak általam preferált színharmóniák, de azok elemeinek, mennyiségének és karakterének arányait van, hogy napokon át keresgélem, variálom, a szerkezet arányaihoz igazítom.
Említetted, hogy most is dolgozol egy sorozaton. Hogy néz ki az alkotói folyamat?
Mint említettem, ez az elvonulós stratégia a leghatékonyabb számomra évek óta. Ilyenkor tudok a legkoncentráltabban befelé figyelni és a gondolataimmal foglalkozni. További kedvező körülmény, hogy az év ezen szakaszában van is rá elegendő időm és munkaterem, hogy kiérleljek egy-egy koncepciót. Jelenleg egy egészen sok munkafázisból álló sorozaton dolgozom, ami a Mountain Mama címet viseli. A képek egyedi keretszerkezetén van alapvetően a hangsúly, így azokat
én szabom le, hasogatom szét, csiszolom és építem fel őket egy korábban megtervezett vázlat alapján. Majd utána vászonfeszítés, enyvezés, alapozás.
Ezután még pár napig nézem az üres vásznakat és csak ezt követően kezdek el ténylegesen festeni.
A bemutatkozásodban írod, hogy a kép mint identitás foglalkoztat. Ez felveti a kérdést, hogy Te magad hogyan viszonyulsz az elkészült alkotásaidhoz?
Valahogy úgy viszonyulok hozzájuk, mintha a gyerekeim lennének, de szerintem ezt sok művész elmondhatja a munkái kapcsán. Persze van néhány, amelyet a saját munkásságomon belül mérföldkőnek vagy fordulópontnak érzek, azok különösen közel állnak hozzám.
Melyek ezek?
A Mountain Mama-sorozat azon két elemét mindenképpen ilyennek érzem, ami jelenleg is szerepel a Derkovits kiállításon, ezért is velük pályáztam. Az Organimetry anyagból több is van, de az egy nagyobb merítés is.
Apropó, Derkó: mivel töltöd a támogatott éved?
Az ösztöndíjból nem régen fejeztem be a vidéki műtermemet, szóval mostantól már csak az alkotói munkára szeretnék koncentrálni. Döntően táblaképekben gondolkodom, de néhány, szobrászattal kapcsolatos elképzelésem is van. Természetesen pályázom jövőre is.
Filmipar, szobrászat... Tervezel más médiumokban is alkotni a jövőben?
Rengeteg hasznos dolgot tanultam a filmiparban, de ez a terület nem különösebben vonz. Szobrászattal kapcsolatban egyelőre még csak elképzeléseim vannak, de a festészeti munkával párhuzamosan azért folyamatosan kísérletezgetek az anyagokkal.
Mit csinálsz, amikor nem festesz?
Imádok építeni, ácsolni, betont önteni. Nagyon szeretek fával dolgozni, bútort készíteni, kertészkedni, ültetni, füvet nyírni is, de talán a locsolás a kedvencem. Az egyik nagy álmom egy kertészet létrehozása itt. De a társasjátékokat is nagyon szeretem.
Mik azok a kérdések, témák, amik leginkább foglalkoztatnak mostanság?
Mint alkotót, leginkább talán a vonal, a rajziasság és a különböző konkrét és elvont struktúrák. Civilként egy ideje egészen sokat foglalkozom szellemtudományokkal, szociokultúrával, antropológiával.
Hogy élted meg a karanténhelyzetet, mivel foglaltad el magad a bezártság idején?
Engem különösebben nem viselt meg a dolog, mert egyáltalán nem éreztem magam bezárva, és talán hozzá is vagyok már szokva az ilyen típusú elszigeteltséghez. Folyamatosan tudtam dolgozni és élvezni a vidéki élet nyugalmát. Szóval az én életemben nem történt különösebb változás emiatt.
A fotókat Belicza László Gábor készítette.
