„Az ösztönösség és a tudatosság nem létezik egymás nélkül. Ha az ember megért valamit, azt ösztönösen elkezdi érezni is, máskor pedig a megérzés vezet el valamilyen tudatos felismeréshez” − véli a Kossuth-díjjal frissen kitüntetett művész.
Amikor Devich János 2016-ban átadta Önnek a Bartók-Pásztory-díjat, egyetlen szóval jellemezte: szerénység. Ez tudatos törekvés vagy habitus kérdése?
Sokkal inkább habitus kérdése. Nagyon idegen tőlem a ma olyan divatos „brandépítés”. Arra is nehezen szánom rá magam, hogy időt, energiát fordítsak a közösségi oldalam gondozására, amely viszont ma már elkerülhetetlen egy művész számára.
Nagyon sokszínű a repertoárja, a Schumann összkiadás sorozattól Liszt, Beethoven művein át Bartók vagy Kurtág zongoraművekig. Mennyire érdemes specializálódni?
Nem érdemes. Arra törekszem, hogy az érdeklődésem ébren tartsam, és a repertoárom minél szélesebb spektrumot öleljen fel, noha valóban akad, ami közelebb áll hozzám. Inkább megfordítanám a felvetést:
érdemes kirostálni azt, amit – alkati vagy ízlésbeli szempontok miatt − nem szívesen játszom.
Megjegyzem, az is megesik, hogy valamit az ember szeret, mégsem működik igazán.
Mi az, ami Önhöz közel áll?
A német romantika feltétlenül. A bécsi klasszikus szerzők közül leginkább Beethoven és Mozart, ezen kívül Bartók Béla művei.
Miként közelít egy műhöz? Olvastam: megesik, hogy már egy-másfél évvel a koncert előtt előveszi a darabot.
Az említett bő egyéves időszakot Beethoven Hammerklavier szonátájával kapcsolatban említettem, ami kivételes mű, a zongoraművészek Mount Everestje. Egyébként sajnos ritkán áll rendelkezésemre ennyi idő, bár kétségtelenül jót tesz az előadásnak. Minden műnek számos rétege van, ahogy az ember együtt él egy darabbal, mind többet fedez fel belőle.
A zenében − bár a kottajelölések pontossága korszakonként változik − egyértelműen felfejthető a szerzői szándék?
Nem, hiszen mindannyian a saját, személyes szűrőnkön át közelítünk egy-egy darabhoz.
Illúzió azt hinni, hogy létezik valami objektív zeneszerzői szándék, amelyet visszaadhatunk.
Egy zenemű előadásában ott sűrűsödnek a személyes tapasztalataim, élményeim. Arra törekszem, hogy az előadásról lehántsak minden feleslegeset, igyekszem minél pontosabban, a fellelhető ismeretanyag birtokában hozzáfogni egy mű tanulásához. A legfontosabb fogódzóm természetesen a kotta, ám minden szerző más, a jelölések sem ugyanazt jelentik egyik vagy másik műben, ezek intuitív dolgok.
Ön mennyire enged meg magának efféle ösztönösséget?
Az ösztönösség és a tudatosság nem létezik egymás nélkül. Ha az ember megért valamit, azt ösztönösen elkezdi érezni is, máskor pedig a megérzés vezet el valamilyen tudatos felismeréshez.
Önnek a zene a szakmája, amely éppen ezért munka, vagy ugyanúgy jelenthet kikapcsolódást?
A zene a szenvedély, amely betölti az életemet. De hazudnék, ha azt mondanám, kikapcsolódásként élem meg. Ha pihenni szeretnék, valami egészen más elfoglaltságot keresek, mert amint zenét hallgatok, a muzsika elkezd dolgozni bennem.
Rendszeresen tanul új darabokat, bővíti a repertoárját. Van erre ideje, energiája?
Nagyon szívesen tanulok új darabokat, de elértem egy olyan kort, amikor igyekszem alaposan megfontolni, mit érdemes felvennem a repertoárba és mennyi időt kell hagynom a tanulásra. Korábban megesett, hogy túl sok új darabot igyekeztem rövid idő alatt elsajátítani, az efféle feszített tempót ma már nem szeretem.
Előfordul, hogy bizonytalansággal áll ki a színpadra, vagy egy rutinos művésznél ez már nem jellemző?
Jaj, dehogynem! Minden koncert új megmérettetés, sosem válik könnyűvé, azt hiszem, nem is kell annak lennie.
Akadnak darabok, amiket harminc éve játszik. Ilyenkor Önnel együtt a művek előadásmódja is változik?
Természetesen, ahogy változik a látásmódom, úgy fedezek fel addig számomra ismeretlen vonásokat egy-egy műben.
Miben változott művészi értelemben?
Egyre határozottabban ki merem mondani a véleményem, és egyre markánsabban képviselem az álláspontomat. De rendre adódnak újabb kihívások, emberi és művészi szempontból, melyek formálják a személyiségem.
Mennyire tud tudatosan válogatni a felkérések közül?
Jó ideje válogatok, nem az a célom, hogy a lehető legtöbb feladatot elvállaljam. Nehéz beletanulnom abba, hogy évekre előre fel tudjam mérni: mi visz előre. Két-három évvel korábban kötjük le a koncerteket, és igyekszem ma már tudatosan építkezni.
Ön szívesen és sokat kamarázik. Mi kell a jó együttzenéléshez?
Nyitottság és rugalmasság. Elengedhetetlen, hogy reagáljunk egymásra, akárcsak egy jó beszélgetésben. Sok esetben nincs is szükség szavakra, mert annyira közös hullámhosszon vagyunk. Megesik, hogy egy konfliktus is előrevisz, ám szükséges, hogy a zenészek alapvető attitűdje stimmeljen.
Idén novemberben már hatodik alkalommal szervezi meg – feleségével, Simon Izabella zongoraművésszel − a kamara.hu fesztivált a Zeneakadémián. Mindig irodalmi tematikát választanak. Fontos Önnek az irodalom?
Az olvasás nagyon meghatározó számunkra, igyekszünk áthallásokat keresni az irodalom és a zene között. A könyvek inspirálóan hatnak ránk;
egy jó könyv segít, gyógyít, megnyitja a lelket.
Szerencsére kilencéves kislányunk, Lincsi is nagyon szeret olvasni, ezzel együtt minden nap felolvasunk neki.
Mi lesz az idei fesztivál vezérfonala?
Stendhal Vörös és feketéjét választottuk. Franciaország, romantika, realizmus, a színek szimbolikája, a szabadság-kötöttség kérdése, a női sorsok – számos témát vet fel a regény, ezekhez keresünk majd kapcsolódási pontokat.
A fotók forrása Várjon Dénes Facebook-oldala.
